A fiatal olasz bonviván - Eros Ramazotti

Június 12-én Budapest vendége lesz Eros Ramazotti. Az olasz popsztár a Kisstadionban lép fel egy másik olasz világsztár Jovanotti társaságában.

Eros Ramazotti
Ramazotti Róma egyik elővárosában, Cinecittában jött a világra egy festő-mázoló fiaként, 1963. október 28-án. Tizenhét évesen figyeltek föl rá először, amikor bejutott a Voici Nouve di Castrocaro tehetségkutató verseny döntőjébe. Nem lett dobogós, de nyert egy lemezszerződést Rock 80 című szerzeményével. Egy évvel később jelent meg első, hivatalos kislemeze, az Ad Un Amico, de ezek után a kiadó elhanyagolta.

Eros Ramazotti nem adta fel, és 1984-ben meg is nyerte a San Remo-I fesztivál utánpótlás versenyét a Terra Promessa című dallal, és Cori Agiati címmel megjelent nagy lemeze külföldön is keresett lett. Egy évvel később csak hatodik helyezést ért el San Remo-ban az Una Storie Importantéval, de legalább egyenrangúként indulhatott, nem mint utánpótló. Kitartó versenyzése nyolcvanhatban hozta meg gyümölcsét, amikor az Adesso Tu című slágerrel megnyerte San Remo-I fesztivált.

Azóta több, mint 25 millió lemezt adott el, számtalan turné és fesztivál mellett háromszor koncertezte körbe a világot.

Egyik legnagyobb fegyverténye, hogy tíz évvel ezelőtt az amerikai közönséget is meghódította: telt ház előtt énekelt a New York City-i Radio Hall-ban. Ramazotti csak saját dalait adja elő, de szívesen vállal duetteket is. Emlékezetes partnere volt Joe Cocker, Patsy Kensit, Elton John, Andrea Bocelli és Tina Turner is. Stilelibero címmel tavaly ősszel kiadott lemezén Cher-rel énekel együtt.

A magánéletben sikeresnek mondhatja magát. Boldog házasságban él Michelle Hunzicker svájci modell-színésznővel, aki 1996 decemberében megajándékozta őt egy kislánnyal, akinek neve az egyik legszebb dalának címe is egyben: Aurora.

Az alábbi interjúrészletek a The M usica Makerben jelentek meg.

Február hetedikén Budapesten járt a BMG lemezkiadó tízéves születésnapi ünnepségén. Volt ideje városnézésre ?

Eros Ramazotti
Sajnos, nem. Röviddel a rendezvény előtt érkeztem, utána pedig csak vacsorázni mentönk el a Faustos nevű olasz vendéglőbe. Kis pihenőt követően indult is a gépem vissza. A városnézést majd júniusban bepótolom, amikor koncertezni jövök. Mindenképpen szeretném felfedezni Budapestet, annál is inkább, mert mástól is azt hallottam, hogy csodaszép város.

Ön otthon ülő típus ?

Amióta családom van, azóta jobban megfontolom, mennyi időt töltsek a fészken kívül.

Sok barátja van ?

Pályám kezdetén alig voltak barátaim, de mára azért már valamivel jobb a helyzet. Sok ember van a környezetemben, akik segítenek, támogatnak és együtt örülnek vele, de valahogyan mégsem nevezném őket barátoknak.

Voltak már olyan országok, amelyekben nem számított sikerre, és meg kellett lepődnie ?

Igen, a skandináv országok. Mi, olaszok erős latin nyelvi közösségben élünk a spanyolokkal és a franciákkal, ezért a siker ott többé-kevésbé várható volt. Svájc, Ausztria és Németország is szimpatizáns jószomszédnak mondható, de meglepett, hogy Svédországban, Norvégiában és Finnországban is milyen közkedveltek a dalaim.

Mivel magyarázza azt, hogy azokra is hatással van, akik nem értik a dalait ?

A zene általános sajátosságának tartom, hogy lebilincselő. Gyerekként magam sem értettem az angol és amerikai előadókat, mégis hatással voltak rám.

Felidézné a romantikusabb olvasóknak az első csókját ?

Szívesen felidézném, de alig emlékszem rá. Káosz volt, az biztos.

Annak idején nem vették föl a konzervatóriumba. Miért nem ?

Ahhoz, hogy sikerüljön a felvételi, magántanárhoz kellett volna járnom egy éven keresztül. Mindez százezer lírába került volna, és ezt akkoriban nem engedhettük meg magunknak.

Ön vallásos római polgár ?

A vallással is úgy vagyok, mint a velem egykorúak nagyrésze. Csalódtam az egyházban, de tudom, hogy az élet nem csak aról szól, amit látunk.

2001. június 11.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster