Pici testben nagy ember - Nyugodj békében Joe C

Óriás egyéniség egy apró testben, ez volt Joe C. Úgy járt, mint egy nehézsúlyú bajnok, lazán lökte a rímeket, mintha mindig ezzel foglalkozott volna és nyugodtan tarthatott volna előadást Jay-Z-nek arról, hogy milyen is a kemény élet. Joe súlyos beteg volt, négy éves kora óta rengeteg pirulát, gyógyszert szedett arra a ritka és rendkívül veszedelmes kórra, amelyet Celiac-nak hívnak. A rengeteg vegyszer mellékhatásaként növekedési rendellenességek léptek fel, és 26 éves korárában is úgy nézett ki, mint egy 5 éves gyermek. A mindennapos kezelések egy izomkolosszust is összeroppantottak volna, nem úgy, mint Joe C-t, aki Kid Rock-kal rendszeresen járta a világot és gyakran ő volt az, aki pozitivitásával az egész társaságot jókedvre derítette.
Tavaly novemberben azonban teste feladta a küzdelmet, Joseph Calleja örök álomba szenderült.

"El voltam hűlve, hogy az a kissrác ott van minden bulinkon. - mondja Kid Rock, amikor Joe-val történt első találkozására emlékszik. - Ott állt valami széken az első sorban és kívülről fújta a szövegeimet. Aztán egyszercsak megjelent az öltözőben, és halál lazán leszólított, akarok-e vele szívni egy spanglit. Csak néztem rá döbbenten, viccelsz? A következő shown a színpadra is feljött, akkor megkérdeztem őt, akar-e velem dolgozni. 'De én nem tudok rappelni' - mondta, de nem hagytam magam lerázni, és velünk maradt."

Első versszakát a Devil Without a Cause című, 1998-ban megjelent album címadó dalában rappelte fel, a lemez 1999-ben tripla platina lett, és a csapat meghívást kapott az MTV Video Music Awardsának díjkiosztójára, ahol a rap legenda Run DMC-vel és a rock istenség Aerosmith-tel nyomták. Emlékszem, ahogy Joe Perry terpeszállásban gitározott, Joe lazán átsétált lábai között, és hevítette az amúgy is lelkes közönséget.
A Woodstock fesztiválon "Nem vagyok egy rohadt törpe" pólóban feszített, de a színpadon kívül csendes, barátságos figura volt.
"Minden egyes alkalommal, amikor összefutottam vele, óriási nyugalom volt benne." - meséli Method Man, akivel a Rage Against the Machine-nel közös turnén barátkozott össze.
"Emlékszem, egyszer ültünk a bárpultnál, odajött a csapos nő és megkérdezte, kér-e színes ceruzát meg kifestőkönyvet. Joe csak nevetett, hát ilyen ember volt ő." - mondja Road Dogg, aki a Limp Bizkites DJ Lethallal és az Austin Powers 2-ből ismert Verne Troyerrel (Mini Me) együtt Joe barátai közé tartozott.

Tisztában volt azzal, hogy a sajtónak szüksége van az abszurditásra, és tudta, hogy mérete miatt belőle is egy médiasztárt akarnak majd faragni, ezért tudatosan nagyon kevés interjút adott, igyekezett annyira távol maradni a szükségtelen cirkusztól, amennyire csak lehetett.
Mentorának köszönhetően szóló lemezt is tervezett, de egészségi állapotának romlása miatt egyre csak halasztották a felvételeket. Rosszullétei miatt októberben vissza kellett utasítania a The Bubble Boy című film egyik szerepét.
Azon a bizonyos novemberi napon hidegre panaszkodott és korán lefeküdt aludni szülei michigani otthonában. Álmából soha többé nem ébredt fel.

Ez az interjú egyike a legutolsóknak.

- Nem nézel időnként vissza az eddigi életedre, és gondolod "Jézusom, csak álmodom"?

- Kölyökkorom óta ki-be járok a kórházakba, kétszer majdnem meghaltam, annyira beteg voltam. A zene meg ez a szórakoztatóipari szarság buli, de nem a való élet. Egyáltalán nem. Azért vagyok ebben a csapatban, mert kicsi vagyok, és azok a majmok csodálkozni akarnak a méretemen, de ha egyszer fizetnek érte, akkor nem érdekel. Bevallom, a pénzért csinálom.

- Kid Rockkal az egyik koncertjén jöttél össze.

- Kedveltem Kid-et. Voltam egy pár buliján, énekeltem a számait, ő meg csak nézett, ki a fene ez a gyerek és hol hagyta a szüleit? Aztán megkerestem a show után, elszívtunk egy cigit és onnantól együtt lógtunk.

- Mi a szereped a csapatban?

- Alapjában csak annyi, hogy forraljam a hangulatot.

- Hogy csinálod?

- Tök komolyan, csak egyszerűen kisétálok a színpadra. Például a múlt éjjel a Family Values show-n felmentem a Limp Bizkithez, pont akkor kezdték el játszani a Just Like This-t, elnyomtam egy versszakot, aztán megálltam: "… várjunk csak! Tudom, hogy Detroitban vagyok, de ez nem az én csapatom.. mit csinálok én itt???" Erre totál megőrült a közönség.

- Hogyan jöttél rá, hogy ez megy neked?

- Apám.. fogalmam nincs. Nem is igaz, hogy tudok rappelni, a freestyle-hoz egyáltalán nem értek. Nagyrészt a méretemnek köszönhetem, azt hiszem.

- Te írod a saját szövegeidet?

- Írogatok, aztán Kid megnézi, és visszaküld gyakorolni. De a rohadt Backstreet Boys sem írja a saját dalait mégis multimilliomosok. És tudom, hogy meghúznak egy két tyúkot is.

- Kid Rock mindig játssza a stricit, milyen vele melózni?

- Nem igazán szeretem ezt a részét. (nevet) Inkább kerülöm a helyzetet, csak lazítgatok a többi zenésszel, dumálok a rajongókkal, ilyesmi. Minden éjjel infúzión vagyok, úgyhogy legkésőbb fél kettőig ágyban kell lennem, kimaradok a lepedőakrobatikából.

- Hallom, összebarátkoztál Puff Daddy-vel.

- Igen, jóban vannak Kid Rock-kal, úgyhogy Woodstockban együtt lógtam vele a buszon, nagyon jó fej volt. Még azt is megengedte, hogy viseljem azt a marha nagy láncát. Valami hülye fotós csinált is rólam meg Mini Me-ről egy képet, amikor Puff lánca a nyakamban volt.

- Mini-Me? Az Austin Powersből?

- Ja, laza, mi? Jól kijövök vele, mert hasonlóak a méreteink, megértjük egymást, tudjuk, hogy miken ment keresztül a másik. Ráadásul ő még nálam is alacsonyabb. Amikor depressziós vagyok, csak arra gondolok, neki még nálam is rosszabb.

- Mi a pontos megnevezése a te betegségednek? Tudom, hogy nem vagy törpe.

- Alapjában véve ez egy növekedési rendellenesség, kisgyermek korom óta 75 gyógyszert szedek minden nap. Az egyiket úgy hívják Prednisone, egy szteroid, mellékhatásként gátolja a növekedést. Ezt én négy éves korom óta szedem. Sokszor megpróbáltak már leállítani róla, de mindig nagyon beteg lettem. Lehet, hogy abba tudnám hagyni a szedését, de akkor kórházban kellene töltenem az életem.

- Mi a legjobb dolog az életedben, ebben a pillanatban?

- Hmmm… valószínűleg az, hogy sztárokkal bulizatok, meg ilyen szarságok. De ahogy mondtam az elején is, ez csak marhaság.

- Nem a való élet.

- Csak kamu. Azért vagyok itt, mert Kid Rock látta, milyen kicsi vagyok.

- Nem csak azt látta, hogy milyen kicsi vagy, hanem hogy kívülről fújtad a szövegeit.

- Látta a Dollár jeleket. Ennyi. De nem akarom őt bántani. Tudom, hogy szeret engem. Ő karolt fel. Remélhetőleg ha ennek vége, nem kell többet dolgoznom, és ezt mindet Kid Rock-nak köszönhetem. Azt biztosan írd le, hogy csak szeretetet kaptam tőle!

- Mivel foglalkoztál, mielőtt a színpadra léptél?

- Semmivel. Csak lógtam.

- Élnek még a szüleid?

- Oh igen. Egész életemben rám vigyáztak, figyeltek a kezelésemre, meg ilyesmik, szóval kemény életük van. De most van egy lemezszerződésem, és remélhetőleg jó nagy zsák pénzt fogok kapni, amiből veszek nekik egy nagy házat. Segíteni fogom őket, ahogy csak tehetem.

- Ha elcserélhetnéd a hírnevet meg mindazt, ami mostanában történik veled, és cserébe 180 cm magas lehetnél, megtennéd?

- Ha az egészségért cserébe oda kellene adnom a hírnevet? Igen.

- Nem a nagyságról szól a dolog.

- A francba, persze, hogy nem. Szarok a magasságomra, megtanultam együtt élni vele. Azoknak, akikkel együtt élek, meg sem fordul a fejükben, hogy sajnáljanak, vagy ilyesmi. Ez nem is téma köztünk. Azokra meg, akik nem ismernek engem, nagyívben tojok.

2001. február 20.