Radiohead

Annak ellenére, hogy alapvetően garázs együttesként kezdtek, a Radiohead mostanra az alternatív rockkultúra egyik legbefolyásosabb bandájává nőtte ki magát.

Az együttes 1987-ben alakult, mikor öt barát :Thom Yorke, Ed O'Brien , Phil Selway, Jonny Greenwood és Collin Greenwood összejöttek az oxfordi Abingdon School-ban , és minden szabadidejükben zenéltek. Eredetileg On A Friday volt a nevük, a próba napjáról elnevezve. De mivel mind az öten főiskolára készültek, inkább csak a szünidőkben zenéltek együtt.

1991-ben azonban, az együttes átment egy változáson. Mivel mindegyik tag befejezte a tanulmányait, a banda kezdte komolyan venni a zenét. Az első napirendi pont az új név adása volt - amely Radiohead lett - a Talking Heads" True Stories című albumának egyik száma után.

Attól a perctől az együttes kezdett felfele emelkedni. A legenda szerint, az együttes 20 kiadótól kapott ajánlatot már az első nagyobb koncert után. Igaz vagy sem, a csapat leszerződött és 1992-ben kiadta Drill című első lemezét, amely visszafogott siker volt, de az együttes olyan nevekkel turnézhatott, mint PJ Harvey vagy a Tears for Fears.

A banda nagy sikere a Creep című kislemez megjelenésekor ütött be.A szám hisztériát váltott ki Angliában és kisebb méretben USA-ban is. A szám közrejátszott a '93-as Publo Honey című lemez jobb eladásában is.

A Radiohead '94-ben tért vissza a My Iron Lung című kislemezzel, habár a következő amerikai sikerlistás szám csak 1995-ben jelent meg. Ez volt a Fake Plastic Trees.

Azóta a két utóbbi lemez már csak nagyobb sikert hozott a Radiohead-nek.A kritikusok istenítették az O.K.Computer című nagylemezt, amely elnyerte az 1998-as díjkiosztón a Legjobb Alternativ Rock együttesnek járó Grammy Díjat.

A 2000 őszén megjelent Kid A is nagy sikernek igérkezik, mivel már az első héten első helyen volt a Billboard 200-as listáján.

2000. december 22.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster