A háttérből a reflektorfénybe – Jamie Winchester / I. rész

Jamie Winchester neve minden zenei stílust kedvelő ember számára ismert lehet. Persze csak akkor, ha figyelmet szentelt a lemezborítóra. Jamie ugyanis több, mint 10 éve a magyar zenei élet hátterében dolgozott megannyi sztár mögött. Az arcnélküliség azonban nem jelentett sikertelenséget, mára szakmailag is tisztelt gitáros, énekes, dalszerzővé vált. Tavaly Hrutka Róberttel közösen It’s your life címmel jelent meg első albuma, amely már most hasonlóan sikeres, mint a címadó reklámzene. S hogy miért kellett erre a lemezre ennyit várni? Többek között erre is rákérdeztem.

Talán már unalmas számodra, de nem lehet szó nélkül elmenni a neved mellett. Az elején tisztázzuk, hogy hogyan is kerül egy ír fiatalember Magyarországra, s miért marad itt.

Az én édesapám bankár volt, s sokat dolgozott külföldön. Az ő munkája révén kerültünk Budapestre. Először 5 hónapig egy bankban dolgoztam a szüleim unszolására. Arra volt ez jó, hogy tudjam, ezt én soha nem akarom csinálni. Másrészt a szüleim is látták, hogy nem való ez nekem. A bank révén bekerültem a multimédia világába. Rögtön az elején megbíztak azzal, hogy két hónap múlva szervezzek meg egy Pink Floyd koncertet Athénban. Ezután sorba jöttek a munkák, s fel sem merült bennem, hogy el kellene innen mennem. Valahogy mindig volt valami vágyam, amiért küzdeni tudtam. Öt éve jött egy olyan pont, amikor azt gondoltam, hogy elég. Mindenem tele volt a magyar popsztárokkal, s ezzel a szakmával. Bekerültem a Tátrai Band-be, s ők megmutatták, hogy hogyan lehet ezt az egészet úgy csinálni 20 éven keresztül, hogy nem mész bele a sok szemétbe, ami van. Megfigyelhető egy elég erős lehúzás az országban a zenei szakmán belül, s ha nem vigyázol, akkor ez nagyon nyomasztó, elkeserítő tud lenni. Azok a zenészek, akik már ’68 óta csinálják ezt, nagyon komoly életfilozófiát tudtak adni tudat alatt. Velük dolgoztam, s figyeltem őket. Megtanultam, hogy a zenélés a fontos, a koncertek. Nem szabad a körítéssel foglalkozni.

Azon sosem gondolkoztál, hogy kint zenészként milyen sikereket érhettél volna el? Írországban elég sok világszínvonalú zenekar született.

Nem, sőt. Ha egyáltalán gondolkoztam volna, azzal azért tisztába kell lenni, hogy itt talán könnyebb feltűnni, mint kint. Már csak a piac mérete miatt is. Magyarországon ha valaki elszánt, s tényleg tehetség van benne, az előbb-utóbb feltűnik. De sokat nem foglalkoztam vele, mert nem úgy jöttem ide, hogy ’na most én sikeres zenész akarok lenni’. Ez egy természetes folyamat eredménye. Elkezdtem koncerteket szervezni, stúdióba dolgozni, minden jött magától. Nem volt világhódítási tervem. S mire elkezdtem volna gondolkozni, hogy máshol elkezdeném, már valamit elértem Magyarországon. Nem volt kedvem nulláról kezdeni megint valahol.

Rengeteg előadóval dolgoztál együtt. Mindig sikerült olyan produkcióban részt venned, amit teljes mellszélességgel vállaltál, vagy kellett azért kompromisszumokat kötnöd?

Esetenként kellett, persze.

Gondolom ez inkább régebben volt jellemző, nem?

Hát ez lehet igazából bármikor, mert amiről beszélünk az nem abszolút minőségi, hanem ízlésbeli, szubjektív dolog. Játszottam, dolgoztam több olyan helyen, ahol esetleg nem úgy történtek a dolgok, ahogy én szívem szerint csináltam volna. Viszont ebből is rengeteget lehet tanulni. Nekem alapfilozófiám egyébként, hogy nincs olyan a zenében, hogy jó és rossz. Egy bizonyos szint felett természetesen. Nincs legjobb, árnyalatok léteznek. Nagyon szubjektív, hogy kinek mi tetszik. S innentől kezdve minden zene jó, mindenben lehet valamit élvezni. Én mindig hozzáadtam magam a dolgokhoz, s amit játszottam, ami az én részem volt, azt tényleg a magaménak mondhatom.

Ákos Ikon című albumán megjelent ’Gyilkos ezüstgolyó’ és a ’Keresem az utam’ is eredetileg angol szöveggel íródott, s a te szerzeményed. Nem rossz az, hogy nem a te neveddel azonosítja a közönség nagyobb része ezeket a dalokat?

Elegen tudják, hogy én vagyok a háttérben. Nekem tetszik az, hogy csak úgy vagyok sikeres, ha valaki olvassa a lemezborító belső oldalát. Én azoknak az embereknek szeretnék tetszeni, azoktól élvezem az elismerést, akik látják, hogy xy helyen milyen vokált énekeltem, milyen volt az akusztikus gitár egy dalban. Nekem nem fontos, hogy oda jöjjenek az ABC-ben hozzám. Nagyon nehezen kezelem azokat a helyzeteket, amikor megismernek és sztárság van körülöttem. Persze valahol mindig is volt belül egy olyan álmom, hogy egy sportcsarnok közönsége elé kiállok a gitárommal.

Mostantól azért egyre többen fognak megismerni…

Igen, hát ez egyértelmű, hiszen ott vagyok a plakátokon. Élvezem is bizonyos részét ennek az ismertségnek, csak furcsán kezelem az ilyen szituációkat.

(folytatás a jövő héten!)

Ujvári Barbara

2002. február 26.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster