TRANSGLOBAL UNDERGROUND

Anglia egy évtizede megalakult Transglobal Underground-ja egy DJ vezérelt, multikulturális egyveleg, melyben a rendkívül változatos mélyrétegek legtetején a techno groove rejlik.

A TGU már a kezdetek kezdetétől egy innovatív bandának számított és a legkisebb fennakadás nélkül olvasztotta össze a legkülönfélébb hagyományokat, illetve a hallgatók zenei ízlését. A TGU nagyszerűsége egyrészt a zenészek tánc, avantgárd, arab, ázsiai és indiai zene iránt érzett szeretetéből, illetve az egymást tökéletesen kiegészítő etnikai hangszerek szerepeltetéséből ered. Bár a nemzetközi hangokat megpendítő zenék már jó ideje igen nagy népszerűségnek örvendenek a klub DJ-k körében (melyet gyakran a lekicsinylő "etno-techno" címkével látnak el), a digitális hangot elsőrangú zenészek élő előadásaival fűszerezve a TGU egy lépéssel előbbre vitte a dolgot.

A TGU mögött már számos siker áll, melyeket leginkább Angliában értek el. A banda debütáló, Dream of 100 Nations című albumjából 70 ezer példány fogyott, mellyel a listavezető helyre került a csapat. A bemutatkozó lemezt a szintén sikeres, Internatioanl Times és egy sor velőtrázó fesztivál-fellépés követett. Ezek a dolgok tették a maga műfajában kizárólagossá a TGU-t. Míg a legtöbb brit zenekar egy énekessel és két, fejére csuklyát húzott szintetizátorossal lépett föl, a Transglobal Underground színpompás koncertjeit őrületes öltözékek, hastánc, folytonos izgés-mozgás és egyéb népi elemek tarkították. 1995-ös Interplenatery Meltdown című lemezésvel a TGU csak megerősítette addigi pályafutását. A lemezen olyan angol dance zene gyárosok, mint a Drum Club, vagy a Dreadzone remixei szerepeltek. Az ezt követő két éves hallgatást az 1997-es Psychic Karaoke törte meg, majd egy évre rá megjelent a Rejoice, Rejoice album is. A siker ellenére a TGU felállása mindig is olyannyira zavaros volt, hogy a rajongók gyakran azt sem tudhatták, hogy éppen kik a zenekar tagjai.

A vonzó Natacha Atlas például hosszú évekig volt a csapat vezér énekese, mielőtt szóló karrierbe vágta volna a fejszéjét. Azonban a TGU szemlélete soha nem változik. Miközben számos techno vezérelt zene nélkülöz bármiféle emberi kifejezokészséget; a TGU a digitális és a természetes hangszerelés rendkívül ügyes összeolvasztását valósította meg a gyakorlatban, ahol az elektronikát lélekkel tölti föl. A banda legújabb, Yes Boss Food Corner című albuma a gépek ördöngösségét és az akusztikus alkímiát egybeolvasztó boszorkányos stílus folytatója. A "Spellbound" akusztikus zongorakísérettel és női énekhanggal indít, amely a drum'n'bass-be, kántálás szerű énekbe, szeinetizáslásba és indiai tamburázásba torkollik. Az érzéki férfi-női felelgetés flörtölő, ötletes szövegei épp a megfelelő antropomorf elemet adják az elektronikus tájképhez. A macsó férfi rapperek monoton, evilági elmélkedéseivel ellentétben ezek a dalokat nem üvöltik, hanem valóban éneklik.

A TGU ezen kívül komplex idő előjegyzésekkel is kísérletezik zenéjében. A "Bhimpalasi Warrior" például egy afrikai szerű, 13/4-es ütemű énekkel indít. Majd beszállnak a szintik és egy szinkópált basszus, ami ugyanabban a ritmusban csak másmilyen hangsúllyal szól. Ezalatt a háttérben hallható elektromos tamburin egy változatlan taktust dönget. A poliritmikus zenéhez egyéb hangszerek is csatlakoznak, mint pl. a tambura, a szitár és a wah-wah gitár. Amikor az ének visszatér, az őrjöngő dervis lefutotta a teljes körét. És még azt hitted, hogy ez a hajlongó, tekervényes tánczene csakis a kelet-európaiak kiváltsága volt!

2001. május 17.