A klasszikusoktól a klasszikusokig - Lerch Istvánnal

V' 73:az Emerson Laker and Palmer bűvöletében

- Hol és hogyan kezdődött a zenei karriered?

- A hatvanas években a Bakáts téri általános iskola zenei osztályába, illetve ezzel párhuzamosan zongoraórára jártam."Szomorúzenésznek" készültem, l2 évig klasszikus zongorát tanultam,különböző zenei versenyeken indultam,amelyek közül néhányat meg is nyertem.Igéretes zongoristának tartottak,aki előtt úgymond nagy jövő áll.

- A családban volt- e valaki,akitől örökölhetted a tehetségedet?

Gyemekként
- Nem.Én voltam az első,aki ilyen képességekkel rendelkezett,de nem sokáig tartott a szüleim öröme,mert jött a Beatles,s én kezdtem "elkurvulni".Az volt a fordulópont az életemben,amikor egyszer anyám benyitott a szobámba,s én a zongorán háttal fekve,visszafele játszottam Weiner Leó Rókatáncát.Akkor már tudtam arról,hogy az Emerson,Lake and Palmer együttesből a billentyűs is csinál ilyeneket.Akkor, és ott eldőlt a sorsom,mert onnantól kezdve anyám azt hangoztatta, ebből a gyerekből már soha nem lesz komolyzenész.Pedig ő nagy reményeket fűzött hozzám, rendkivül szigoru volt velem,a szobába is bezárt azért,hogy gyakoroljak. Nagyon akarta,hogy pódiumművész legyek.De a másik műfaj vonzereje erősebb volt,ráadásul én a gyakorlással járó megkötöttséget sem szerettem.

- Mikor alapítottad meg az első zenekarodat?

- A Bólyai János Textilipari Szakközépiskolában alakult meg az első zenekarunk, aminek Hétfő volt a neve.Az iskolában találkoztam Sáfár Öcsivel, a doboknál pedig Herpai Sanyi ült,vagyis gyakorlatilag már együtt volt a későbbi V' 73 magja. De ez a zenekar még a korabeli vokális zenéket - például a The Mama' s and the Papa' s dalait játszotta.Iskolai bulikon illetve az Építők Petőfi Sándor utcai székházában léptünk fel rendszeresen.Tizenöt évesek voltunk,s korengedménnyel játszottunk,mert este lo óra után különben nem tartózkodhattunk volna a helyiségben.

- Az Emerson, Lake and Palmer zenekart hogyan fedezted fel magadnak?

- Számomra a klasszikus zenei múltamból adódóan teljesen természetesen volt,hogy érdekel az ELP klasszikus darabokra épülő progressziv zenéje.
Lemezeket hallgattam,meg volt egy Terta magnóm,arra vettem fel a számaikat.Rendkivül igényes,bonyolult zene volt,ezért rengeteget gyakoroltunk,de a nyilvánosság előtt még nagyon keveset mutatkoztunk.Aztán egyszer csak Benkő Laci megkeresett,hogy menjünk el - előzenekarként - turnézni az Omegával.Igy dobtak be bennünket a mélyvízbe egy ORI- turnén,aminek elég szép sikere volt Mi az Omegától nagyon sokat - elsősorban profizmust- tanultunk,s tulajdonképppen ekkor indult el a pályánk,mert.utána az LGT- vel is turnéztunk,s tőlük is nagyon sokat tanultunk.Én ugyanekkor- párhuzamosan a zenéléssel - jártam a jazztanszakra is,ahol Szakcsi volt a tanárom.

- A V' 73 szakmai körökben jó nevü zenekar volt,de igazán soha nem lett népszerű. Lemez- és rádiófelvétel is kevés maradt utána.

- A rádióban és a hanglemezgyárban nem foglalkoztak velünk.Erdős Péter,a hanglemezgyár menedzsere azt mondta a zenénkre,hogy nem erre baszik a magyar,s így soha nem lehetett nagylemezünk.Volt egy kislemezünk,s néhány rádiófelvételünk,de ennél tovább nem tudtunk lépni.Még a tévében szerepeltünk a legtöbbet,mert az egyik szerkesztő,Tánczos Gábor támogatta azt,amit csináltunk.

- A V' 73- as korszak a hetvenes évek második felében lezárult.Egyrészt a "classic- rock" kiment a divatból,másrészt a zenekar is feloszlott.

- l977- ben a Metronom fesztiválon a Csak egy pillanat címü számot játszottuk.Ott találkoztam Demjén "Rózsival",aki éppen készült elhagyni a Bergendy együttest. Nekem is kezdett elegem lenni abból, hogy nem tudunk egyről a kettőre haladni,s így ketten - Herpai Sanyival és Menyhárt Jánossal kiegészülve - megcsináltuk a V' Moto Rockot.

 

V' Moto Rock:a világhír kapujában

- A V' Moto Rock bemutatkozó koncertje - emlékszem - esemény volt a hazai rockvilágban.l978- ban nagyon sok banda át- és ujjáalakult,s mindenki kíváncsian várta,hogy mi sül ki két, egymástól elég messze álló, népszerű zenész próbálkozásából?

V' Moto Rock
- Valóban,nem volt egyértelmű a dolog,mert én az Ermerson Lake and Palmer- féle zenei világot hoztam magammal,Rózsi pedig az Iskolatáskát,s ebből a két végletből kellett valami újat csinálni.Ezzel magyarázható,hogy az első lemezünk eléggé kisérleti jellegűre sikeredett,s nem is nagyon emlékeznek rá.A hanglemezgyárban se voltak elégedettek velünk,s nekünk kellett kitalálni valami mást.Ráadásul ekkor kezdődött a Piramis- őrület,jöttek a keménykedő rockbandák,a bőrruhás rockerek.Mi tudtuk,hogy a bőrruha nekünk nem áll jól,ezért az akkori divattal ellentétben nyakkendőt,csíkos zakót vettünk fel,s elkezdtük csinálni a magunkét.Megírtam Demjénnel a Várj,mig felkel majd a napot,s a V' Moto Rock ezzel a slágerrel közismertté vált.

- Ma már ez a dal örökzöldnek számít.Fűzödik- e hozzá valamilyen történet?

- Akkoriban Wilpert Imre volt a Hanglemezgyár egyik márkamenedzsere,aki tanácsokat adott,hogy milyen zenéket kellene játszanunk ahhoz,hogy sikeresek legyünk. Egy kazettát is átadott meghallgatásra,amelyen a Kraftwerk zenéje volt hallható.Hazamentem,meghallgattam,s azt mondtam magamban,hogy na, ezt talán mégse...Kivágtam a kazettát az ablakon,s ott együltőhelyemben megírtam a Várj,mig felkel majd a napot,kb annyi idő alatt,mint amennyi maga a nóta.Amikor az "illetékesek"meghallgatták,azt mondták,na ez az,ami kell,s onnantól kezdve zöld utat kaptunk.

- A V' Moto Rock- korszakod l989- ig tartott,de közben játszottál egy szupergroupban is.

- Ezt a zenekart Dés Lacival közösen csináltuk. Tagja volt még Karácsony James,Solti János,Tátrai Tibi,Másik János és Tóth Tamás.Tulajdonképpen egy kisérlet volt. Désnek volt az az ötlete,hogy azok az emberek,akik a rockban és a dzsessszben már letettek valamit,próbáljanak meg együtt játszani,s közös lemezt készíteni.Meg is csináltuk a lemezt,volt hozzá egy turné,ami meglepően szép sikert aratott.

- A V' Moto Rockot a sikerei alapján idővel besorolták a hazai szupergroupok közé,s megpróbálták befuttatni.Több alkalommal turnéztatok külföldön,s készült egy angol nyelvű nagylemezetek is.

- Igen,elég gyakran szerepeltünk külföldön.Voltunk Kanadában, Spanyolországban egy nagy fesztiválon, Kubában, Lengyelországban, az NDK- ban, Csehszlovákiában, még Szibériában is.Emlékszem, az első turnénk l978- ban az Osibisa- val volt Lengyelországban,ahol stadionokban játszottunk.Aztán itthon is volt néhány közös bulink.Ekkor döbbentem rá, hogy nem minden fekete ember azért vidám,mert ilyen a természete,az életszemlélete,hanem mert elég rendesen "fűveznek"Az Osibisa tagjai is ezt tették,s amikor Magyarországon elfogyott az "anyaguk", bizony szomorúak lettek. Egyik nap Kecskemétre indultunk,ahol a futballpályán rendezték a koncertet.Útközben,amikor megálltunk,az egyik fekete srác bement a bozótba, ahonnan rövidesen boldogan jött elő egy hatalmas csokor gazzal.Kíváncsian érdeklődtünk tőle,hogy mi a fenét akar vele csinálni,mire ő megjegyezte:" Marhák,itt van a marijuana az orrotok előtt, s Ti nem szívjátok? Az úton velünk volt Bali elvtárs, az ORI igazgatója is,aki éberen fülelt,s amikor megérkeztünk,mintát vett a fűből,s egy kis csomagban odaadta a szolgálatos rendőrnek,hogy azonnal vizsgáltassák meg,mert a néger elvtársak ezt szívták.Később Cintula, a műsorvezető szem- és fültanuja volt,amikor visszajött a rendőr,s közölte a főnökünkkel: "Bali elvtárs, megvizsgáltattuk az anyagot, ez nem kábítószer, hanem vadkender!"

- A nyolcvanas években több magyar zenekar is megpróbált kilépni a nemzetközi porondra,s ennek érdekében a V' Moto Rock is készített angol nyelvű nagylemezt,amely a korabeli kritikák szerint felvette a versenyt a nemzetközi élvonallal.

- Igen,valóban készítettünk egy angol nyelvü lemezt,amit egy angol hangmérnökkel vehettünk fel.Akkoriban éppen nagyon izgalmas hangzások jöttek divatba/Thomas Dolbyé például/,amit igyekeztünk beépiteni a mi zenei világunkba is.A lemez később külföldön Moto- rock néven került a boltokba,s emlékszem, drágább volt,mint az új Toto- lemez.Nem hiszem,hogy sokaknak volna belőle Magyarországon.Nekem van egy eredeti példányom,azt hiszem.

- Miért nem sikerült kilépni a V' Moto Rockkal a világpiacra?

- Az elmúlt években többször találkoztam a Toto menedzserével,mert Bobby Kimpballel,az együttes énekesével Charlie koncertjén közösen léptünk fel a Tabánban.Ő mesélte,hogy a Toto általában fél év alatt vesz fel egy- egy nagylemezt.Nálunk akkoriban egy hónap már hosszú időnek számított.A Gyertyák című nagylemezt például három hét alatt vettük fel a Magyar Rádió nyolcas stúdiójában.Utána kiméletlenül kirúgtak bennünket,mert jött a következő zenekar.Úgy tudtuk befejezni a lemez,hogy jóban voltunk Bolba Lajosnak,a "főnöknek" a titkárnőjével,s én kimentem hozzá,elkértem tőle a kulcsot,s valósággal belopóztunk a 8- as stúdióba,hogy elvégezzük a még szükséges finomításokat.Persze,ez csak egy ok a száz közül.Említheném a csóróságunkat,a nyelvi különbségeket,a vasfüggönyt,stb.

- Miért szünt meg a V' Moto Rock??

- Én alapvetően más mentalitásu ember vagyok,mint Rózsi.Én munkamániás, preciz ember vagyok,ő pedig lazább figura.Amikor néhány dalom, mint a Tűzvarázsló vagy az Angyallány nagy sikert aratott,egyedül is szerettem volna valamit csinálni,s erre a lemezgyárban is biztattak.Igy kezdtem el az első szólólemezem felvételeit l989- ben.A zenekaron belül azonban nem mindenkinek tetszett,hogy önállóskodom.Egyszerűen valahogy megállt a dolog,s úgy döntöttünk,hogy nem erőltetjük,ha - féltékenységből,irigységből - már egymás ellen dolgozunk.Én mindig is a változtatások híve voltam,Rózsi viszont szereti a bevált dolgokat.

 

Charlie: zeneszerzőként a topon

- A nyolcvanas évek végére valóban elég messze kanyarodott a pályád az Emerson- féle klasszikus rocktól.

- Az első V' Moto Rock lemezen még érezhető ennek a hatása,de utána valóban távol kerültem tőle.Valószínüleg azért,mert megtanultam zenét szerezni.A popzenének vannak íratlan szabályai,amit el kell sajátítani.Tudni kell,hogy egy dalnak hogyan kell felépülnie,milyen legyen a szerkezete,a szerzőnek el kell döntenie,hogy a rendelkezésére álló 3- 4 percben kihez akar szólni,mit akar csinálni...Én sohasem a közönség igényeit szolgáltam ki. A V' Moto Rockban is a lelkem irányított,s csak azt tartottam szem előtt,hogy a Rózsi hangjára kell írnom.Később Charlie esetében is azért müködött jól a kapcsolatunk,mert én mindig az ő hangjára írtam a dalokat.Ez nagyon fontos.Ahogy a jó szabónak tudnia kell,kire milyen méretű,színű,fazonu ruha illik,hasonlóképpen egy zeneszerzőnek is tisztában kell lennie azzal,kinek és milyen hangra írja a dalait.Nálam ez a mai napig így működik.Ha valaki megkeres, hogy írjak neki dalt,s én nem ismerem, vagy nem szeretem a hangját,akkor nem írok neki.Hál' istennek nem voltam soha rászorulva,hogy ilyen téren kompromisszumokat kössek

- A nagy slágereidet hogyan írtad? Ihletből,rendelésre,hangra,előadóra?

- Nem megfogható a dolog.Nyilván elsősorban hangulatból írok.Szerintem két esetben születhet jó dal:ha szomorú, vagy pedig ha boldog vagy! Az a lényeg,hogy legyél valamilyen hangulatban!Én a legrosszabb emberi tulajdonságnak a közömbösséget tartom,s ez a dalírás szempontjából is rossz.

- Ennek ellentmond,hogy az igazi profi - megbízás esetén - a hangulatától függetlenül, határidőre mindig leteszi a kért művet az asztalra.

- A határidő a legjobb múzsa- mondta Bródy János,s ez részben igaz is!A határidő azért kell,hogy az ember beossza az idejét,a feladatait,s az ember tudja azt mondani,hogy ez kész van,mert késznek kell lennie!Különben évekig lehetne variálni egy dalt.De a zeneszerzés azért mégis olyan,mint az álmodás.Gyakorlatilag nem tudod befolyásolni.Egy bizonyos rutin megszerzése után azonban részben már tudod alakítani.

- A múzsát bárhol,bármikor meg tudod hívni magadhoz?

Lerch István kutyajával
- Nem.Én autóban például soha nem tudtam írni.Van,akinek ekkor jut eszébe egy dallam,s gyorsan leírja.Velem ilyen soha nem fordult elő.Nekem le kell ülnöm a zongorához,be kell csuknom a szemem....


- Tehát mindig előbb van a dallam,mint a szöveg?

- Nálam igen.Egyetlen kivétel a Szomjas angyalok című dalom volt,amit egy versre írtam.De az összes többi dalnál előbb volt meg a zene,mert a szöveg nagyon köti az embert.Nagyon ritkán fordul elő,hogy egy jó vers szabadságot ad.

- Mikor dolgozol?

- Inkább éjszaka,amikor csend van. Solymáron lakom, egy hegy lábánál, zsákutcában,s ott mindig csend van.De én a belvárosban ahol felnőttem,a zajban is tudtam dolgozni.Az ember ki tudja kapcsolni a környezetet.De nem ezen mulik a dolog.Vagy benned van az a dal, vagy nincs.

- Egy- egy nagylemezen általában 2- 3 sláger van,a többi dal "töltelék".A te általad írt lemezekre viszont akár azonnal felírhatnák: best of..... Mi a titok nyitja?

- Ha hozzákezdek egy lemez megírásához,akkor általában egy hétig nem csinálok semmit.Ülök a zongoránál,gondolkodom, dallamokat próbálgatok...Az első Charlie- lemezt viszont egy hét alatt írtam meg.Charlie hangja szólt bennem,s pontosan tudtam, hogyan fogja énekelni,frazirozni a dalokat.Bekalkuláltam a hangjának, előadásmódjának a jellegzetességeit.A legfontosabb,hogy az énekes jól érezze magát abban a zenében, amit írok neki.Ilyen szempontból alázatosnak kell lenni.Csak ezek után jöhet,hogy a dalokhoz te magadból is tégy hozzá.De ezek már finomságok.A zeneszerző kötelessége,hogy a dalokkal a maximumot hozza ki az előadóból.Tátraiék- szerintem- nem hozták ki Charlieból a maximumot,mert ők inkább a hangszeres részekben gondolkodtak.Én meg arra törekedtem,hogy a legjobbat hozzam ki belőle.Az is nagyon sokat könnyített a helyzetemen,hogy én is énekelek.


Szólóban: filmzenék,díjak,kedvencek

- Presserrel,Déssel - zeneszerzőként - jelenleg hármotokat jegyeznek megmagasabban a hazai popbörzén.Hogyan viseled el,hogy mégsem te vagy a sztár,nem te állsz a középpontban?

- Én nem akarok sztár lenni,de szerintem Magyarországon eleve nincsenek is sztárok.Amerikában vannak..Egy olyan országban,ahol a sikeres előadóknak - a legnagyobbaknak,a legnépszerűbbeknek is kilincselni kell szponzorokért, támogatásért,meg kell alázkodni rádióknál, televizióknál,telefonálni kell ujságíróknak,stb,komikus dolog sztárokról beszélni.A sztárokat meg szokták keresni,a sztárokat körül szokták rajongani,erkölcsileg- anyagilag maximálisan meg szokták becsülni.Nekem is voltak előadóként slágereim,s ismerem jól a hazai állapotokat.De éppen ezért nem akarok sztár lenni. Én azért szeretem ezt a mostani helyzetemet,mert nem kell senkinek,semminek megfelelnem.Azoknak az előadóknak,akik jó dolgokat csinálnak,akik sikeresek,egy idő után meg kell felelnie a velük szemben támasztott elvárásoknak.Beskatulyázzák őket,s attól kezdve mindig ugyanazt várják el tőlük.Tőlem is a mai napig a Tűzvarázslót akarják hallani,de én nem csak azt akarom énekelni,mert már túl vagyok rajta,s szeretném inkább az ujabb dolgaimat megmutatni.Én a saját zenémet játszom,és a saját utamon járok.

- Hosszú, kacskaringós pályafutás áll mögötted.Most már a helyeden vagy?

- Ugy érzem, igen.Már amennyiben ma semmi nincs a helyén.

- Mi a véleményed a mai popvilágról?

- Virágozzék minden virág,de szerintem most kicsit sok a gyom.A legnagyobb baj,hogy az emberek izlésvilága mintha összezavarodott volna.A rengeteg reklám,információ,szappanopera,dáridó valóságos agymosásként hat rájukMár nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól.Az értékítéletük valahogy átalakult. Összemos mindent és mindenkit.De hál'istennek azért van igény a jó zenére is /lásd Charlie,akinek az első lemeze looooo példányban fogyott el/.Sajnos,a médiában ez az igény nincs meg,ezért én nem hallgatok rádiót és tévét.

- A topon vagy,innen hová lehet még továbblépni.A legnagyobb hazai sztároknak írtál dalokat,lemezeket,a szakma elismer,a közönség óvációval köszönt,ha szinpadra lépsz.Megkaptad a Huszka- díjat, tiéd volt az év dala,voltál az év billentyűse,kb 25o slágeredet jegyzik,stb.Vannak- e még terveid?

Lerch István
- Nyolc év kihagyás után most el vagyok a saját lemezemmel,s a Hungarotonnal még egyre van szerződésem.A jövőben szeretném folytatni azt,amit az l999- ben megjelent Goodbye cimű lemezzel elkezdtem.Szeretnék nyitni a világzenék felé,ezt a vonalat akarom erősíteni.A folytatást nem a sikertől tettem függővé,hanem attól,hogy én jól érzem- e magam benne?S én most jól érzem magam.
Van egy másik álmom is,szeretnék újból filmzenéket csinálni.Legelőszőr A hercegnő és a kobold című rajzilm esetében próbálhattam ki magam,amikor egy angol felkérésnek kellett megfelelnem.A Pannonia filmstúdióval koprodukcióban csinálták a filmet,s az angol producer egy magyar zeneszerzőt keresett hozzá.Pályázatot írtak ki,s végül engem választottak.Életem legnehezebb munkája volt,mert rajzfilmre zenét írni,még csak- csak,de aztán közölték,hogy oké a referenciaanyag,de nagyzenekarra kellene megcsinálni.Végül Novák Jancsival közösen megcsináltuk a hangszerelést.Nagyon nagy kaland volt,mert századmásodpercekre kiszámítottan kellett megírni.S nagy örömömre a világ minden táján játsszák.

- Napjainkban nincs film filmzene nélkül.S nemcsak nagyon jó soundtrack- albumok, de remek eredeti filmzenék is készülnek /Forrest Gump,Schindler listája/.Zenéidet ismerve valószínűleg ebben a műfajban is sikeres lehetnél?

- Mostanában valóban nagyon jó zenéket hallhat az ember a mozikban, ha odafigyel. Én is szívesen csinálnám,de itthon erre - úgy látszik- nincs piac.A magyar filmeket úgy próbálják eladni,hogy az éppen aktuális sztárok szerepelnek benne.Másrészt az ilyen munkához benne kell lenni a dolgokban,kapcsolatok kellennek,ott kell lenni.Én soha semmiféle csoporthoz,párthoz nem tartoztam.Én megőriztem a szabadságomat.Szeretek minden magam csinálni.

- És ez a szabadság manapság elég?

- Nekem elég.Valószinüleg ezért is tudok így dolgozni.Megengedhetem magamnak azt a luxust,hogy csináljak magamnak egy ilyen Goodbye című lemezt,amiről tudom, hogy nem lesz aranylemez,de azt is tudom,hogy olyanra csináltam, amilyenre szerettem volna.Nem szólt bele senki,s akikhez eljutott,azok szeretik hallgatni.

- Nem vonz a külföldi karrier lehetősége? Néhány dalod biztos,hogy külföldön is nagy siker volna?

- Sylvie Vartan,Dalida énekelte egy - egy dalomat.Voltam kint,tudom,miként mennek a dolog.nem nagyon házaltam,csak figyelgettem Ez a világ kint is nagyon zárt,és a siker érdekében sok pénzt kell befektetni,s akkor a kapcsolatokról,az állandó jelenlétről nem is beszéltem.Az utóbbi időben többször voltam együtt a Toto énekesével,menedzserével,sokat beszélgettünk,s eközben próbáltam érdeklődni, hátha másoktól is vennének dalokat... esetleg....De éreztem,hogy a pasi azonnal bezárkózott.Ez tabutéma,aminek az az oka,hogy elég nagy pénzeket jelentenek a szerzői jogdíjak,hisz ott a lemezek milliós példányszámban fogynak. Az is egy zárt piac,legyen bármekkora is! Bár zeneszerzőként még mindig könnyebb volna érvényesülni,mint kiállni a szinpadra, és énekelni

- Van- e olyan pályatárs,aki inspirál,akivel szívesen dolgozol együtt.Az utóbbi években Charlie- val együtt nagyon sikeresek vagytok.

- Vele l994 óta dolgozom együtt.Az együttmüködésünk szempontjából nagyon fontos,hogy ambiciózus,nagyon inspiratív,s ezért jó vele együtt játszani.Kevés előadó tud a 2oo. koncerten is valami újat nyújtani a zenésznek.Ő él a szinpadon,s gyakorlatilag nemcsak a közönségnek,de a zenésztársaknak is meg akarja mutatni,hogy milyen jó.Sokszor előfordul,hogy ránézek,mert olyasmit csinál,vagy úgy énekel,ahogy korábban nem tette,s látom, ő is néz engem,hogy mit szólok hozzá.Ilyenkor kacsintunk egymásnak.Ő valójában nem is énekes,hanem zenész.Igazi zenész.


- A külföldi előadók között van- e példaképed,kedvenced?

- Régebben Stevie Wondert nagyon kedveltem,de az utóbbi időben írt dolgai már nem tetszenek annyira.Szeretem Stinget,James Taylort,de nekem Pat Metheny a csúcs...Az ő zenéjét bármikor meg tudom hallgatni,teljesen kikapcsol.Popzenét én már nagyon ritkán hallgatok. Inkább Vivaldit.Nem dobolnak benne,de jó!Idáig fajultam.Visszakanyarodtam a klasszikusokhoz.

Sebők János

2001. február 26.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster