Szabira megy a Savage Garden?

Darren Hayes
Elég komoly változásokra számíthatunk az ausztrál duó háza táján. Első nagylemezükből több, mint 11 milliót adtak el, második, Affirmation című albumuk is már többszörös platina, koncertjeik mindenhol teltházasak, de vajon mit hoz a jövő a két brisbane-i fiú számára?

Igazak-e a hírek, miszerint egy időre külön válnak útjaik? Kérdéseinkkel a zenekar énekes-dalszerzőjét, Darren Hayes-t bombáztuk. Egyébként épp Detroit és Denver között, a turnébuszukban értük utol az Internet segítségével.

Darren: - A "szóló" dolog alapvetően Daniel kezdeményezéséből adódik, egy kis időt szeretne nyerni magának és a stúdiójában dolgozgatni, kipróbálni dolgokat, kísérletezgetni. Elindított egy labelt (ez egy kisebb rész egy nagyobb kiadón belül - a szerző megjegyzése) és nemrég igazolt le hozzá egy előadó és meglehetősen kiveszi a részét a velük való munkából. Biztos vagyok benne, hogy nemsokára hallani fogtok róla. Nagyon büszke vagyok rá. Már jó ideje írogat csapatának, a Halogen-nek (a Savage Garden kezdeti időszakában vokalistaként közreműködő Jennifer Waite zenekara!!!) és másoknak is. Én egyértelműen nem szeretnék éveket pihenni, úgyhogy elhatároztam, addig is folytatom a zenélést, amíg eldöntjük, hogy mikor és egyáltalán csinálunk-e új Savage Garden albumot. De NYUGI! Boldogok vagyunk és a legjobb barátok, éppenséggel közelebb állunk egymáshoz, mint valaha! Mi nem "feloszlásnak" hívjuk ezt a szünetet, csak pihenőnek és "majd meglátjuk"-nak. Olyan zenekarok, mint például a Fleetwood Mac mindig csináltak lemezeket és mellette voltak Stevie Nicks albumok is. Vagy Mel C és a Spice Girls, Wham George Michael.. (oops nem jó a példa, a Wham tényleg feloszlott!). Még a Eurythmics is ezt csinálja a mai napig, akkor is, ha közben évekig dolgoznak külön-külön. Szóval a turné után szándékunkban áll a saját dolgunkkal foglalkozni, aztán meglátjuk. Megköszönjük a támogatásotokat és reméljük, nem feloszlásként fogjátok majd fel, ami történik.

- Lesz-e következő Savage Garden album?

D: - Sohasem mondanám, hogy soha, de biztosan nem az lesz a következő lépés.

- Minek köszönhető az image váltás?

D: - A haj, haha, nem is tudom. Keresztülmentem egy identitás-zavaron a kilenc év alatt, amíg feketére festettem. Ha megnézed az első album borítóját, ott állok korom feketére festett hajjal és tonnányi make-uppal, és most homokbarna a hajam. Az utóbbi két hónapot azzal töltöttem, hogy megvártam, lenőljön a fekete rész. Ez volt az egyik utolsó lépésem a popsztáros maszkok és klisék elhagyásában, amiket akkor szedtem össze, amikor naiv kölyökként a reflektorfénybe vágytam.

Savage Garden
- Biztos, hogy mindet el akarod hagyni?

D: - Tudod, én inkább szeretnék híres lenni a dalok miatt, amiket nem tudsz kiverni a fejedből, mintsem amiatt, hogy hogy néztem ki egy Levis'-ben. Felnézek olyan emberekre, mint Sarah McLachlan vagy amikor Bruce Springsteen Tunnel of Love-ját hallgatom rájövök, hogy milyen előadóvá szeretnék válni. Ahogy öregszem, egyre jobban hasonlítok Peter Gabrielre vagy Bonora, igazából ők poéták, mesemondók, és ez az, ami felé én is tartok. Ma még nem vagyok az, de afelé haladok.

- Emlékszel George Michael videójára, amikor elégette a bőrdzsekijét és a gitárját?

D: - Igen, emlékszem. Vicces, tényleg úgy érzem, sok a közös vonás köztünk és a karrierünk között.

- Ez nagyon szívből jövően hangzik..

D: - Ez az év számomra a Savage Gardenről és az Affirmationról szól. Tudod, a Daniellel való kapcsolatunk olyasmi, mint a "múlt" nagy duóié, mint a Wham, a Eurythmics vagy a Hall & Oates. Megvan a maga temperamentuma. Mindkettőnknek megvan a saját beosztása, helye. Nem kell Yodának vagy Einsteinnek lenned, hogy rájöjj erre. Daniel olyan valaki, aki valami tévedés folytán vált popsztárrá, és ő az első, aki ezt be is vallja. Az év végén vakációra megyünk, tehát megadatik nekem is a szabadság ahhoz, hogy másokkal is együtt dolgozhassak a saját dolgaimon. Felnőttem és a dolgok, amiket be akarok mutatni vagy amikről beszélni szeretnék, változnak.

- Ooooh.. több ezer szívet hallok most összetörni..

D: - Vicces, emlékszem Madonnára, amikor a korai videóiról beszélt, mint a Material Girl, és azt mondta: "Ki a fene az a csaj ott a klipben?" Én is ugyanezt érzem, amikor a korai videóinkról, vagy albumainkról kérdeznek. Kislemezről kisemezre változom, és úgy érzem, sokkal gyorsabban öregszem, mint ahogy az normális lenne. Olyan lemezt akarok csinálni, ami nem veszi önmagát túl komolyan, de ugyanakkor szeretnék valami őszintét és kedveset csinálni, mert szívem mélyéig romantikus vagyok...

- Mi folyik a turnébuszban, Darren?

D: - Éppen Detroit és Denver között vagyunk valahol, ami kb. 24 órányi út, úgyhogy meg kellett állnunk, hogy a sofőr aludhasson. Fogalmam nincs hol vagyunk pontosan, de éjfél körül indulunk tovább.

- Mivel ütöd agyon ilyenkor az idődet?

D: - Ez olyasmi, amiről, ha sokat gondolkodsz olyan, minha egy házasság lenne, mert minden nap ugyanazt csinálod. Én egyszerűen arra használom az időmet, hogy a jövőre öszpontosítok. Minden este a színpadon 150%-ot nyújtok, a legeslegjobbat, ami tőlem tellik. De napözben megpróbálok magammal foglalkozni, tornászni, sportolni. Kezdek belejönni a jógázásba és az írásba...

- Most egyedülálló vagy... Nagyon felkavart a házasságod tönkremenetele?

D: - Nem igazán. Inkább csak egy kicsit jobban koncentrálok magamra. 17 éves korom óta először vagyok egyedül és sokkal jobban ki vagyok békülve magammal, mint valaha. Jobban érzem magam a bőrömben, könnyebben elfogadom a saját kinézetemet. Biztos nevetségesen hangzik, de ahogy öregszem, egyre joban elfogadom azt, aki vagyok.

- Azt gondolná az ember, hogy a rengeteg nő, aki a koncertjeitekre jár kellőképpen feltölt önbizalommal.

D: - Azt hiszem, sokkal tapintatosabban, óvatosabban állok ehhez hozzá. Nehéz egyáltalán erre gondolni, mert sokkal jobban elvagyok magammal mostanában. Amikor tavaly New Yorkban éltem, azért voltak kapcsolataim, mert féltem az egyedülléttől. Minden egyes alkalommal, amikor valaki belép az életembe kötelezőnek érzem, hogy tökéletes legyen minden.. Rájöttem, hogy ez csak valami félelem-izé lehet.

- Vannak olyan napok, amikor azt kívánod, bárcsak rondán ébredhetnél fel?

D: - Sosem tartottam magam jó kinézetű pasinak. Még mindig nevetek ezen. Csak csinálom a dolgomat és olyan visszajelzéseket kapok, amikben valami csinos ürgének írnak le, pedig csak én vagyok, magamat adom. Ha ez átjön, akkor csak annyit jelent, hogy jól érzem magam. Sosem gondoltam arra, hogy erőszakot tegyek a kinézetemen azért, hogy komolyan vegyenek. De egyértelműen szükségét érzem még őszintébbnek lenni...

 

Villámkérdések:

- Mit csinálnál, ha nem a zenével foglalkoznál?

D: - Tanítanék és apa lennék.

- Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?

D: - Szeretet. Nem csak a szerelemre értem. Barátok, család.

- Kedvence illatod?

D: - A kisbaba bőrének az illata.

-Mitől félsz a legjobban?

D: - A haláltól. Nem a sajátométól, hanem valaki hozzám közelállóétól. Attól, hogy elvesztek valakit és nem tudom, hogyan kezelném a dolgot.

- Melyik a kedvenc Savage Garden dalod?

D: - I'll bet he was cool. Azon gondolkodom, újra meg kellene csinálni.

- És melyik az, amelyiket a legkevésbé szereted?

D: - Kevés ilyen van. Valószínűleg a Truly, mert annyira sokszor kell énekelnem, hogy már beteg vagyok tőle. De tudom, hogy még milliószor fogom, és attól a tudattól, hogy embereket teszek boldoggá, jól érzem magam. Nem is az én dalom most már, hanem a világ szerelmeseié.

- Kedvenc karácsonyi dalod?

D: - Nincsen. Tényleg. Túl csöpögősek.

- Mit üzennél az UFO-knak?

D: - Lesz ez még jobb is.

- Kedvenc kajád?

D: - Egészséges dolgok. A kedvenc ételem talán a grillezett csirkemell, grillezett zöldségekkel és főtt rizzsel. Ha máshol eszem, akkor valami olasz, vagy mexikói, thai, esetleg indiai. Imádom a popcornt, amit a mozikban adnak és amibe apró mogyorós cukrokát dobálnak bele.

- Ha egy filmet csinálnának rólad, kit választanál, ki játssza el a Te szereped?

D: - Valakit, aki tök jól néz ki, és egyáltalán nem hasonlít rám. HAHA

- Kedvenc színészeid?

D: - Raph Fiennes és Ellen DeGeneres.

- Ha egy napra nő lehetnél, mit csinálnál? D: - Darren Hayesről dumálnék egy csomó idegennel. Aztán megnéznék belülről egy női WC-t. Biztos marha nagy lehet, mert a nők annyi időt töltenek ott.

- Még mindig énekelsz a fürdőszobában?

D: - Kivétel nélkül minden nap!

- Legjobb koncert élményeid?

D: - U2 - ZooTV Tour, Michael Jackson - Bad Tour, Eurythmics - Peace Tour

- Legcikisebb pillanatod?

D: - Amikor leesetem a színpadról Brisbane-ben 1998-ban. És Spanyolországban 1997-ben. Hát az rossz volt!

2000. szeptember 24.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster