Bob Dylan jubilál

Hatvanadik születésnapját ünnepli ebben az évben Bob Dylan, a pop-rock műfaj nagy öregje, sokak szerint az egyik legbefolyásosabb személyisége, aki nem csupán páratlan újító, hanem egy, még mindig a legjobbját nyújtó zenész.

A hányástócsák és törött üvegek halmaza között akad egy olyan jelenet a Trainspottingban, ami az abszolút igazságról beszél. Renton és a Beteg Fiú egy látcsövön keresztül figyelik a parkban lévő különféle állatot azzal a céllal,hogy rájuk lőjenek. Majd egyszercsak minden átmenet nélkül Beteg Fiú monologizálni kezd az igazi inspiráció végességéről: "Egyszer elkapod, meg is szereted."-mondja, miközben a hatásosság kedvéért Lou Reed és Iggy Pop nevét is elejti a beszédében.

íme, néhány kendőzetlen tény: a Rolling Stones soha nem volt képes arra, hogy akár csak megközelítse 1973-as albumának színvonalát; David Bowie utolsó, igazán meggyőző megnyilvánulása 1980-ra datálható; míg Paul McCartney ihletett időszaka 1974-ig tartott, ezt követő teljesítménye pedig nem nevezhető kiemelkedőnek. Talán csak a halál az, ami véget vet eme sajnálatos kifulladásnak. S ne felejtsük el, hogy John Lennon utolsó albuma is csupa elcsépelt kliséből állt. Mindezek ellenére van egy olyan ember, aki megtörte a szabályt. A Things Have Changed című dalért Bob Dylan kapta a Legjobb Dal-ért járó Oscart az ezévi díjkiosztón. Ezeket a díjakat általában az "életműdíj" féle zengzetes terminusokkal fűszerezve adják át, ahogyan Oliver Reed Gladiátor-béli teljesítményét is díjazták. Dylan azonban emelt fővel vehette át az elismerést, a Things Have Changed valóban méltó volt arra, hogy szerzője átvehesse érte a szobrocskát. A zenész 60. születésnapja előtt megjelent felvétel egy sötét, szellemvilágban útját kereső Dylan-t láttatott, aki azt kutatja, hogy mit is kezdhetne még magával. A dal meglehetősen zord jelentéstartalmat hordoz: "People are crazy and times are strange" (Az emberek őrültek, az idő érdekesen alakul)-zengi a kórus, "I used to care, but things have changed". (Ez régebben még érdekelt volna, azonban változnak az idők) A fatalizmustól és lemondástól átitatott dalban azonban akad néhány olyan sor, ami valamiféle halvány mosolyt csalhat az arcunkra: "Feel like fallin' in love with the first woman I meet/Puttin' her in a wheelbarrow and wheelin' her down the street". (úgy érzem, beleszeretek az első nőbe, aki az utamba kerül/Beültetem egy tolókocsiba és fel-alá tologatom az utcán." Azok, akik látták a Don't Look Back című, 1986-os turnéfilmet; pontosan tudják, hogy néz ki az önelégült Dylan, a Things Have Changed ezen sorai ezt a képet idézik föl. Mindezektől eltekintve a dal simán belepasszol a zenész eddigi, nagyrabecsült slágereinek sorába. Egy fiktív válogatáson ugyan sem a Tangled Up In Blue elé, sem az I Want You után, de a Like A Rolling Stone, az A Hard Rain's A-Gonna Flow és a Desolation Row-féle felvételek közé sem helyezhetnénk el ezt a dalt. Talán Dylan is elvesztette az ihletet, majd megtalálta, és aztán újra elvesztette. Mindenesetre ezekben a napokban kétségtelenül újra rátalált valamire. Ezek után Dylan megérdemelné, hogy a lábait egy asztalra feltéve szép nyugodtan pihenjen, és ne kelljen többet dolgoznia. Csak egy igazán irigy ember mondhatná, hogy nem ez járna neki.

A sok tartalmatlan limonádé közepette Dylan költészetet és a kifejezés erejét vitte a popzenébe, amivel kortársait a rock érába száműzte. Míg azok mindenféle gyöngyöket és csengőket szereltek magukra és a pszichedelikusság felé irányultak, Bob Woodstockba menekült és újra kapcsolatot teremtett Amerika és annak történelme között. A '70-es évek közepére zenéjét egy olyan közvetlen hitvallással itatta át, amihez foghatót rajta kívül talán csak Lennon vitt még véghez. El lehetne vitatkozni azon, hogy ha nem ő, akkor lett volna valaki más, aki meglépte volna ezeket a dolgokat. A történelmi sorok azonban önmagukért beszélnek.

Ha nincs Dylan, nincs Revolver. Ha nincs Dylan, nincs Neil Young. Ha nincs Dylan, nincs country-rock. Ha nincs Dylan, nincs Patti Smith. Ha nincs Dylan, nincs In Utero. Hiába, nagyon sok zenei irányzat és törekvés mögött Dylan hatása áll. Ha valaki egyszer valaminek az úttörője volt, az tiszteletet érdemel. Amennyiben ez a valaki ráadásul ilyen hosszú ideig fenn tudta ezt tartani; az pedig egyszerűen bámulatos. Ez természetesen ugyanúgy vonatkozik a zenére is.

De van egy kis probléma, mégpedig Dylan személyének túlértékelése, idealizálása-a "menő" figura mítosza. Amire minden rock sztár törekszik. Ez pedig jelen van a Don't Look Back-ben; a borzas frizura, a csövi farmer, és ahogyan megérkezik a Heathrow-ra; mindezt az image-et támasztja alá. Még az is bámulatos, ahogyan dohányzik.

A következő meghatározó szerepe volt egy kulturális forradalom elindításában és két olyan, mérföldkőnek számító albummal (Bringing It All Back Home és a Highway 61 Revisited) rukkolt elő, amivel ismét nagyot , de valami mást alkotott. A tiltott Eat The Document című filmben Dylan átláthatatlan és érthetelen szavakat használ, és kifejleszti az "elegánsan hervadt" pillantást. Később azt mondta, hogy: "Sok olyan dolgot szedtünk, amit előadóknak és atlétáknak szoktak fölírni." így született meg a rock csillag, mint mutatványosság.

Dylan reinkarnációja az eltelt évek során újra és újra elkövetkezett, végigvonult a '60-as éveken, majd a '70-es évek Rolling Thunder periódusán is túljutva még a '80-as években is tovább gyűrűzött. Utóbbi már erősen azonban megkérdőjeleződik, az évtized végére azonban ismét úgy tűnt, hogy Dylan újra összeszedte magát. Azok, akik a legjobb albumait gyűjtik, mindenképpen mozduljanak rá az 1989-es Oh Mercy-re, ami a Time Out Of Mind-hoz hasonló kincsnek számít.

Dylan mind a mai napig vándorol az országúton, mintha csak élete egy "Never Ending Tour" (Véget nem érő utazás) volna. Aznap, amikor ez a cikk íródott, Bob éppen egy atlantai show miatt indult útnak, de előtte még lenyomott egy fellépést Daltonban. Ezen az estén olyan klasszikusait játszotta, mint a My Back Pages, a Like A Rolling Stone, a Blowin' In The Wind és a Highway 61 Revisited. Ezen kívül még a Time Out Of Mind és a Changed is szerepeltek a repertoárban. Fáradhatatlan és örökérvényű szerzőjükhöz hasonlóan a dalok is a kifogyhatatlan vitalitásról tesznek tanúbizonyságot. A show alatt senki nem ordibált közbe, hogy valami új szerzeményt akar hallani, csupán néhány nemtörődöm figura akadt, aki az óráját nézte.

Bob Dylan tökéletesen tisztában van azzal; irigylésre méltó egy olyan művész, aki még 60-as éveiben is ekkora sikereket mondhat magáénak. " Nagyon magányos az ember ott, ahol én élem az életem."-mondta egyszer. Ha megnézzük Mick, Keith, Paul, Lou és a többiek példáját, akkor bizony megérthetjük, hogy miért érzi mindezt. (A Mojo nyomán)

öt kevésbé sikeres Dylan album

Down In The Groove

COLUMBIA, 1988

Inkább a Stuck In The Groove címet kellett volna adni a lemeznek. Netalán a Down In The Dumps-ot? Ami biztos, eme alkotás Dylan terméketlen időszakának '80-as évekbeli mélypontja. Az album legrosszabb része:a The Ugliest Girl In The World című felvétel.

Saved

COLUMBIA, 1988

Ha másban nem is, legalább a Slow Train Coming-ban van valami vonzó acélosság. Az album pedig javarészt buta fundamentalizmust, rasszizmust és a nőgyűlöletet sugall. A legrosszabb rész: "When destruction cometh swiftly/And there's no time to say a fare-thee-well/Have you decided whether you want to be/In heaven or in hell?" (Amint eljő a pusztulás/és nem lesz idő búcsúzkodni/eldöntötted-e már/hogy a mennyben vagy a pokolban kívánsz lakni?) Nos, ez attól függ, hogy éppen melyik jön be az álszent hippiknek.

Self-Portrait

COLUMBIA, 1970

Nos, ez az album szemétre való. A kutyafáját neki! Az album legrosszabb felvétele: a The Tired Horses

Unplugged

COLUMBIA, 1995

Sovány vigasz, de kétségtelenül Dylan erre is képes. Ami a legrosszabb: talpnyaló üdvrivalgás a közönség soraiból, ami nem feltétlenül Bob hibája. Viszont nem érzel ellenálhatatlan késztetést, hogy kitekerd ezeknek a visítozó, lófarkas babáknak a nyakát?

Empire Burlesque

COLUMBIA, 1985

Dylan úgy akart feljönni a '80-as években, hogy megnyeri magának Arthur Bakert, Sly And Robbie-t és Jan Hammert. A lemez legrosszabb része: az összes dobhang, ami sokkal inkább a Miami Vice-béli jet-ski jelenetekhez passzolna.

és íme 5 kiemelkedően nagyszerű Dylan album

Highway 61 Revisited

COLUMBIA, 1965

A klasszikus '60-as évekbeli trilógia csodálatos gyöngyszeme ez az album, amin még olyan számok is szerepelnek, mint a Bringing It All Back Home és a Blonde On Blonde. Dylan kiemelkedő formáját hozza és szinte zseniként nyilvánul meg. Az album legjobb része:a címadó dalban szereplő Biblia parafrázis: "God said to Abraham, kill me a son/Abe said, Man, you must be puttin' me on." (Az úr azt mondta ábrahámnak, öld meg értem az egyik fiadat/Abe erre így válaszolt: Ez csak valami tréfa lehet.)

Blood On The Tracks

COLUMBIA, 1975

Dylan egy váláson és mővészi megújuláson ment keresztül ezidőtájt. Utóbbira jó példa a Blood On The Tracks formabontó narratívája. Előbbi pedig az Idiot Wind című dalban manifesztálódik, ami a felbomló kapcsolatról beszél úgy, ahogyan azt még semmilyen dalszövegíró nem tette korábban. Az album legjobb része: az Idiot Wind konklúzója: "We are idiots, babe/It's a wonder we can even feed ourselves." (Idióták vagyunk, baby/ csoda, hogy egyáltalán magunkat el tudjuk látni.)

Slow Train Coming

COLUMBIA, 1979

Az "újjászületés" első albuma. Sokak talán már előre megjósolták volna, hogy Dylan megtér a kereszténységhez. Az I Believe In You az istenfélő ember szemszögéből íródott, amúgy pedig egy gyönyörű, áhítatos szerelmi dal. A legjobb rész: "Well it may be the devil, or it may be the Lord, but you're gonna serve somebody." (Legyen az az ördög, vagy az Isten, mindenképpen szolgálnod kell valakinek.)

Oh Mercy

COLUMBIA, 1989

A '80-as évekbeli mélypontot jelentő Hearts Of Fire után Dylan egy mesterművet készített Daniel Lanois közreműködésével. Amint az a Man In The Long Black Coat, a Political World és az Everything Is Broken bizonyítja, ez az album egy valódi gyöngyszem. A legjobb rész: a Most Of The Time kétélű hitvallása: "I'm clear-focused all around...I can keep both feet on the ground...most of the time." (Tisztán látom a körülöttem levő dolgokat...két lábbal járok a földön...legtöbbször.)

Time Out Of Mind

COLUMBIA, 1977

Ennek az albumnak is Lanois volt a producere. A lemez Grammy-díjat kapott, és tudjátok mit? Meg is érdemelte. A legjobb rész: a Not Dark Yet záró sorai: "It's not dark yet...but it's getting there." (Még nincs teljesen sötét...de már egyre közelebb van.)

2001. június 25.