Toni Braxton - Csődhelyzet után

Sikerült neki, amire csak kevesen képesek: húszmillió eladott lemez után egy fillérje se maradt. Toni Braxton, aki az Unbreak My Heart című slágerével a kilencvenes évek szupersztárjává énekelte magát, most főnixmadárként tér vissza a zenei világba. Ezúttal a kiadásaira is jobban figyel, hiszen a havi tizenkétezer dollár fodrászra, ötezer dollár telefonra és nyolcezer dollár Channel ruhákra még egy lemezmilliomost is kibillenthet egyensúlyából. Új, The Heat című albumának bevételei felett már gondosan őrködik.

- Hogyan jutott csődbe?

- Nagyon rossz szerződést kötöttem a lemezcégemmel. Harmincöt százalék bevétel illetett meg, mint valami kezdőt. De az album sikere után arra gondoltam, ha valaki lemezek millióit adja el, akkor az nem kerülhet bajba. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy üres a számlám. Akkoriban őrületes kiadásaim voltak, ügyvédek, producerek, menedzserek, asszisztensek, zenészek, hirdetési szakemberek, divattervezők. Mind belőlem éltek. Pillanatok alatt szétfolyt a pénz a kezeim közül.

- Nem gondolja, hogy akkoriban ön is túl nagy lábon élt?

- Soha nem éltem luxuskörülmények között. Egy házon, egy zongorán és egy új autón kívül semmi nagyobb dolgot nem vettem. Persze, a sok kis apróság... Rengeteget tanultam azokból az időkből, ma már pontosan tudom, mit akarok. Ha egy nő talpon akar maradni a zenei világban, keményebben kell harcolnia, mint egy férfinak. Ha nem figyelsz oda, két perc alatt kifosztanak.

- Ma leginkább egy hideg fejű üzletasszonyként él a köztudatban, de sokan még most is szexszimbólumnak tartják. Mit gondol erről?

- Szex és intelligencia - egyáltalán nem összeférhetetlen dolgok. Soha nem volt problémám azzal, ha úgy kellett megjelennem, hogy szinte alig volt ruha rajtam. Végül is egy nő vagyok, nem? Miért spórolnék a külsőmmel? Rengeteg szexis ruhát gyártanak, és ezeket viselnie is kell valakinek. A nőknek sokkal bátrabban kellene viszonyulniuk az erotikus cuccokhoz. Mit érne például a Grammy-átadás ha ott nem izgató ruhákban vennék át a díjat a lányok?

- Eredetileg tanárnőnek készült. Manapság van lehetősége kirándulni a normális, showbusinesszen kívüli világba?

- Természetesen, különben is, sose lehet tudni, meddig tart ez az egész popőrület. Gyakran álmodom arról, hogy férjhez megyek, gyerekeket szülök. Ha minden jól megy, öt éven belül össze is hozom. Csak egy megfelelő férfit kell még találnom. Ami nem egy egyszerű dolog.

- Ezért énekel új albumán olyan sokat a viharos kapcsolatairól?

- A zene olyan számomra, mint egy terápia, így kibeszélhetem magamból a csalódásokat. Bárki, aki játszadozni próbál velem, számíthat arra, hogy egy dalszövegben találja magát. Ha rákényszerítenek, nagyon kíméletlen tudok lenni.

- Nem fél attól, hogy az olyan dalok, mint a He Wasn't Man Enough elriasztják a potenciális férjjelölteket? Mintha túlzott elvárásai lennének.

- Nem hiszem, hogy emiatt életem végéig egyedül maradnék. Jelenleg komolyan szeretek valamit, és talán ezúttal működik is a dolog. Ha mégsem, akkor ismét csokival és fagyival vígasztalom majd magam, mint mindig, ha szerelmi bánatom van. Sajnos, ez elég gyakran előfordul. Mindig beleszaladok a rossz férfiakba, ráadásul óriási reményeim vannak, amelyekből aztán semmi sem teljesül. De van egy óriási előnye is a dolognak: a balladáim mindig akkor születnek, amikor magányosnak, boldogtalannak, tehetetlennek és dühösnek érzem magam. Tömöm magam a csokikkal, aztán hopp! máris beugrik egy dal ötlete.

- Mit szól az édesapja, aki egy lekész, a popkarrierjéhez és a szexis dalszövegeihez?

- Tizenöt éves voltam, amikor az apám egy nagyon elvakult vallási közösség vezetője lett. Iszonyú volt. A lánytestvéreimmel mindig "rendesen" kellett öltözködnünk, nem hallgathattunk zenét, még a tévénézés is tilos volt. Aztán a szüleim az évek alatt egyre lazábbakká váltak. És tudja mit? Az apám ma nagyszerűnek találja a zenémet.

2000. június 27.