Craig David, aki leverte a nagyokat

Craig David
A megjelenés első hetében több lemezt adott el, mint a Top 10-es albumlistán lévő összes többi előadó. Az első hét eladása 225 ezer példány. Az első két hét eladása 400 ezer darab, amely alapján CD-je, a Born To Do It azonnal platina lett. Továbbá idén eddig több mint 1 millió maxit adott el a Fill In Me és a 7 Days című dalaiból. Az angol eladási chartokat 3. hete vezeti. Minden eddigi első hetes debütáló album eladási rekordját megdöntötte Angliában, 1972 óta ő a legfiatalabb rekorder, de bemutatkozó albuma eladásában abszolút világrekorder.

- Még csak 19 éves vagy, de amióta megjelent az Artful Dodger-rel közösen felvett "Rewind" című dalod, valamint "Fill me in" című szóló kislemezed, mindenki az új brit városi szupersztárként emleget. Ez volt, amiről álmodtál, vagy túl gyorsan jött a siker?

Craig David: - Azt hiszem ennek az az oka, hogy minden olyan gyorsan történt velem, és az emberek olyan hirtelen kaptak rá a zenémre. Épp ezért mondanám azt, hogy nem, hiszen mostanában nem jellemző, hogy ilyen gyors sikerre lehetne számítani. Igazából azt szerettem volna, ha több időm van a dalaim megírására, jó lett volna lelassítani a dolgokat. De igazán jól érzem magam, rengeteg mindent akarok elmondani az embereknek, akik nagyon kedvesek hozzám.

- Honnan erednek zenei gyökereid? A brit klub-szintérről, vagy a klasszikus amerikai R&B stílusból?

Craig David
- 11 éves koromban latin zenéket játszottam gitáron. Anyukám imádta az Osmonds-okat, Terence Trent D'Arbyt, és az ilyesfajta zenéket. Apukám a reggae, az R&B, és hip-hop zenét kedvelte, és ezeket velem is megszerettette. Szóval elég vegyes zenei ízlésem lett. DJ-ként reggae-t, R&B-t, hip-hop-ot és némi drum'n'bass-t is játszottam, később ezeket vegyítettem, így alakult ki a saját stílusom, az úgynevezett "2 steps".

- Kik azok az előadók, akik legnagyobb hatással voltak rád?

- Legnagyobb inspirálóim Terence Trent D'Arby és R. Kelly voltak, művészként szeretnék hozzájuk hasonló sikereket elérni, ugyanazokhoz az emberekhez eljutni, mint ők. De nem másolni akarom őket, saját zenémmel szeretném mindezt elérni. Megemlíteném még Usher-t, Donell Jones-t, de mivel nagyon nyitott vagyok mindenféle stílusra, Eric Clapton-t is szívesen hallgatom.

- Nagy Britanniában kialakult egy speciális, sajátos városi/klub-világ. Rólad azonban azt olvastam, hogy nagy rajongója vagy R. Kellynek és TQ-nak. Látsz lényeges különbséget az amerikai és a brit városi vonal között, vagy ugyanolyannak találod?

Craig David
- Ez szerintem a piacbéli különbségekből adódik, hiszen Amerikában a hip-hop és a reggae egyfajta életstílus is. Ezért több klubot találsz ott, viszont a művészi színvonalnak is magasabbnak kell lennie, hiszen rengeteg a művész egy-egy adott stílusban, és természetesen nem mindegyik futhat be, ezért kell kitűnni a többiek közül. Ideát, az Egyesült Királyságban viszont van ez a speciális stílus, a 2 steps, amiben az előbb felsoroltakon kívül találhatunk még dance és garage-music elemeket is, és én nagyon örülök, hogy ez így van.

- A "Rewind" sikere óta Téged gyakran tartanak az első 2 Steps szupersztárnak. Te is így gondolod, vagy inkább R&B énekesnek tartod magad? Vagy egyáltalán nem is gondolkodsz ilyen kategóriákban?

- Szerintem az a legfontosabb, hogy a vásárló, a hallgató úgy érezze, hogy az a sikeres, aki megérdemli. Akinél minden ott és úgy van, hogy lennie kell. Én előadóművész és dalszerző vagyok, a zenémet pedig (mely a 2 steps, az R&B, a garage, a latin-spanyol keveréke) minél több emberhez eljuttatni a különböző csatornákon. Hiszem, hogy végül a megfelelő helyen leszek, és a megfelelő embereknek játszhatok.

- Vannak olyan művészek, akikkel szívesen dolgoznál együtt?

Craig David
- Nagyon sok jó angol előadó van manapság, szerencsére. Számomra az a legfontosabb, hogy megalapozzam magam, mint művész. Nagyon büszke lennék, ha R. Kelly-vel dolgozhatnék együtt, de érdekes lenne, például Britney Spears-szel is egy közös munka. Szerintem nagyon jó zene születhetne egy pop és egy "2 steps-R&B-garage-spanish-latino" előadó együttműködéséből. Mindig is érdekeltek ezek a stílus-keresztezések, amit például a Leftfield is csinál.

- Első slágeredet 15 évesen írtad: ez volt a Damage: Wonderful Tonight című kislemezének B oldalán található dal. Ekkor határoztad el, hogy dalíró/énekes leszel? Hiszen 15 évesen slágert jegyezni - ez minden előadó álma.

- Egyértelműen ez volt az a pont életemben, amikor elhatároztam, hogy komolyan akarom ezt csinálni, hogy igazán dalíró és énekes akarok lenni, hiszen hatalmas motivációt kaptam tőle. Sejtettem, hogy az a dal áttörést fog hozni, és esetleg lemezszerződést is. És ez így is történt. Valószínűleg jó volt az időzítés. A Damage továbblépett, kiadta a következő kislemezét, mintha mi sem történt volna, engem viszont nagyon ösztönzött az, hogy az embereknek tetszett, és hogy megnyertünk a dallal egy versenyt, így hát azt gondoltam: komolyan kell vennem, és tovább kell folytatnom a dalírást.

- Volt más lehetőséged, mint énekesnek lenni? Van esetleg valami más, amit életed során szívesen csinálnál?

Craig David
- Amit szeretnék még csinálni - ha már elégedett leszek azzal, amit a zenében elértem -, az a színészkedés. Művészfilmekben szeretnék szerepelni. Már iskolás koromban imádtam a drámákat, és élvezem a videoklip forgatást is, ezért szeretnék majd erre továbblépni. A másik, ami mindig is közel állt szívemhez, az a diszkózás. Mindig is adrenalin-növelő volt számomra egy tömeg előtt állni és azt a lemezt feltenni, amitől megőrülnek. Szóval azt hiszem, ezt a két dolgot szeretném csinálni.

- Most vagy először Németországban? Tetszik?

- Most vagyok harmadszor Németországban, jártam Kölnben, Berlinben és Hamburgban. Ez egy más világ, más stílus, más közönség. Most egy fesztiválra érkeztem Berlinbe.

- Szerinted mi az alapvető különbség Anglia és Németország között?

- A legnagyobb különbség a zenei színtéren van, hiszen Angliában, ha nem tetszik a zenéd, azt az emberek azonnal a tudtodra adják. Itt azonban az emberek időt adnak neked, hogy lejátszd, amit szeretnél, és csak utána kritizálnak, illetve mondanak véleményt. Nekem egyébként ez a hozzáállás sokkal jobban tetszik. Ami különbözik még, hogy itt a dance zenének sokkal nagyobb piaca van. Angliában ellenben a dance már nem olyan sikeres, viszont a 2 steps stílus viharként tombolt végig az egész országon.

- Szülővárosodban, Southamptonban sokat dolgoztál DJ-ként. Volt ez bármilyen hatással arra, ahogyan dalokat írsz vagy producerkedsz?

- A diszkózás abszolút befolyásol engem, hiszen a pult mögül azonnal meg tudod ítélni, melyik dalt érdemes játszani, melyik lesz nagy sláger, és hogyan építsd fel egy-egy szettedet. Számomra ez nagy segítség, amikor Mark-kal stúdióba vonulok. Amikor producerként dolgozom, tudom, hogy mit melyik oldalra tegyünk a lemezen, mert csak abba kell belegondolnom, hogy DJ-ként játszanám-e az adott nótát. Így tudunk egy egészséges középutat találni, hogy mindketten elégedettek legyünk a végeredménnyel. A másik, amiben még segít, az a dalok felépítése. A producerkedés mindig is másodrendű volt nekem, a dalírás után. A dallam és a szöveg megírása a kulcsfeladat, aztán köré teszem a produceri munkákat: mint amikor szalagot kötsz egy szép nagy ajándékdobozra.

- Mi a programod a következő hónapokra? Tervezel turnét?

Craig David
- Minden bizonnyal. Most promótálom a második kislemezemet Angliában, az elsőt pedig Európában. Számomra hatalmas élmény az Egyesült Királyságon kívülre utazni, más közönséget látni, más piacok működését megnézni. Ugyanolyan keményen kell itt is dolgoznom, mint Angliában, hogy az emberek itt is megértsék, miről szól az én művészetem. Hiszen én már 19 éve figyelem az angol zenei életet, mivel ott élek, és egy teljesen más országban sokkal nehezebb elfogadtatni magam, sokkal keményebben kell érte megdolgoznom. Nagyon drukkolok, hogy az emberek itt is megértsék és megszeressék a zenémet. Annyi élő fellépést szeretnék itt is, amennyit csak lehet, hogy elismerjenek a hallgatók. Hiszem, hogy akkor értenek meg legjobban, és akkor éreznek rá legjobban a nézők, hogy milyen állapotban voltál, amikor egy adott dalt írtál, ha azt a dalt élőben adod elő nekik. Úgyhogy nagyszerű lesz újra itt lenni és zenélni.

- Gondolom, elég stresszes most az életed. Jut időd barátnőre?

- Ez elég nagy szégyen, illetve inkább egy 22-es csapdája. Azelőtt, ha az utcán sétáltam, nyugodtan és zavartalanul bámulhattam a szép lányokat, és megszólíthattam őket. Most azonban egészen máshogy van, hiszen annyira sok időmet veszi el a zenélés, hogy nem tartanám fair-nek belemenni egy komoly kapcsolatba, mert nem lenne elég időm a lányra. Egyébként is még csak 19 éves vagyok, úgyhogy a nősülés még meg sem fordult a fejemben. Úgyhogy egyelőre keresem a megfelelő partnert.

- Azt olvastam, hogy elkészítettél egy feldolgozást a Human League "Human" című dalára, amely sehol nem jelent meg. Tervezed a megjelentetését? A "Human" az egyik legjobb dal, amit a Jimmy Jam és Terry Lewis szerzőpáros valaha is írt.

- Azt hiszem, a Human League dal megfelelő bónusz felvétel lesz egy elkövetkező lemezen, hisz ez volt az egyik első dal, amit Mark Hillel rögzítettem. Amikor meghallottuk a dalt, éreztük, hogy át kell dolgoznunk, írni hozzá egy újabb versszakot, és a vokálokat is modernebbé kell tennünk. A végeredmény egy teljesen más nóta lett. Nem tettük fel erre az albumra, mert azt szeretném, ha ez az album azt mutatná meg, hogy én milyen dalokat tudok írni, és Markkal együtt mit tudunk kihozni ezekből a dalokból, mint producerek. A Human League dallal is nagyon jól tudom azonosítani magam, és elkészítettük az akusztikus verzióját is, úgyhogy nagyon esélyes, hogy hamarosan meg fogjuk jelentetni. A dal eredetije egy fantasztikus dal volt, és én mindig úgy éreztem, ha feldolgozol egy dalt, azt a saját képedre kell formálni, mert csak úgy lehet hiteles. Ennél a dalnál tehát jobban kiemeltük az énekdallamot, és modernizáltuk a hangzást, valamint írtunk hozzá egy plusz versszakot Markkal, ami egyéni ízt adott neki, és nagy örömünkre az embereknek nagyon bejött. Nagyon közel áll a szívemhez a nóta, leginkább a szövege miatt. "We're only human" - "Mi csak emberek vagyunk", mondja a szövege. És ez magába foglalja az egész emberiséget.

2000. szeptember 18.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster