Sinéad O'Connor

Írország popcsalogánya, Sinéad O'Connor meglehetősen mozgalmas évek után döntött úgy, hogy rendezi magánéletét, már ha ez az ő esetében egyáltalán lehetséges. 1990-ben a Nothing Compares To U című dal világsztárrá tette, a hírek mégsem a zenéjéről, sokkal inkább a botrányairól szóltak. A tüsihajú veszedelem széttépte a pápa fotóját, amiért Frank Sinatra veréssel fenyegette meg. Később válása, öngyilkossági kísérlete és számtalan terápiája miatt került a címlapokra. 1999-ben aztán a bíróság volt férjének ítélte lányukat, Sinéad pedig csatlakozott egy katolikus közösséghez, majd papnőnek állt. És persze készített egy új lemezt.

- Még el se kezdtük az interjút, máris közölte velem, hogy nem válaszol magánéleti kérdésekre. Miért?

Sinéad O'Connor: A múltban minden fájdalmamat kifigurázta a sajtó. Éppen ezért most semmi másról nem kívánok beszélni, mint az új albumomról, amely az első igazi lemezem hat év után. Sokkal erősebb, mint a korábbiak, és magabiztosabb is.

- Ezek szerint harminchárom évesen sikerült visszanyernie az önbizalmát?

O'Connor: Hogy megtaláld önmagad, előbb nagyon sokat kell szenvedned. Aki elégedett az életével, az sohasem lép előre.

- Új lemezének címe Faith and Courage, azaz Hit és bátorság.

O'Connor: A legtöbb ember úgy hisz valamiben, hogy közben fogalma sincs arról, helyes-e az. Ez a helyzet például az istenbe vetett hittel. Számomra a hit azt jelenti, hogy az egész univerzumot összességében szemlélem. Mindennek, ami történik, megvan a maga oka, még ha ezt nem is érthetjük meg.

- Ezzel a hittel próbálja kiengesztelni Istent mindazokért a botrányokért, amelyek a múltjához kötődnek?

O'Connor: Nem szeretem azt a szót, hogy isten...

- Papnő létére?

O'Connor: Oké, Isten nem látható módon nyilvánul meg, igaz? Úgy ad nekünk jó dolgokat, hogy azt mi nem foghatjuk fel. Aki Isten akarata ellenére elhatározza, hogy jó ember lesz, annak rengeteg szenvedésen kell keresztülmennie, mire eléri azt. A szenvedés nem büntetés, hanem egy isteni ajándék. Én tudom, mert rengeteget szenvedtem.

- Mit tanított meg önnek a szenvedés?

O'Connor: Megtanított, hogy felismerjem az angyalokat. Be tudnak lépni az emberekbe, és el is tudják hagyni őket, valahogy úgy, mint a John Malkovich menet című filmben. Az angyalok az ajándék, amit a szenvedésért kapunk.

- A lemezcége Wyclef Jeant, a Fugees tagját jelölte ki az album társproducerének. Rapzene: ért valamit a műfajból?

O'Connor: Most már talán igen. De nagyon utálom ezt az egész gengszterdolgot, az erőszakot. A tizenhárom éves fiam pont ilyen zenét hallgat. Példaképnek tekinti ezeket a fickókat, és megpróbál úgy viselkedni, mint ők.

- Mit mond erre ön?

O'Connor: Hogy halvány fogalma sincs arról, amiről ezek a figurák beszélnek. Hogy a rapperek olyan környékről jönnek, ahol tényleg nincs remény. Minden joguk megvan arra, hogy erről beszéljenek, de a fiamnak tudnia kell: semmi köze ezekhez a dolgokhoz.

- Két gyermeke van, új lemezének No Man's Women című dalában mégis a cölibátust énekli meg.

O'Connor: Pontosan. Hogy ez valóban az én véleményem-e, azt nem tudom. Mindenesetre úgy látom, a cölibátus nagyszerű tapasztalatokat hozhat, ha valaki önként vállalja a dolgot. Én megpróbáltam.

- Erre utal az album címében a bátorság szó?

O'Connor: A bátorság azt jelenti, hogy félsz valamitől, mégis megteszed. Életben maradni - néha ez a legvakmerőbb dolog a világon. Az öngyilkosság túl egyszerű. Amikor tudatosul az emberben, hogy halott, iszonyatos dühöt érezhet.

- Ezt most mint papnő mondja?

O'Connor: Nem. A katolicizmust sok mindent elutasít, abból, amit most elmondtam. Az egyház például nem hisz az asztrológiában, sem abban, hogy kapcsolatba léphetünk a halottakkal.

- Ön képes erre?

O'Connor: Igen, annak idején médiummá képeztek ki. Megtanultuk, hogyan kell kapcsolatba lépni a lelkekkel. Jobb, mint az LSD.

- Hogyan hihet valaki ilyesmiben?

O'Connor: Ír vagyok, a világ egyik legvallásosabb országában nőttem fel. Nagyon korán észrevettem, hogy a helyek és az emberek meg vannak babonázva. Hogy ezt megérthessem, tizennyolc évesen elhatároztam, hogy tanulni fogok. Arra gondoltam, talán a halottak elmesélik nekem, mi is történt itt.

- És mit mondtak önnek?

O'Connor: Nem lenne helyes, ha ezt most itt elmondanám. És kérem, vegyen engem komolyan!

- Gondolja, hogy a rajongói képesek követni az új lemez spirituális dalszövegeit?

O'Connor: A közönségem nagyon sokszínű, de talán van bennük néhány közös dolog: olyan emberek, akik nehéz családi körülmények közül jönnek, akikkel rosszul bántak gyermekkorukban.

- Ezek szerint a boldog emberek nem is tudnak mit kezdeni a dalaival?

O'Connor: Hát, nem sokat. Persze, van néhány ember, akinek tetszhet a hangom, vagy bejön neki néhány dal. Mások talán úgy találják, hogy érdekes figura vagyok, és sokan egyszerűen csak egy hülye tyúknak tartanak.

2000. augusztus 9.