Nyerj belépőjegyet a TNT szeptember 8-i Petőfi Csarnok-beli koncertjére!

A kérdések:
1., Melyik városból indult a két fiú?
2., Mi volt a duó első dalának címe, amely egy válogatásalbumon jelent meg.
3., Hány albuma jelent meg eddig a TNT-nek?

A megfejtéseket a pop@zene.net címre küldjétek nevetekkel és telefonszámotokkal együtt péntek reggelig.

Jó játékot!

A koncerten a TNT előzenekaraként egy tehetséges győri formáció, a Help teremti majd meg a kezdőhangulatot. A dallamos dance-popot játszó, Várszegi Ákos (szövegíró), Papp Krisztián (zeneszerző, dolgozott már a TNT-vel és a Pa-dö-dő-vel is) és Antal József (MC, showman, a Boogie Knights egykori tagja) összetételű trió a következő hónapok igazi szenzációja lehet. Annál is inkább, mivel Igazi szerelem című kislemezük már egyre több rádióban hallható.

Ezután lép színpadra a TNT, akik eddigi három nagylemezük anyagát élő zenekar kíséretében fogják előadni. Az elhangzó nóták sorrendje nem az időrendet követi majd, hanem hangulati blokkakban követik majd egymást. Természetesen rengetek meglepetés lesz majd a koncert alatt, de ezeket a fiúk még titokban tartják, tehát minden csak a színpadon derül majd ki.

Áki azért annyit elmondott, hogy, különleges, egyedi atmoszférára, pirotechnikai- és showelemek tömegére, táncosokra, és élő zenére számítson mindenki. Egyszóval egy nagyszertű bulira, amire mindenkit szeretettel várnak.

TNT: a harmadik robbanás után

A formációt két győri fiatalember, Dobrády Ákos (alias Áky), és Zuber Krisztián (vagyis Inti) alakította 1994-ben. A két jóbarát először 1996 nyarán mutatkozott be a szakmának a Bakancsdallal, amely akkor még csak egy válogatáslemezen jelenhetett meg. Első önálló kislemezük a Rendőrnő volt, amit már a klubokban és a rádiókban is előszeretettel játszottak. Aztán 1997-ben robbant a bomba, hiszen Bomba című bemutatkozó albumuk példátlan sikerrel startolt, és alig fél év alatt be is aranyozódott. Ezen jelent meg a Titkos üzenet című nótájuk, amely abban az évben a legnépszerűbb hazai sláger lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Irigy Hónaljmirigy is sikerre vitte Whiskey-s üvegek címmel. Ugyanebben az évben a Silver Voice szakmai gáláján őket választották meg "Az év felfedezettjeinek". Második albumuk, a Bumm, bumm már 40 ezer példányban kelt el, és ezért ők nyerték Az év dance albuma kategóriában a MAHASZ Arany Zsiráf díját is. Idén nyáron pedig megjelent Harmadik albumuk, amelynek hangmérnöke az a Rich Johnstone volt, aki olyan hírességekkel dolgozott már együtt, mint a Westlife, vagy Christina Aguilera.

- A harmadik albumnak elég egyszerű címet adtatok: Három. Nehogy valaki eltévessze, vagy nem jutott jobb eszetekbe?

- Eredetileg nem ezt a címet választottuk. Köztudott, hogy a TNT egy három komponensből álló kellemes robbanóanyag. Innen jött az ötlet, hogy Harmadik elem címmel jelentessük meg a harmadik nagylemezünket. A kiadó azonban egyáltalán nem találta szerencsésnek az ötletet, ugyanis túlságosan hasonlított volna a jól ismert Ötödik elem film címére. Mivel az utolsó pillanatban gondoltuk meg magunkat, és már nem maradt sok időnk a töprengésre, ezért a Három mellett döntöttünk.

- A lemezen négy dalban Malek miklós közreműködésével vonósok is felcsendülnek.

- Ez az ötletünk már az első album esetében is megvolt, de akkor anyagi okok miatt a megvalósítás elmaradt. Egyébként a vonósok mellett más élő hangszerek is megszólalnak, úgy mint basszusgitár, akusztikus gitár, szólógitár, illetve a konga.

- Ha jól tudom, Inti, kettőtök közül te foglalkozol a kongával komolyabban. Miért pont ezt a latin-amerikai hangszert választottad?

- Régen doboltam. A konga szintén egy ütőhangszer, tehát nem állt tőlem olyan távol. Ugyanakkor utazgatások alkalmával sokkal egyszerűbb a kongát elvinni, mint egy egész dobfelszerelést cipelni.

- Május 22-én volt az első élő lemezbemutató koncertetek a SOTE-n. Milyen érzésekkel készültetek rá?

- El kell ismerni, nagyon féltünk tőle, de az első percek után elmúlt az izgalmunk. Sőt, annyira belejöttünk a végére, hogy nem sokkal utána a Balatonon még négy hasonló jellegű fellépés követte ezt. Szeptember nyolcadikán pedig a Petőfi Csarnokban rendezünk nagyszabású lemezbemutató koncertet.

- Az első lemez arany, a második platinalemez lett. Mi lesz szerintetek a harmadik sorsa?

- Örömmel jelenthetem, hogy már ez is bearanyozódott, és bízunk benne, hogy a második album sorsára jut, vagyis platinalemez lesz.

- Azt hiszem, erre minden esélyetek megvan, hiszen tényleg sokat tehettek a lemez sikeréért. Gondolok itt arra, hogy kevesen hoznak hangmérnököt Angliából. Hogyan találtatok rá Rich Johnstone-ra?

- Interneten keresztül ismerkedtünk meg vele. Korábban olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Tina Turner vagy a Westlife. Persze nem kis pénzért vállalta a feladatot.

- Mivel töltöttétek a nyarat?

- Jártunk Görögországban, ahol egy nyaralással egybekötött fotózáson vettünk részt. Voltunk az Egyesült Államokban, azon is belül New Yorkban, ahol a kint élő magyarok előtt léptünk fel.

- Új videoklipre és kislemezre mikor lehet számítani.

- A Nincs baj, miért vagy szomorú című dalunkhoz készítjük a következő klipet. Jelenleg az előkészítés fázisánál, és a forgatókönyv írásánál tartunk. A kislemez és a klip is várhatóan október második hetében fog megjelenni.

- Felléptetek a Budapest Parádén is. Voltatok előtte hasonló rendezvényen?

- Nem, még sohasem vettünk részt ekkora felhajtásban. Még a berlini Love Parade-n sem jártunk, de örülünk neki, hogy idehaza is gyökeret ver ez a fajta szórakozás. Reméljük, tradícióvá válik, hiszen ez csak a jókedvről és a buliról szól.

- Eredetileg Győriek vagytok, de ez a munka leginkább a fővároshoz köt benneteket. Mit sajnáltatok leginkább otthon hagyni?

- A barátokat. Ugyanakkor megvolt ennek az az előnye, hogy kiderült, ki áll igazán mellettünk, ki az igaz barát.

- Tehát velük nem változott meg a viszonyotok annak ellenére sem, hogy időközben ti befutottatok?

- Nem. Velük minden maradt a régiben.

- A sírni szó meglehetősen gyakran előfordul számaitokban.

- Sírva vigad a magyar! A Sírni tudnék az előző lemezen jelent meg, de már akkor is kész volt a Bolond, aki sír. Azonban nem akartunk két sírós dalt egy lemezre feltenni.

- Mire számíthat, aki megnézi a szeptember 8-i koncertetek?

- Különleges, egyedi atmoszférára, pirotechnikai- és showelemek tömegére, táncosokra, élő zenére. Egyszóval egy nagyszertű bulira, amire mindenkit szeretettel várunk.

Winter / Tömböly Ágnes

2000. szeptember 17.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster