A 20 legjelentősebb művész - 1. rész

Kérdezz meg egy zenemogult, rögtön sírva fakad, mondván csökkennek a lemezeladások, kiadók vergődnek a csőd szélén, és korábban biztos pénzforrások, mint a Backstreet Boys vagy Garth Brooks apadnak ki. Ám ahogyan a régi kerekeket lecserélik, a zenében is újabb távlatok nyílnak meg, szerencsére sokszor előfordul, hogy igazán új és friss egyéniségek jelennek meg.

A Spin magazin megpróbálta összeállítani azoknak a művészeknek a listáját, akik a saját szabályaik szerint játszanak és nem rettennek meg attól sem, hogy kísérletezzenek, így bátran mondhatjuk róluk, hogy az elmúlt néhány évben meghatározót alkottak. Talán nem adnak el annyi lemezt, mint az ’N Sync, de az biztos, hogy ma ők a legjelentősebb, legizgalmasabb alkotók.

Jay-Z

Amikor a kritikusok egydimenziós poszterfiúként akarták beállítani, úgy vágott vissza, hogy „hallgatjátok ti a zenémet, hülyék?”. 2001-es albuma, a Blueprint a hip-hop egyik legjobb albuma, turnéján teltházak előtt játszott. Sohasem félt attól, hogy a saját lábára állva, önálló labelt alapítva kiálljon magáért. Arról nem is beszélve, hogy egy rapper, aki unplugged koncertet vállal az MTV-n, már eleve koronát érdemel.

Tervek: Novemberre új albumot ígér.

Idézet: „1996 óta minden évben kiadtam egy lemezt. Egy csomó művésznek túl gyors lenne ez a tempó, de számomra ez a normális. Sohasem írom le a szövegeket, és nem bírom magamban tartani őket. Bármi megeshet, lehet, hogy egyszer beverem a fejem, és mindennek vége.”

Radiohead

„Sokan utálják a Radiohead-et. A barátaim azt mondják, olyanok, mint egy csapatnyi iskolás-srác, akik öreg gitárokkal és zongorákkal szórakoznak.” – írta egy sértődött rajongó. A barátainak természetesen igazuk van. A Radiohead oxfordi diákokból alakult, önállóan tanultak zenélni, csakúgy, mint a Nirvana vagy az R.E.M., és rengeteget dolgoztak, mielőtt a rock világ felfigyelt volna rájuk. Hogyha az okos, művészi és profán rockot egyetlen előadó képviselhetné, azok biztosan ők lennének. A Thom Yorke vezette csapat olyan, amilyennek napjaink rockzenekarainak kellene lenniük: furcsa, arrogáns és gyönyörű.

Tervek: nyári turné, főleg a nagyobb fesztiválokon.

Idézet: „Olyanok vagyunk, mint az az időszak, amelyben élünk, és amelyben az egész bolygó folyamatosan változik. Mindenfélét hallgatunk, nézzük a hírességek marhaságait a tévében, ami rendben is van, de tudod, én nem bírok ebből részt vállalni.”

Eminem

Mindenkit érdekel, amit ez a beteges 28 éves srác csinál, ha másért nem, hát morbid kíváncsiságból. Az biztos, hogy egy komoly határt feszegetett a 2000-es The Marshall Mathers LP-vel, amely a világ majd’ minden jelentős slágerlistájának csúcsáig jutott. Azóta a D12 nevű haver-csapattal próbálkozik. Amíg következő szólóalbumára várunk, elküld bennünket a moziba, hogy önéletrajzi ihletésű első filmje közben zabáljuk a popcornt.

Meglátjuk, hogy ki győztesen tudja-e kiverekedni magát a plágium-perekből, és hogy bukik-e akkorát a moziban, mint néhány pályatársa.

Tervek: április végén mutatják be a 8 Mile című filmjét, melyet filmzene-album is kísér

Idézet: „Azt hiszem, épp eleget bizonygattam már, hogy tudok rappelni, most azt akarom megmutatni, hogy teljes dalokat is képes vagyok megírni.”

U2

Talán nem is kellene megmagyarázni miért kerültek be az első 20-ba.

All That You Can’t Leave Behind című albumukkal megerősítették posztjukat az évtized legjobb rockzenekarának járó trónon, végeláthatatlanul turnéztak, bár Magyarországot gondosan elkerülték.

Bono nem csak egy fantasztikus frontember és kiváló szövegíró, hanem nagyszerű ember is, elég, ha csak az afrikai kontinens AIDS ellenes harcából kivett részét, vagy a harmadik világ eladósodása ellen folytatott küzdelmét nézzük.

Tervek: Jelenleg újabb anyagon dolgoznak, és egy filmzenét írnak, a New York bandáit bemutató Martin Scorsese mozihoz.

Idézet: „Szerintünk a rock ’n’ roll mindig a lázadáshoz áll közel, az önteltséggel szembeni lázadáshoz. Amikor az emberek a rockról beszélnek, többnyire az anarchikus, ön-elemző fajtáját emlegetik, legyen az Kurt Cobain, vagy Lauryn Hill zenéje.”

System of a Down

A SOAD piszok sok vállveregetést kapott az elmúlt évben kiadott zseniális Toxicity-ért, mi több, még azt is elérték, hogy az egyébként meglehetősen vaskalapos MTV is folyamatosan játszotta a Chop Suey! videóját, ami az év egyik legfurcsább kislemeze volt. A Pledge of Allegiance turnét a Slipknottal csinálták végig (Daron Malakian egy vibrátorral játszott a gitáron), majd önállóan is bevállaltak egy túrát, ahol lazán díjazhatták volna a közönséget a „legritmusosabban ugráló tömeg” díjával.

Tervek: Ozzfest. Serj Tankian énekes verseskönyvet ad ki, Cool Gardens címmel.

Idézet: „Őszintén megmondom, nem igazán hallgatok túl sok kemény zenét manapság, de át tudom érezni a dühöt.” – Serj Tankian

OutKast

Georgia legőrültebb gyermekei, akik nemcsak extravagáns öltözködésükkel és frizuráikkal hívták fel magukra a világ figyelmét. Először jött ugye a Bombs Over Bhagdad, jól a betonba döngölt mindenkit nehéz ritmusaival. Aztán a Ms Jackson, amelynek refrénjét több millióan dúdolták világszerte. A The Whole World pszichedelikus hatásokat felvonultató hip-hopja után már senki sem kételkedik abban, hogy a két fickó tele van ötletekkel és ambícióval, sokáig fognak még szórakoztatni bennünket időnként meghökkentő stílusukkal.

Tervek: A The Dungeon Family debütálása, amelyből komoly szerepet vállalt Dre és Big Boi.

Idézet: „Úgy kezeljük a dalokat, mint egy szelet húst. Ha egy bizonyos fajta sültet készítesz, de hiányzik az egyik hozzávaló, lehet, hogy valami mással próbálod pótolni, de mindenképpen ügyesen kell tenned.”

Linkin Park

Hát igen. Lehet őket utálni, divatmajmoknak nevezni, de kétségtelenül övék a jövő. Nem viselnek félelmetes maszkokat, nem káromkodnak (sokat), vasalt ruhákban járnak, és még a hajuk is normálisan van levágva. Viszont egyáltalán nem hiányzik belőlük a lendület, az energia, ami feltétlenül szükséges alkotórésze az igazi rockzenekarnak. A Linkin Park egy hihetetlen másfél évet tudhat maga mögött. 2001-ben a világon mindenütt eszméletlen lemezeladásokat produkáltak (Magyarországon is ők bírtak csak eljutni az aranylemezig), három Grammy jelölést kaptak, a rock-rádiók slágerlistáit vezették hónapokig, körbeturnézták a világot a Hybrid Theory-val, és a legnagyobb utazó rock-cirkuszokon játszottak (Ozzfest, Family Values).

Tervek: Remixlemez hamarosan és live DVD!

Idézet: „Lehet, hogy a következő lemezünk hasonlítani fog a Coldplay-re, vagy a Slipknotra, vagy Mos Def-re. Ki tudja?” – Chester Bennington

Moby

Az elmúlt két és fél évben elérte, hogy az ő dalait kölcsönözzék a legtöbben reklámokhoz, kiváló marketingpolitikával kúszott be mindenki autórádiójába. Bár még maga sem tudja, hogy a dance, a pop, a blues, a gospel vagy a rock oldalán áll, de ez nem is fontos. Moby az egyik leginnovatívabb, legelőremutatóbb elektronikus zenemágus, aki nem riad meg egy kis kísérletezéstől sem.

Tervek: Hamarosan megjelenik új albuma, amelyen olyan vendégszereplők működnek közre, mint Angie Stone vagy Sinéad O’Connor.

Idézet: „Dög unalmasnak érzem magam. Nézed a Behind the Music-ot, és hallgatod a Fleetwood Mac sztoriját arról, hogy mennyire utálták egymást a Rumours felvételei alatt. Drogok, balhék. Amikor én csinálok lemezt, még szexelni is egyedül szoktam, de vannak napok, amikor fel-alá ugrálok örömömben, mert szeretem a zenét, amit csinálok.”

Basement Jaxx

A 90-es évek Londonjában megpróbálják a 80-as évek béli chicagói hangzásvilágot újra-álmodni: ezért a produkcióért már jár egy meghajlás Felix Buxtonnak és Simon Ratcliffe-nek. Állításuk szerint egy csomó Prince-t hallgatnak, kingstoni raggával és brixtoni 2-steppel fűszerezve.

Jaxx-ék így épp azt a kimunkált, szexis és jókedvű dance muzsikát csinálják, amire ugyanolyan jól lehet headbangelni, mint feneket rázni a táncparketten.

Idézet: „Prince is a tánczene irányából jött, de mixelte a feketét a fehérrel, a rockot a poppal, a soul-t a discoval, felépítette azt a rá jellemző világot, amely időnként félelmetes, szürreális és laza. A jó underground house zenében is meg kell, hogy legyenek ezek a dolgok.”

P.O.D.

Alapvetően kétfajta keresztény rock létezik. Az egyiket inkább Jézus-popnak kellene nevezni, mintha megzenésített Biblia-felolvasást hallgatnánk. A másik jóval trükkösebb, úgy győz meg, hogy csak a végén eszmélsz rá, hogy a refrén Krisztust emlegeti.

És van a P.O.D., a posztmodern rap-rock Stryper, a srácok Dél-Kaliforniából, akik sohasem céloznak túl direkten, és az ő istenük egy bölcs fickó az Ótestamentumból. 2001-es Satellite című albumukon jónéhány potenciális rock-rádió sláger található, ráadásul még mondanivalójuk is van. Bíztató.

Idézet: „Nem tudok egyetlen művésszel sem azonosulni, aki 4 millió dolcsis házban él, és arról énekel, milyen depressziós. Olyan sok csapat van, akik a középső ujjukat lengetik a színpadon, csak azért, mert ez a legkönnyebb módja annak, hogy a közönséget felhergeljék.” – Traa Daniels

folyt.köv.

2002. április 3.