A lázadó szívű Splash

Balázs és Ildikó
Az addig mások lemezein tevékenykedő Ősz Balázs 1997 tavaszán döntött úgy, hogy több éven át tartó stúdiózenélés után saját együttest hoz létre. Nem is volt másra szüksége, mint egy kitűnő hangú, és mellesleg dekoratív énekesnőre, akit a Kozmix-os Hozsó ajánlott neki. Ő volt Ildikó, aki addig operett-énekesnői tanulmányokat folytatott. Ildikó természetesen azonnal igent mondott Balázs felkérésnek, így született meg a vízparti csobbanásról elnevezett Splash. Bemutatkozó daluk, a Hozd el a holnapot 1999 áprilisában került a boltokba, és több mint hat hétig szerepelt a hazai rádiók játszási listájának első tíz helyezettje között. Az azonos című első albumukról a Húzz magadhoz, ha fázol című dal volt a második sláger, melynek videoklipje is rekord gyorsasággal került a zenei televíziók legnépszerűbb felvételei közé. Idén tavasszal pedig Ildikó és Balázs Lázad a szívem címmel ismét egy fülbemászó, ugyanakkor táncra csábító dallal jelentkezett, amelyet az azonos című második nagylemezük követett.

- Ha jól tudom, a lemezen a V-Tech-ből ismert Szamóca is segédkezett egy kicsit.

Balázs: - Két nóta szövegében segített a Szamóca, a Nincs szükségem rád és a Te meg én című dalokban.

- Az első lemezetekhez képest ezen már nem hallhatjuk Balázs dörmögő effekthangját.

Ildikó: - Igen, az első lemezen még Balázs "bemondóskodott"- nevet. Azóta kicsit megváltozott a szerepe, és most közösen próbálunk énekelni, most úgy mondanám, hogy dallamosan szaval a Balázs.

Splash
- Egyszer azt mondtad, hogy szeretnél megtanulni gitározni, és felhasználni ezt a dalszerzéshez.

Balázs: - Ott tart a dolog, hogy már van gitárom, fel is van húrozva. Még nem tudok játszani rajta, de feltett szándékom, hogy mielőbb megtanuljam.

- Legfrisebb dalotok, a Nincs szükségem rád egy feldolgozás, amely a Me and My Dub-I-Dub című nótájából készült.

Balázs: - Nagy internetező vagyok, és a Neten bukkantam rá az eredeti felvételre egy MP3-as oldalon. Megtetszett, és már nagyon régóta szerettem volna egy feldolgozást készíteni, mivel nekünk még ilyen számunk nem volt, de nem is valószínű, hogy sokkal több lesz. Ez viszont egy olyan dal volt, hogy amikor meghallottam már tudtam, ezt meg kell csinálnunk.

Ildikó: - Először azt hittük, milyen könnyű lesz a dolog, ám a stúdióban vért izzadtunk, amíg a magyar szöveget és a harmóniát pontosan összeillesztettük. - Említetted, hogy a számítástechnika és az Internet nagyon érdekel. Milyen oldalakon szoktál szörfölni?

Balázs: - Nagyon sok zenei oldalt látogatok rendszeresen. Ezek főleg a hangszereimhez kapcsolódó és számítástechnikai oldalak. Eddig még minden engem érdeklő dolgot sikerült megtalálnom a Világhálón. Persze szoktam "csetelni" is.

- Sok számítógépet kedvelő ember szereti a Galaktikus utikalauz stopposoknak című könyvet. Úgy tudom, Te sem vagy kivétel.

Balázs: - Kiskoromban apukámnak nagyon nagy sci-fi gyűjteménye volt, és ezeket olvasgattam. Ma már annyira nem szeretem őket, főleg más könyveket kedvelek, de a Galaxis utikalauz annyira megfogott, hogy négy részét is olvastam. Nagyon szeretem ezt a könyvet.

Ildikó
- Ildikó, te operetténekesnőnek készültél, majd átigazoltál a Splashbe. Minek volt köszönhető ez a váltás?

Ildikó: - Mindig is énekelni szerettem volna, és az operett volt az, amelyről azt gondoltam, hogy nem olyan nehéz, mint az opera. Aztán megtanultam, hogy vannak nagyon nehéz operettek is - nevet. Nagy váltás volt a Splash, mivel a színház egy elég zárt világ, és nem nagyon szivárgott oda be semmilyen más pop, vagy rockzenei műfaj. Ezt kevesen tudják, de igazából nem a Balázs és a Splash volt az első ilyen próbálkozásom. Véletlenek sorozatának köszönhetem, hogy végül is így alakult. Színinövendék voltam az Operettszínházban, amikor egy stúdióstársamat felkérték, hogy énekeljen egy popegyüttesben, de neki nem volt hozzá kedve. Mivel közel azonos hangunk van, szólt nekem, hogy vállaljam el én. Engem minden érdekel, amiben énekelni lehet, ezért megkerestem Makai Zoltánt, aki énekesnőt keresett a formációjához. Ez a dolog nem jött teljesen össze, de az ő révén ismertem meg Hozsót, aki pedig bemutatott Balázsnak.

- Nem bántad meg, hogy abbahagytad az operett éneklést?

Ildikó: - Azt szoktam erre mondani, hogy nem hagytam abba, csak szüneteltetem. A hét végén egyik ismerősömmel egy falunapon voltam, ahol a Kefír nővére, Kecskés Timi és a Nice énekese, Szűcs Krisztián is fellépett. Velük egy stúdióban kezdtem énekelni, és addig kapacitáltak, amíg együtt énekeltük el a színpadon az Azért vannak a jóbarátok című dalt.

- Hogy telt a nyaratok? A sok munka mellett maradt időtök egy kis csobbanásra?

Balázs
Balázs: - Sajnos nem, mivel egész nyáron dolgoztunk. Én két napot töltöttem Prágában, ahonnét haza lettem rendelve, mert épp klipet forgattunk a Nincs szükségem rád című dalhoz, amelyet remélhetőleg a jövő héttől már lehet látni a hazai TV-kben. Nem egy megszokott videoklip ez, hiszen egy nagyon komoly stáb dolgozik rajta már egy hónapja. Teljesen digitális háromdimenziós animációra fog épülni, amelyhez egy-egy hátteret órákig számolnak a számítógépek. A mi blueboxban kockánként felvett képeink ebbe lesznek beleillesztve. Ezen kívül elkészítettük a nóta angol nyelvű változatát is. Mivel a Tedd fel a kezed című dalunkat egy hamburgi csapat feldolgozta, úgy gondoltuk, megpróbálkozunk odakinn egy angol nyelvű saját kislemezzel is, hátha elfogadja tőlünk az ottani közönség. Igazából nem várunk tőle túl sokat, de bízunk benne, hogy egy jó bemutatkozási lehetőség lesz belőle.

- Az első lemezeteken már szerepelt a Hallom a hangod, és az új CD-n is megtalálható, igaz 2000-es verzióban.

Balázs: - Annak idején nem kapott akkora teret ez a dal, és nem szerettük volna, ha elsikkadna. Egyébként mindenképpen készítünk majd hozzá videoklipet is, lehet hogy még idén.

Ildikó: - Valószínűleg a Te meg én-t is megfilmesítjük majd, de ez még csak terv. Minden attól függ, hogy a Nincs szükségem rád című dalt hogy fogadja a közönség.

- Koncerten bemutatjátok-e a második album anyagát?

Balázs: - Ha idén lesz Total Dance Fesztivál, akkor ott biztosan felléphetünk. Önálló koncerten viszont a zenénk jellegéből eredően nem sok értelme lenne kiállni a színpadra, mert szinte lehetetlen ezt koncerthangzásra átültetni, és a közönségünk is mást várna tőlünk.

- Nemrég Amerikában népszerűsítettétek a hazai zenét. Hogy sikerült kijutnotok?

Balázs: - A kint élő magyarok meghívására jutottunk el New York-ba, Queens-be, ahol néhány napot tölthettünk el. Meglepetésünkre a kinti közönség ismeri és szereti a dalainkat, de nem csak a miénket hanem a többi hazai csapatét is. Kinn dolgozik egy magyar diszkós, aki beszerzi és megismerteti velük a hazai újdonságokat, a többiek pedig Interneten tartják a kapcsolatot egymással.

Winter

2000. szeptember 16.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster