Exkluzív interjú a Police-szal - 5.

Mekkora seggfejek vagyunk!

Riporter: Oké, végül elérkeztünk az egyetlen feldolgozásotokhoz - amivel Puff Daddy óriási sikert aratott - az Every Breath You Take -hez.

Copeland: Szerény véleményem szerint ez Sting legjobb száma, a legrosszabb hangszereléssel. Úgy gondolom, Sting ezt bármilyen másik együttessel megcsinálhatta volna, és tuti jobb lett volna, mint a mi verziónk -- nem számítva Andy brilliáns gitárrészét. Alapjában véve teljesen hiányzik belőle a groove. Ez tökéletesen elvesztegetett lehetőség volt. Annak ellenére, hogy milliókat kaszáltunk vele, és ez a legnagyobb slágerünk, amikor meghallgatom ezt a felvételt, azt gondolom: " Istenem, mekkora seggfejek vagyunk mindannyian!"

Riporter: Stewart, ki volt a felelős a groove-okért?

Copeland: Mindezt azért mondom, mert pontosan tudom, ki a felelős a groove-okért. És így, teljes nyugalommal a két hülye kollégámat hibáztatom mindenért!

Summers: Várj egy percet! Szerintem elképesztő az egyszerűsége. Nagyszerű gitár van benne. Ez a becsületemre válik.

Copeland: Andy, mivel mindannyian itt vagyunk, én melléd állok ebben az ügyben. Most azonnal fel kellene állnod, és azt mondanod: " Én, Andy követelem a Puff Daddy féle feldolgozásból származó összes pénzt. Mert nem Sting dalát használja, ez az én gitárriffem." Oké, Andy, átadom a stafétabotot.

Summers: (szerényen) Oké, én követelem ... a Puff Daddy-féle feldolgozásból származó összes pénzt.

Copeland: Na látod! Ugye jobban érzed magad?

Sting: Oké, Andy, itt az összes pénz. (Lecsenget néhány aprót az asztalra) Sajnos, a többit elköltöttem.

Summers: Megmondom, mi lesz, Stewart. Elveszem a te részesedésedet. Tudom, hogy Sting egy árva garast sem ad az övéből.

Copeland: Szóval Sting megjátssza a bankrablót, míg Andy és én egy fillért sem láttunk az erőfeszítéseinkért és a közreműködésünkért.

Sting: Az ... élet ... kib...tt ... kegyetlen. Én itt vagyok Tuscaniban.

Copeland: Azt hiszed, ezt mi nem tudjuk? Itt ülsz Tuscaniban a palotádban, bort kortyolgatsz, még a szőlőt is meghámozzák neked. Sting, vennél nekem is egy kastélyt Olaszországban? Csak egy kissebb chateau-t valahol!

Sting: Ezeket itt nem chateaux-nak hívják, hanem palazzonak. Kiadok neked egy szobát. (nevet)

Summers: Visszatérve a dalra: nehéz volt megcsinálni, mert Sting írt egy nagyon jó dalt, de nem volt benne gitár.

Sting: De ti nem ezt mondtátok akkor, amikor bevittem megmutatni!

Summers: Igen, volt benne egy Hammond orgona, amivel úgy hangzott, mintha Billy Preston írta volna. Nem volt meg a Police hangzása ezzel a szintetizátor- résszel. Bár őszíntén szólva nekem tetszett.

Copeland: Hát, köszönöm Istenem, hogy akkor ezt nem mondtad, mert egy sokkal jobb gitárrésszel álltál elő.

Summers: Ezen a ponton görcsösek voltunk, mint trió. Elértük teljesítőképességünk határát.

Copeland: Az arany tojást tojó tyúkunkat megfőzték. Egymás torkának estünk.

Summers: Hat hetet csak azzal töltöttünk el, hogy felvegyük a a pergődobot és a basszust. Egy egyszerű akkord volt, de nem tudtunk megegyezni, hogyan csináljuk. Akkoriban éppen együtt dolgoztam Robert Fripp-pel, Bartók muzsikájával kísérletezgettem, és kitaláltam egy új riffet. Amikor Sting azt mondta, hogy : " menj és csináld meg egymagad! ", én elmentem és csináltam valami olyasmit, amiről rögtön tudtuk, hogy valami különleges dolog.

Copeland: Igen, Sting azt mondta, hogy menj és csináld meg egymagad, de rá ne merd tenni a kezed a honoráriumomra.

Summers: De majdnem elvesztettük. Amikor felvettük Montserrat-ban, a gitár fantasztikusan szólt. Elmentünk Kanadába, hogy megmixeljük, és a hangmérnök addig-addig mixelte, amig szörnyű lett -- nagyon véznán, túl sok visszhanggal szólt. Azt mondtam, vissza kellene térnünk a demóhoz; mi remixeltük, és jóvá tettük a dolgokat. A többi már történelem.

Riporter: Sting, a dalt az elvesztésről írtad, és nagyon meglepődtél, amikor mindenki szerelmesdalként kezelte. De nem tartalmazta mind a két elemet?

Sting: Úgy gondolom, ha van benne valami, akkor az erről a kétértelműségről szól. Egyrészt ez egy baljós dal, másrészről szerelmes dal is.

Riporter: Tükrözte-e ezt a keserédes mondanivalót Andy gitárjátéka?

Copeland: Nem keserédes volt, hanem csak keserű.

Summers: Nem, nem az volt. Találtam egy brilliáns megoldást az ambivalens, keserédes mondanivaló kifejezésére. (Itt olyan technikai részletekbe bocsátkozik, amit rajta kívül szinte senki sem ért.)

Copeland: Tessék, már megint!

Sting: Nézd, az a helyzet, hogy mi egy francos rock együttes vagyunk.

Riporter: Azt akartam mondani, hogy ez egy olyan dal, ami összetett érzelmeket fejez ki olyan zenével, ami tükrözi ezeket az érzelmeket, megtévesztően egyszerű, mégis igényes módon. Ez egy Police védjegy.

Copeland: Ez egy dal az összetett érzelmekről unalmas zenével.

Summers: Három srác játszik benne - nagyon szarul.

Riporter: Oké. Elérkeztünk az utolsó jelentős kislemezetekhez, a King of Pain -hez, ami jó metaforája az egész Police jelenségnek (A fájdalom királya -- a ford.) -- beleértve ezt az interjút is.

Copeland: Stingo, mindig te képzelted magad a " Fájdalom királyának ". Akkoriban gondoltad ezt, amikor azt képzelted, hogy te vagy a Gonosz, a Sátán. Úgy éreztem, az én kötelességem, hogy megmondjam, nem te vagy a Sátán, te csak egy egyszerű seggfej vagy.

Sting: Fogd be, Stewart! Igyál egyet! Vegyél be egy Váliumot...

Riporter: Sting, te tényleg úgy gondoltad, hogy szükséged van erre a fájdalomra a dalíráshoz. De nyilvánvalóan ebből már kinőttél.

Sting: Most, hogy már nem dolgozom együtt Stewarttal, rájöttem, hogy a fájdalom nem szükségszerű. Olyan boldogan írhatok, ahogy csak akarok.

Copeland: Te dög! Sting, az volt a filozófiád, hogy ki kell tépned a szívedet ahhoz, hogy egy jó számot írj. És úgy gondolom, hogy a Police utáni munkásságod ennek szöges ellentéte.

Sting: Nem voltam egyedül a téveszmémmel. Egy csomó ember átesik azon, hogy azt gondolja, valamiféle krízisre van szüksége az íráshoz. De rengeteg feszültség halmozódott fel közöttünk, ami segített ezen

Riporter: De nem ez tette tönkre a bandát?

Copeland: Egy bizonyos pont után a feszültség elviselhetetlen lett.

Summers: Úgy gondolom, hogy teljesen összetörve búcsúztam el a bandától.

Sting: Az az elképzelés, hogy egy életreszóló karriert építsünk ki ebből a feszültségből, lehetetlen volt. Meg kellett hátrálnunk.

Riporter: Élnek a vádlottak az utolsó szó jogával, mielőtt elítélik őket?

Copeland: Sting, anélkül, hogy nyálas lennék, szerintem a szólómunkásságod, amit a bérenceiddel hajtottál végre - akiket rugdoshatsz, és akik ebbe bele is nyugodnak - tök állat.

Sting: Kösz haver, én is szeretlek. De tényleg. A helyzet az Victor, hogy tényleg bírjuk egymást. Tisztelem és ragaszkodom a fiúkhoz. Akármi történt, megtörtént. Nagyszerű idők voltak, és tényleg büszke vagyok rá. De ... hála Istennek, már nem dolgozunk egy együttesben (és nevet).

2000. szeptember 9.