Csillagok születnek? – POPSZTÁROK

Óriási a visszhangja a TV2 Popsztárok című műsorának, annál is inkább, mert a konkurens csatorna is ringbe száll a nézők kegyeiért, gyakorlatilag majdnem azonos eszközökkel és céllal: a legrátermettebb fiatalokat kiválogatni és egy csapatba formálni, hogy azután sztárokká válhassanak.

A cél nemes – bár biztosan sokan szisszennek fel a kijelentés miatt, de akkor is az. Olyan embereknek ad lehetőséget, akiknek valószínűleg sohasem adatik meg, hogy tévékamerák előtt mutathassák meg tehetségüket. Nem tátikákat keresnek, nem szupermodelleket, nem táncosokat, hanem olyan embereket, akik a legrátermettebbek arra, hogy egy csapattal együtt a színpadra állhassanak.

No Angels
A műsor licenszét a TV2 Ausztráliából vásárolta, ahogyan tette ezt korábban egy angol és egy német csatorna is, a manapság nemzetközi karriert befutó Bardot, a Hear’say, a No Angels és az Eden’s Crush tagjai is a Popstars során tűntek fel.

Magyarországon a TV2 stábja, az Universal Music Hungary, valamint a Más-Kép Management közös erővel munkálkodik azon, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a jelentkezőkből, hiszen a tét nem kevés: a karrier.

A válogatások már megkezdődtek, Budapesten két, Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Miskolcon egy-egy alkalommal van lehetőség arra, hogy a 18 és 30 közötti fiatalok megmutathassák, amit tudnak.

Az első budapesti meghallgatáson körülbelül 250-300 jelentkező tolongott a MOM Művelődési házában. A zsűri tagjai (Lilu, a Viva+ műsorvezetője, Robbert van der Ende menedzser, és Gajda László producer) kihasználhatták ’arctalanságukat’, és a kezdés előtt a folyosón sétálgatva figyelték, ki, hogyan viselkedik. Egy igazi popsztár mindenhol képes sztárként viselkedni, és már a legelején jól kitűnik, ki az, aki képes lesz megállni a helyét a világot jelentő deszkákon, és a sajtó rohama során is.

Természetesen senkitől sem várják, hogy színészkedjen, ők a természet adta lehetőségeket szeretnék kiaknázni, és csiszolatlan gyémántokat keresnek. Robbert van der Ende – holland származású, ám néhány éve Magyarországon élő menedzser, aki többek között sokáig a United-et segítette, jelenleg pedig a Blow-Up karrierjét is egyengeti – elmondta, számukra rendkívül fontos, hogy olyan embereket találjanak, akik biztosak a tudásukban, nem riadnak meg a szerepléstől, és könnyedén veszik az akadályokat. Ne irigyelje őket senki, hiszen nagyon nehéz dolguk van, sok a ’jó alapanyag’, és a sorozat végére csak az öt legkiválóbb számára marad hely.

Bizonyára sokan felfedeztétek már, hogy az egyik német tévécsatorna jelenleg is sugározza a saját verzióját, Robbert szerint különbözik a magyartól, amely elsősorban az ausztrál mintát kívánja követni, könnyed, jó hangulatú, kevésbé katonás, a magyar temperamentumhoz jobban illő lesz.

Különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy mindenkivel a lehető legtapintatosabban bánjanak, hiszen az, ha egy rostán esetleg fennakadt valaki, még nem jelenti azt, hogy valóban alkalmatlan arra, hogy popzenész legyen, elkeseredni nem kell tehát.

Nincsenek trükkök, rejtett szándékok, a kamerák mindenhol ott vannak az első pillanattól az utolsó momentumig végigkísérnek minden eseményt, és a néha kemény valóságot mutatják meg, de legalább fair a játék.

A hátralévő meghallgatások helyszínei és időpontjai:

Debrecen, Hotel Cívis, Kálvin tér 4.

november 17. délelőtt 10 óra

Budapest, Marczibányi téri Művelődési Központ, II. kerület, Marczibányi tér 5/a

november 21. délelőtt 10 óra

Pécs, Pécsi Egyetemi Klub, Szántó Kovács János u. 1/c

november 24. délelőtt 10 óra

További fontos információkat a válogatásokról, valamint magáról a műsorról a www.popsztarok.hu oldalon találhattok.


Kapcsolódó linkek:

www.popsztarok.hu

2001. november 12.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster