 |
A szerelem bolygója
Forró fürdővízben a nővel
Nem olyan régen egy ismerősöm kinyilatkoztatta a véleményét a magyar könnyűzenével kapcsolatban, és nem mondott hülyeséget.
Szerinte itthon a zenék komoly hányada (ami nem tingli-tangli iszonyat) nagyon borongós, időközönként szinte szuicid, kedvtelen és erőtlen.
Annyiban volt igaza, hogy ha egy zenész nem tud enni, nem tudja fizetni a számláit, és a fellépés utáni gázsi az útiköltséget is alig fedezi, akkor meglehetősen nehéz vidám, jó hangulatú és eredeti, ötletes dalokat írni.
Ennek ellenére persze vannak pozitív példák is, és ez tulajdonképpen nagyon jó. Azért, mert valaki nem szereti a popzenét, vagy annak valamelyik módosulatát, még el kell fogadni, hogy ebben a műjfajban is születnek értékelhető produkciók, bármennyire hihetetlen is.
Az Éden zenekar 2001 júliusában jelentette meg nagylemezét Szerelembolygó címmel. A duó (Pavlicsek László és Szabó Bálint) által elkészített CD bár nem kuriózum, de igényességével és a fülbemászóan kellemes dalokkal minden bizonnyal roppant népszerű lesz a hanglemezpiacon.
A Pavlicsek László által jegyzett szövegek viszonylag egyszerűen mondják el azon örökérvényű érzéseket, hangulatos pillanatok emlékeit, és semmi mesterkéltség, semmi giccses ömlengés nem rontja el a zene élményét.
A múltból visszaintegető kedves élmények, a színek, hangok, illatok bennünk élő világa köszön vissza a lemezről, a gyermekkor félénk, de nyitott órái, az új élmények felfedezésének semmivel sem összehasonlítható eredetisége szövi át a dalokat.
Ennek a lemeznek necsak hogy hangulata van, hanem első hallásra ad valami olyat, amit tulajdonképpen megköszöntem magamban, csöndben.
Mert ezt az albumot úgy is meg lehet hallgatni, hogy nem szólok semmit, csak bámulok a levegőbe, régi, elmúlt pillanatok, érintések és ízek után kutatva, és azt várva, hogy rögtön megnyílik előttem a tér, és előlép az a lány… De ez már nem tartozik senkire.
Ami őszinte, vidám mosolyt gerjesztett, az a Fürdőkád Song, egy hatalmas ötlet. Acapella dal, amely mellé csak egy groove-os kíséret társul, és arról szól, hogy milyen érzés az ember barátnőjével beülni a forró fürdővízbe…
Az Éden zenekar a pop gyöngyszeme, a kommercializált, iparszerűvé vált szórakoztató műfaj újdonsült „fehér hollója”. Kíváncsi vagyok, vajon megőrzik-e a jövőben is az ötletes, fiatalos és kedves orgánumukat, vagy ők is eltűnnek a „slágergyár” nagy szeméthalmában…Kívánom, hogy ne úgy legyen.
Éden
Szerelembolygó
Kiadja az Universal Music.
A lemezen szereplő számok címei:
Szerelembolygó
Kerek erdő közepében
Álom
Főnyeremény
Hullhat a hó
Gyere játszuk el
Édenkert
Mint hal a vízben
Fürdőkád song
Ugyanúgy…
Fény a szívem mögött
Szerelembolygó (Extended Mix)
Balogh Tibor
2001. augusztus 15.
|  |