Crystal - Fújja el a szél

A Crystal együttes 2 év leforgása alatt a teljes ismeretlenségből a legsikeresebb hazai popegyüttesek közé dolgozta be magát. 5 kislemez, 5 videóklip, számtalan fellépés érlelte platinalemezzé a Két utazó című bemutatkozó albumot. Mivel a Lajtai Kati, Kasza Tibor, Kasza Gábor felállású csapat nem az egyslágeres formációk útját járja, a 2. album előkészületeit is jóval az anyag megjelenése előtt megkezdte. A 2 év alatt felhalmozódott rengeteg dalötlet közül választották ki a legjobb 10-et és rögzítették nem mindennapi körülmények között. A ír, kelta zenei motívumokat két olyan ír muzsikus játszotta fel, akik a Lord Of The Dance, illetve a Riverdance produkciók révén váltak világhírűvé. 8 dalhoz a Magyar Rádió 6-os stúdiójában rögzítettek nagyzenekari részeket 40 tagú vonós együttes közreműködésével. Az albumon találunk még a Két utazó készítése idején született kompozíciót (Jöjj velem) és bombasztikus új slágereket, mint az első kislemezre másolt Fújja el a szél vagy a szintén kislemezesélyes Úgy nézz rám, Ha velem élsz, Itt megtalálsz. Természetesen a Való világhoz komponált Lét a tét is helyet kap az albumon.

2002. november 13.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster