Back II Black - Örökké akarnak élni

A Back to Black zenekar a napokban jelentette meg új nagylemezét. Az albumról már nyár vége óta hallható a Nánénáné című slágerré vált szerzemény. A zenekar tagjait az új nagylemezről, és annak készítési munkálatairól kérdeztem.

Mennyiben új ez az album stílusában, zeneileg az eddigiekhez képest?

Bebe: Ezen a lemezen nagyon sok zene keveredik.

Erdő: a koncepciónk az volt, hogy minden nóta egy szál gitáron vagy zongorán is megállja a helyét. Igyekeztünk úgy hangszerelni a dalokat, hogy kevés effekt legyen benne, erőteljesek legyenek a dob hangok és erőteljesebb a ritmus szekció. A naturális, letisztult hangzásra törekedtünk.

A most elkészült számok , úgy érzem külföldön is megállnák a helyüket.

Bálint: A zenében domináns szerepet kaptak az afrikai motívumok.

Ha jól tudom, Bebe mellett Erdő is énekel a lemezen. Melyik számokat pontosan?

Bebe: A dalok többségét az Erdő írta, és úgy éreztem ezek a számok hozzá állnak igazán közel. Nagyon örültem, hogy énekelt az albumon, remélem ez a jövőben is így lesz.

Erdő : Természetesen továbbra is a Bebe az énekes. Én most két nótát énekelek. Az Örökké akarok élni-t, mely gyorsabb tempójú, RNB stílusú, és a Szállni, repülni című lírai számot.

Az új nóták közül kinek melyik a kedvence?

Bálint: A többé nem várlak, és az Édes, mint az eper slágergyanús kompozíció, (amit egyébként én írtam :-)) ).A dalnak szerintem nagyon jó a hangulata, és Gábor egy jó ötlete nyomán nagyon jól sikerült megcsináljuk. A szám elején egy város zaj morajlik, majd innen indul a nóta.

Bebe: Nekem egyrészt a Nánénáné, hiszen a gyökerekhez nyúlik vissza, oda ahonnan én származom. Azok amik belőlem afrikai részek azok még inkább előtérbe kerültek. A másik kedvencem a Szabadon szállni.

Erdő: Az én kedvencem a Többé már nem várlak, amiből valószínűleg a következő maxi készül majd.

Tomi: Én a Várj című számot szeretem a legjobban, ez egy viszonylag gyors tempójú nóta.

Gábor: Nekem a Nánénáné és a Funky people a kedvenceim, de úgy érzem ezen az albumon szinte minden dal nagyon jól sikerült ezért én csak úgy említem a lemez anyagait : ZENE.

A sok stúdió munkálat után ki, hogy piheni ki a fáradalmakat?

Gábor: A pihenésnek még nincs itt az ideje, egy teljesen új színpadi shown dolgozunk éppen.

Erdő (közbeszól): Nekem megengedett a pihenés. Szabad estéimen gyakran járok szórakozni, ahol a szép nők, és némi finom ital mellett vezetem le a feszültséget :-))

Miben újul meg a színpadi show? Milyen változások várhatók a korábbi koncertekhez képest?

Gábor: Színesebb lesz a látványi rész és a zene is.

Bálint: Új fellépő ruháink lesznek. Sok afrikai motívum jelenik meg a színpadon, mind a ruhák , mind más látványi effektek terén. Az eddigi koncertektől eltérően most nem fogunk feldolgozásokat játszani. A három nagylemezünkről adjuk elő a legkedveltebb számokat.

Terveztek lemezbemutató koncertet, vagy nagyobb bulit mostanában?

Tomi: Szilveszterkor lépünk fel egy nagy rendezvény keretében, amire nagyon készülünk már.

Bálint: A lemezbemutató koncerttel még várni szeretnénk egy kicsit. Az új album második maxija és a hozzátartozó klip januárban jön majd ki. Ezek után körülbelül márciusra tervezünk egy Back to Black giga show-t.

/SöDö/


Kapcsolódó linkek:

www.backtoblack.hu

2001. november 22.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster