R. Kelly

R. Kelly olyan mint egy tanár, aki kitartóan járkál diáktól diákig annak tudatában, hogy oktítania kell. Köszönetet mond Istennek a szexért. Köszönetet mond Istennek a zenéért. Köszönetet mond Istennek a művészetért, és útbaigazítja a tanítványok tömegeit, hogy éltessék, és élvezzék azt. R Kellynek a zene a mentsvára. Semmi különös oka nincs arra, hogy azt tegye, amit tesz. Egyszerűen csak így alakul. A rajongók vágyódnak, ő pedig megérti az óhajokat, és teljesíti őket. Ez a beszélgetés nem sokkal hajnali 2 után készült vele a chicagoi Trax Studióban.

- Van valami múzsád?

R. Kelly:Van. Az Istenem. Ez minden, ami érdekel. Sosem hallottam múzsákról, de ha mindenképp hinni akarnék valami ilyesmiben, akkor az Isten lenne az.

- Ki az Isten?

R. Kelly: Az Isten én is vagyok. Isten olyasvalaki, akit még sosem láttam, de hiszem, hogy ma reggel is az ő akaratából ébredhettem. Tudom, hogy nem tehettem volna így a saját magam erejéből. Tudom, nem én döntöttem úgy, hogy lélegezni fogok. A fura dolog, hogy ha egyszercsak véget ér az egész, akkor el kell gondolkodnod, hogy ki keltett fel reggel, ki adta a kezed és a lábad, ki adta neked a látásod, hogy nézhesd a világot, ki adta a levegőt, hogy lélegezhess, akkor rá kell jönnöd, hogy az csak egy Isten lehet, aki itt van valahol. Hacsak nem vagy komplett őrült, aki azt hiszi, hogy mindezt magának köszönheti. Erről körülbelül én ennyit tudnék mondani.

- Van valamiféle hang a fejedben?

R. Kelly: Alkalmanként van néha egy-két dolog a fejemben. Néha-néha pedig csak úgy zsong a fejem tőlük.

- Mikor találtad meg a neked szóló hangot?

R. Kelly: Azt hiszem én már ilyennek születtem, amilyen most vagyok. A hang úgy keletkezett, mint a kezeim a lábaim és a tehetségem. Csak néha megesik, hogy kellenek bizonyos emberek, akik kihozzák belőled, vagy tapasztalatok, amik segítenek, hogy a felszínre törthessen, de azt hiszem születésem óta bennem van.

- Számtalan ember van, akik szeretnének hasonló dolgokat véghezvinni, de mégis te csúsztál át a rostán. Miért pont te vagy a kiválasztott?

R. Kelly: Mert én rengeteg munkát fektettem bele. A legtöbb embert leköti a munkája. Én egyszerűen szerelmes vagyok belé. Senki, akit ismerek a szakmában - és jó sok embert ismerek a zenei világben - nem fektet elég időt a zenébe. Nem ücsörögnek éjszakákon át a stúdióban, vagy kis fülkékben a zenét hallgatva. Nem figyelnek rá álmukban a földön alva. Az Isten megajándékozott egy 11 millió dolláros házzal, és én mégis csak körülbelül hetente egyszer vagyok ott, mert többnyire a stúdióban alszom. Ez nem a ház hibája, és nem is az autóké, vagy a ruháké. Ez mind a zene miatt van. Ha valamiért annyira bolondul az ember, mint én a zenéért, akkor természetes, hogy így cselekszik. Ez nem azért történik, mert az ember azt mondja “haver, ezt a számot feltétlenül be kell még fejeznem” vagy “ember, végre legyünk már túl rajta”. Nekem ilyen a természetem. Mindig is így volt, és így is fog maradni. Amig én táplálom magamat, addig csakis zenén fogok élni.

- Miért pont a soul és az R&B?

R. Kelly: Én nem skatulyázom a dolgokat. Ez nagyon személyes, nagyon eredeti, az édesanyám ilyesfajta módon énekel. Így énekelt, és ez nem nevezhető R&B-nek. Nem is tehetnék ilyet. Az egyetlen oka, hogy ilyen zenét csinálok: egyszerűen ez jön ki belőlem. Változatos, egészen a világ egyik sarkától a másikig, és utána vissza.

- Hogyan vélekedsz a zenéről, amit jelenleg játszol?

R. Kelly: Én jól érzem magamat vele, egyszerűen azért, mert nem ejtett csapdába. Egyszerűen azért, mert enyém az irányítás, nem vette át tőlem a zene. Egyszerűen nagyon szórakoztató ezt a zenét játszani, mert olyan változatos, oly széles skálán mozog.

- Mi a véleményed a zeneiparról, és arról, hogy mindenki saját kiadót akart magának?

R. Kelly: Ami a kiadót illet, ezt a törekvést támogatom. Szerintem ha valaki komolyan gondolja amit csinál, akkor ez nagyon jó dolog, de persze mindezt etikusan kell csinálni, és jó üzleti érzékre is szükség van. De még ha ez hiányozna is, minden embert körülvesznek olyanok, akiknek elég jó üzleti érzékük van ahhoz, hogy valóra váltsák más álmait, és így már csak az kell, hogy meglegyen az emberben a vágy, és az érdeklődés.

Ami pedig a zenei iparágat illeti, csak annyira foglalkoztat amennyire az én szempontomból szükséges. Olyan sok ember van a szakmában, annyiféle zenekar, oly sokféle szólóénekes. A verseny nagyon kiterjedt. Nagyon sokféle műfaj létezik, és mindebben rengeteg zenekar. Én próbálok az alapokra koncentrálni, és ebből az alaphelyzetből végzem a dolgom.

Mit szerettél volna elérni a Rockland-del?

R. Kelly: Azt, amit a Motown. Pontosan ugyanazt, amit a Motown elért. Igazi tehetségeket, hosszantartó tehetségeket érvényesíteni. Ezért tart olyan sokáig, míg végre kirukkolok egy-egy új zenekarral, mert olyan igazi tehetségekre vadászom, akik biztosan kitartanak az iparban. Nem is csak jó tehetségűek, hanem jó eszűek is. Olyan emberek, akiknek helyén van az eszük, akik figyelnek rám, akik bejönnek ide, és hajlandóak rendesen dolgozni, és a kanapén aludni, ahogy én is teszem annak ellenére, hogy én vagyok R. Kelly. Bárkire rááldozom az időmet, és lemezszerződést is kötök velük. Komolyan beszélek.

- Mennyire fontos az üzlet R. Kelly-nek?

R. Kelly: Azt mondanám, hogy legalább annyira fontos mint R. Kelly egészsége. Mert ha az ember nem gondoskodik arról, hogy jól menjenek a dolgok, és nem néz utána, hogy minden rendben legyen a nap végén, akkor nincs is értelme felkelni és pazarolni a levegőt, mert végül az ember úgyis csak veszíteni fog rajta. Ha pedig elveszted a pénzed, akkor elveszted az ételedet is. Enni pedig kell.

- A hölgyek milyen szerepet játszanak az életedben?

R.Kelly: A nők nagyon fontos szerepet játszanak az életemben, mivel ők az egyes számú inspirálóim, amikor zenét írok. Néha csak azért járok nőkkel, hogy inspiráljanak vagy ilyesmi. Meg kell nekik mondani, hogy öltözzenek talpig feketébe, és jöjjenek el, hogy jól érezzék magukat valamelyik tesóval. Mi ezt tesszük és mindig vannak jó kis bulik, itt is meg ott is, amikor csak lehetőség nyílik rá. Néha itt a stúdióban is van ilyesmi, és akkor van, hogy három-négy számot is írunk belőle.

- Miért talpig feketébe?

R.Kelly: Csak az inspiráció miatt. Imádom a feketébe öltözött nőket.

- Elszigetelt életet élsz? Vagy inkább körülveszed magad emberekkel? Sétálgatsz néha csak úgy egyedül az utcán?

R.Kelly: Eléggé elszigetelten élek. Az mondhatnám, hogy 80 százalékban. Igyekszem változtatni ezen, és lecsökkenteni 50 százalékra.

- Mit látsz a nőkben?

R.Kelly: Sok nőben, akit ismertem fenyegetést láttam. A szépség, az eszesség meg a kedvesség és intelligencia mellett nagyon sok fájdalom és fenyegetés van a nőkben. Annyit hazudoztak már nekik, hogy maguk is hazugokká válnak. Annyiszor megbántották őket, hogy ők is egyre több embert kezdenek bántani, és azokon a férfiakon töltik ki a keserűségüket, akik már nincsenek többé az életükben, de ezáltal mégis újra az életük részévé válnak. Sokszor a dühüket a következő szerencsétlenen töltik ki, aki az útjukba kerül, és aki csak jót szeretne nekik. Nagyon nehéz a számukra az, hogy megbízzanak valakiben. Tönkretettük a bizalmukat. Tönkretettük a személyiségüket, mikor kiderült, hogy kik ők, kik akarnak lenni, és milyen életet akarnak élni.

- Te mindig csak ilyen nőkkel álltál kapcsolatban, olyan nőkkel akiknek kevés az önbecsülése?

R.Kelly: Nem, de pont elegen voltak ilyenek az életemben ahhoz, hogy most nyugodt szívvel mondhassam, hogy a többségük ilyen. Találkoztam néhány olyan nővel is, akik tudták, hogy kik ők, de én inkább a többségről beszélnék, akikkel együtt voltam, akiket tapasztaltam. De amikor közel kerülnek hozzám, akkor mindent meg szoktam tenni, hogy megváltoztassam őket, és nagyon-nagyon sok barátnőmnél el is értem eredményeket.

2001. január 19.