Ronan Keating visszatért

Egy évre eltűnt a képernyőkről. Kellett egy kis pihenő hat év folyamatos munka után a Boyzone-nal. És valamikor a szólóalbumot is el kellett készíteni. Most újra láthatjuk, ő pedig megint élvezheti a reflektorfényt, amit mintha neki találtak volna ki. Szeret szerepelni, de azok közé tartozik, akik bár vitathatatlanul sztárok, mégsem gondolják, hogy körülöttük forog a világ.

- Tavaly egyszerűen eltűntél a képernyőről. Mi történt?

- Egyszerűen elegem lett a médiákból. Amikor az nagyobb hír, hogy fodrásznál voltam, mint az, hogy emberek halnak meg, akkor egy időre jobb félrevonulni. Ezen kívül pedig a szólólemezemen dolgoztam.

- A Boyzone-tól is távolságot akartál nyerni?

- Hát igen, már igazán szükségünk volt rá. Hat éven keresztül megállás nélkül együtt voltunk - egy kicsit már unalmassá vált, az igazat megvallva. Ezért is váltunk szét, és kezdtünk a szólókarrierünkkel foglalkozni. Jövő nyárra mégis tervezünk egy közös turnét.

- Milyen érzés zenészként egyedül lenni?

- Egy kicsit félelmetes. Most az összes felelősség az én vállamon nyugszik; senkinek nem adhatok belőle. És mindenki azt várja tőlem, hogy slágereim legyenek. Na, de mégis csak ezt akarom, a terhek ellenére. És őszintén szólva: tulajdonképpen imádom csinálni! (Közben fülig ér a szája.) Még soha nem voltam ilyen boldog!

- Jó kis meglepetés volt, hogy első slágered, a "Life is a rollercoaster" nem egy ballada.

- Tudom, hogy mindenki balladákat vár tőlem, de most valami mást akartam. Persze vannak balladák a lemezen, de van egy sokkal gyorsabb ütemű szám is. Egyébként nagyon élveztem, hogy úgy vagyok ott a stúdióban egyedül, mint Elvis, és csinálom a zenét a zenészekkel.

- Azért akad időd a fiadra is?

- Eddig szerencsére elég sok időt sikerült vele töltenem.

- Hogyan élsz Dublinban? Egy igazi kastélyban laksz?

- (Vigyorogva) Nem. Nagy, de azért nem olyan nagy. Nagyon otthonos; fából van a padló és meleg szőnyegek mindenhol. Olyan otthon, ahová belépsz, leveszed a cipőd és máris jól érzed magad. Nem tudnék olyan házban lakni, ahol minden acélból és üvegből van. Amink viszont van, az a pezsgőfürdő és egy úszómedence.

- Otthon is kicsíped magad, vagy inkább topisan öltözködsz, ahogyan mások?

- Dehogy csípem! Általában valami régi farmerban és pulcsiban vagyok, plusz egy még régebbi tornacipő. Otthon pihenek és nem állok folyton a tükör előtt. Ha pedig ki kell ugranom tejért, úgy megyek a boltba, ahogy éppen vagyok. Nem érdekel, mi van rajtam.

- Nem félsz, hogy lencsevégre kapnak?

- Nem. Persze az elején máshogy volt. Híresek akartunk lenni, ezért minden fotónak jónak kellett lenni. Amíg fiatalabb vagy, nagyon figyelsz arra, mit gondolnak mások. Minél idősebb vagy, annál kevesebbet számít.

- Ahogy ezt mondod, azért nem tűnsz valami meggyőzőnek.

- Nem hiszem. Olyan vagyok, amilyennek látsz. Persze, lehet, hogy nem vagyok nagyon meggyőző, de ez már nem azért van, mert mások véleményétől tartok, hanem, mert nem akarom saját nézeteimet másokra erőltetni. De amint innen kimegyek, akkor csak én vagyok. Iszom egyet, bulikba járok és motorozom ... .

- Most nagyon biztosnak tűnsz. Mondanád magadra, hogy nagyon szenvedélyes ember vagy?

- Mindenképpen! Nagyon szenvedélyes ember vagyok! Mindig megmondom, hogyan érzek, de ettől nem vesztem el rögtön a kontrollt magam fölött.

- Melyek a céljaid? Hiszen már platinalemezeid vannak és díjaid kilószámra.

- Na persze! Ha - ha. Természetesen még nagyon sokáig zenélni szeretnék. Csak akkor fogom abbahagyni, ha már nem megy. Addig azonban még hosszú út áll előttem! Ezen az albumon még arról van szó, hogy fiatal vagyok és jól érzem magam - hiszen még csak 23 éves vagyok.

- Még egy utolsó kérdés: Mi igaz azokból a pletykákból, hogy Hollywoodba készülsz?

- Egyelőre még a zenére koncentrálok. De ki tudja, mit tartogat számomra a jövő. Most élek, és most nagyszerűen érzem magam!

2000. október 24.