![](http://www.zene.net/images/black.gif) |
Boy George visszatér!
Volt zenekara, a Culture Club újraegyesülési turnéja után, Boy George egy olyan albummal tért vissza, amely a napjainkban népszerű 2-step és a hard house között mozgó dalokat tartalmaz.
Majd' két dekáddal ismertté válása után George még mindig a 80-as évek egyik jellegzetes pop-ikonja. Egy újromantikus lázadó, aki már akkor MÁS volt, amikor az még egyáltalán nem volt divat. Félig női öltözködése és erős sminkje összekacsintást jelentett a meleg közösséggel, seggberúgta a konzervatív briteket, ugyanakkor sok ezer tinilány sikongatott bulijain, és gyakran jelentek meg utánzói a partikon.
Későbbi drogproblémái és karrierjének mélypontra kerülése sokat elárult a sztárkultusz veszélyeiről, George O' Dowd megjárta a pop poklot is.
Manapság az egyik londoni újságának, a The Express-nek ír, rádió showja van, turnézik a Culture Club-bal, és egy klubban dolgozik DJ-ként, ahol kiélheti az acid-house iránti imádatát.
- Van különbség a DJ és a popsztár között?
Zenésznek érzem magam, a felelősség ugyanaz. Nálam minden az előadásról szól. A DJ dolog segített, mert sokkal intimebb. Egy koncerten el vagy barikádozva, senki sem tud megközelíteni.
- Abban az időben, amikor nem voltál annyira a reflektorfényben, gyakran megfordultál magánemberként is a klubokban. Hogyan fedezted fel magadnak a Paradise Garage-t?
Mindig is különcködtem, szerettem azt, ami más volt, mint például a mainstream. A Paradise-t akkor találtam, amikor hajnali 4-kor már nem volt hely, ahol folytathattuk volna a bulizást. Sötét volt, tele volt színesbőrűekkel, melegekkel, és a zene. hát a "Set It Off" ment éppen. Érezhető volt, hogy egészen más a hangulat, mint bárhol máshol, anarchikus energiától volt átfűtve a hely, és senki nem foglalkozott azzal, hogy ki vagyok. Az egyik éjjel Diana Ross sétált be, és őt sem piszkálta senki. Nagyon sajátos világ volt.
- Azután visszaköltöztél Londonba, felfedezted az acid house-t Paul Oakenfold Spectrumjában. Hogyan látod, mennyire változott meg a londoni klub szcéna?
A 80-as évek óta teljesen. Már nincsen az ajtó-politika, hogy csak bizonyos kiváltságos egyéneket engednek be, és az öltözködés is egészen más. Az újromantikus korszakban minden arról szólt, hogyan nézel ki, míg az acid house-ban már csak a tánc és a zene a lényeg. Természetesen voltak stílusjegyek, például a smiley, de nem lényegesek.
- A klubozás Angliában érdekes dolog lehet.
Igen, sokat nyafogtam erről a cikkeimben. Anglia megőrül a hard house-ért, mindig valami keményet, dübörgőt akarnak. Progresszív, mély zenéket játszok, bejönnek, viszont mindig várják a gyorsabb dolgokat. Szeretek kisebb klubokban játszani, nem drága helyeken.
- Korábban azt mondtad, Anglia szeret téged a "sarokban" tartani. Nem tartasz attól, hogy az amerikaiak nem fognak komolyan venni mint DJ-t, azért mert te vagy Boy George?
Aggasztó egy kicsit, amikor a hitelességről van szó, mert az nagyon törékeny dolog. Nem játszok slágerlistás dolgokat, mert nem hiszem, hogy arról szól az egész, hogy kiszolgáljuk az emberek ízlését.
- Épp most értetek a Culture Club turné végére. Gondolod, a közönség még vevő a 80-as évekre?
A zene az emlékekről is szól, arról, hogy ezek a dalok szóltak amikor szerelmes lettél valakibe. Romantikus. A mi generációnk már felnőtt.
- Mi a helyzet a reggae-vel? Néhány C.C. számban erős a hatás, mi több, az új lemezeden is.
Mindig imádtam a reggae-t. De ez valahol természetes. Például sokan érkeztek Nyugat-Indiából Angliába, és a kultúra, amit magukkal hoztak beszivárgott a punk rockba, a Police-ba.
- Mi szerepel a naptáradban?
Bármi, ami jön, tényleg. Jelenleg a DJ dologra koncentrálok, Culture Club-mixeket készítek, írok a lapnak. Néha mindent az utolsó pillanatig halogatok, azután kitör a pánik, de azt hiszem erről nem kell mesélnem.
Kapcsolódó linkek:
http://www.boy.george.net/
2001. március 27.
| ![](http://www.zene.net/images/black.gif) |