George Martin, az „ötödik beatle”

Csakúgy, mint Sarah Miles (aki saját vizeletét issza) és Geoff Capes (aki törpepapagájokat tart otthon) George Martin is elhatározta, hogy valahogy ő is híres lesz. Martin esetében ez egyet jelent a világ mindenkoron legnagyszerűbb zenekarának menedzselésével és vezetésével.

A nevével fémjelzett mutatós és alapos, hat CD-ből álló csomag George Martin több évtizedes, Beatles-szel való munkájának köszönhető. Lenyűgözően sokrétű válogatás. És ha a Beatles-anyag a legjobb, akkor ez sem a többieknek, sem Martinnak nem megalázó. Végtére is, senkinek sem jutna eszébe, hogy Neil Armstong-ot kritizálja, amiatt, hogy más bolygókon nem ő volt az első űrhajós.

Úgy tűnik, hogy George Martin kezdetben az EMI-nál legfőképpen jazz zenekarokkal dolgozott úgymint, Andy Stewart és a Luton Girls Choir. Az első CD így nem a félénkeknek szól.

A második CD-n olyan kabaré anyag található, aminek Martin vitathatatlanul a mestere lett. Ha a Beatles nem létezett volna Martin időtálló öröksége a következőkből állna: Sellers, Beyond The Fringe, Bernard Cribbins néhány egyforma dala, Jake The Peg, Flanders And Swann - csodálatos dolog elképzelni, hogy ebben a szalag-hasogató bohóckodásban azt a technikát csiszolták, ami forradalmasította a rock zenét. A három Beatles-szám számos beat pop-dal között fészkel.

Aztán két lenyűgöző CD következik: az egyik egy filmzene, a Goldfinger c. film Archers zenei témájának feldolgozása. A másik CD-n egy '70-es évekbeli zenei kavalkád található: Jimmy Webb-től kezdve egészen a The Mahavishni Orchestra-ig.

Aztán következik egy lelohasztóan fájdalomcsillapító befejezés, egy modern-szerű kavalkád (Sinead O'Connor, Tom Jones és Jose Carreras) amely a legtöbb emberben valószínűleg sóvárgást kelt majd, különösen az In My Life és a Nellie The Elephant-ban c. dalok esetében.

Martin korábbi gondoskodása megbabonázó és fiatalos ragyogásában hallható a Beatles korai lemezén, a The Beatles Live At The BBC-n, amely az 1994-es kiadást követően azonnal siker lett. A lemezt egyébként most újra kiadták. A hangzás nyers és előre lehet tudni, melyek a sikerdalok - bár található rajta néhány felbecsülhetetlen értékű különlegesség. Ennek ellenére a lemez izgalmas bizonyítéka a kornak, ahogy Derek Taylor a lemezborítón fogalmaz: "Amikor Liverpool hat-nyolc órára volt Londontól, s a távon gőzmozdonyok jártak... a televízió fekete-fehér volt és mindössze két adót lehetett rajta fogni ". Ennek ellenére, a világot megrengető életerő, ami ezekből az előadásokból árad, alázatra készteti a hallgatót. Miénk a Nagy Testvér, az övéké a The Beatles volt. Már nem is vagytok annyira önelégültek, mi?

2001. szeptember 10.