Britney: Crossroads

Britney Spears felnőtt, igazi bombázó lett az iskoláslányból, aki néhány éve még egy középiskola folyosóján készített klippel tört be a popvilág élmezőnyébe. Azóta sem távozott egy percre sem. Ezekben a napokban a sajtó első mozifilmjétől, a Crossroadstól hangos, melyet természetesen jól le is húztak a kritikusok. Papírforma. Siker és „művészet” cask ritkán megy egyszerre. Nem is feladatunk eldönteni, hogy kinek van igaza, érdemes-e sorbanállni a mozijegyekért, majd rájön mindenki magától, hogy megéri-e. Mi inkább hagyjuk a fiatal sztárt, hogy szerepéről, a barátságárül és az első filmbéli csókjárül meséljen…

Hogyan jött az ötlet, miért éppen pont ezt a filmet választottad, hiszen ha jól tudom, jópár forgatókönyvet raktak eléd.

Nagyon sok forgatókönyv közül választhattam volna, de a végén úgy döntöttem, előállok egy saját ötlettel, a három lánnyal, akik összepakolnak és elindulnak, közben mindegyikőjüknek megvannak a maga bogarai. Elmeséltem a menedzseremnek, aztán áthívtunk egy írót, és így alakult ki a sztori.

Kellett a váltás?

Igen, kicsit elegem lett az album-turné-album-turné mókuskerékből, változást akartam. Nagyszerű élmény volt, rendkívül élveztem a forgatást.

Könnyen ment az azonosulás a szerepeddel?

Amikor a színpadon állok, otthonosan tudok mozogni, de a forgatás egy egészen más terület, de mire a ruhák és a helyszínek összeálltak, már könnyebben tudtam azonosulni a szereppel. Csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt, a rendező, az egész stáb, mindenki nagyon sokat segített.

Elmesélnéd, hogy miről szól a film?

Lucy – a lány, akit én alakítok – el akar szabadulni a kisvárosból, ahol él. Azt az indokot találja ki, hogy rég nem látott édesanyját szeretné megkeresni, de valójában egy tehetségkutatón akar elindulni. Könnyen meg tudtam találni a kapcsolatot a saját életem és Lucyé között, hiszen annak idején én is elhagytam a szülővárosomat az álmomért, másrészt viszont teljesen másfajta lány vagyok, mint ő. Talán 4 évvel ezelőtt lehettem pontosan olyan. Lucy nagyon naív és szégyenlős, de erős is, és ez nagyon tetszik nekem. Amikor fiatalabb voltam három jóbarátom volt, akik a mai napig megmaradtak mellettem. A film koncepciójában komoly szerepet kapott a három lány, akik együtt nőlnek fel. Tinikről szól ugyan, de olyasmit akartam, ami nem csak a tizenéveseket érinti meg. A szereplők különbözőek, mindegyikőjüknek megvannak a saját problémáik, de ha kell, egymás mellett állnak, és végülis ez az, amit számít a való életben is. Ha bármilyen rejtett mondanivalója van a filmnek, hát ez az.

Nem bírom megállni, hogy megkérdezzem, milyen volt a csók-jelenetet forgatni…

Úr Isten, mennyire ideges voltam! Ott voltak körülöttünk a kamerák, az én fejemben meg csak az visszhangzott, hogy „Jézusom, meg fogom csókolni ezt a fickót!”. Nagyon fura volt, de végülis elvicceltük, ugyanis épp a jelenet felvétele előtt ettem tonhalat. Éhes voltam, ennem kellett, nem? Láttam rajta, hogy ő is ideges, talán amiatt aggódik, hogy hogy fogja majd megmondani nekem, hogy bűzlök, ezért jól befújtam magam parfümmel. Elkezdődött a forgatás, és akkor jöttem rá, hogy ő meg fokhagymás ételt evett előtte! Atyám, ez volt a legborzasztóbb élményem, de mostmár csak nevetni tudok rajta.


Kapcsolódó linkek:

Crossroads - PremierPark

2002. február 19.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster