N' SYNC

N' Sync
Néha nagyon nehéz a fiú és a férfi együttesek között húzódó képzeletbeli út megtétele. Az N' Sync tagjai azonban egész jól haladnak ezen a bizonyos úton. Második albumuk, a No Strings Attached megdöntötte a lemezeladási rekordot és múlt év tavaszán, a megjelenést követő első héten 2.4 millió példányban kelt el. Az N'Sync azóta sem vesztett a lendületéből, a fiúk non-stop turnéznak (második turnéjuk novemberben kezdődött). Nemrégiben Justin Timberlake és Chris Kirkpatrick egy kis időre fel is függesztette a „piszkos pop” (ahogy ők nevezik) zene gyártását, hogy elmesélhessék nekünk mozgalmas évük történetét.

Mi volt a legjobb dolog, ami 2000-ben történt veletek?

JUSTIN: A zenekarok ismeretlen tömegéből N'Sync-é váltunk. Úgy gondolom ebben az évben mutattuk meg mindenkinek, hogy muzikálisak vagyunk és nem csupán kirakatba való fiúk. Ezelőtt mindenki csak úgy nézett ránk, mint egy fiúcsapatra a sok közül, de azt hiszem sikerült megmutatnunk a valós énünket. Remélhetőleg sikerül majd kiadnunk a soron következő albumunkat, talán 2001-ben, és az egészet újrakezdhetjük.
CHRIS: Az album első heti eladásai hihetetlenül sikeresek voltak. Nem is számítottunk ilyen eredményre.

Most, hogy világméretű sikereteket értetek el, mik a terveitek a 2001-es évre?

Chris
JUSTIN: Januárban és februárban visszaköltöztünk a stúdióba, hogy megnézzük, mit tudunk kisütni, hát ez a kezdet. A mostani pozíciókban igen jól érezzük magunkat, jelenleg az a feladatunk, hogy elég időt szánjunk a stúdiómunkára, s így a közönségünket igazán minőségi zenével lephessük meg.

A zenekar számára egyértelműen minden nagyszerűen megy, de volt-e valami, ami kiábrándító volt az elmúlt év során?

JUSTIN: Nagyon örülök, hogy nem tompultunk bele a 'zenecsinálásba', mert bizony üzleti szempontból számtalanszor átvertek bennünket. De igazán nem panaszkodhatom. Vannak sikerdalaink, amelyek a slágerlisták élén találhatók, így nincs jogom morogni, vagy szitkozódni bármiről, ami éppen most zajlik. Mindenki szerez egy-két ütést, vagy sebet, miközben azon az elképzelt úton halad és tudod, találkozol olyan emberekkel is, akikkel azt kívánod, hogy inkább soha sem találkoztál volna.

Legalább egy titkos vágyat áruljatok el a 2001-es évre!?

Justin
JUSTIN: Szeretném végre kialudni magam. Nem. Azt hiszem jó lenne együtt dolgozni olyan művészekkel, mint pl. Stevie Wonder, vagy Brian McKnight.

Mi volt a legnagyszerűbb zene, amit 2000-ben hallottatok?

JUSTIN: D'Angelo Voodoo-ja igazán magas színvonalú zene volt.
CHRIS: D' Angelo és a Bölcsek Kövére filmzenéje igazán jó volt.

Mi volt a legjobb, amit 2000-ben olvastatok?

JUSTIN: Egy barátom ajánlására elolvastam a 'Párbeszéd Istennel' c. könyvet. Szerintem annak a könyvnek tényleg volt mondanivalója.

És mi az, amit 2001-ben mindenképpen le akartok cserélni?

CHRIS: Hmm… talán az alsógatyám?

Végül, valami, amit idősebb rajongóitoknak üzentek?

JUSTIN: Igazán köszönjük, hogy szerintetek nem vagyunk szarok.

2001. február 27.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster