Sting – Sacred love

A méltán legendás Police zenekar egyetlen túlélője, az igényes szólókarriert befutott Sting új stúdióalbummal jelentkezett. A várva várt új album azonban sajnos nem teljesíti a hozzá fűzött reményeket. A nagyszerűen kimunkált, rendkívüli hangszerelésben tálalt Brand new day címet viselő legutóbbi stúdióalbum vagy a még nagyszerűbb, intim és tökéletes All this time koncertlemez után a Sacred love címmel most megjelent korong csalódást okoz.

No persze a csak a jazzes és igényes Stinget szeretők körében. Az új lemez legnagyobb baja éppen az, hogy Sting megpróbál más zenehallgatókhoz is eljutni, vagyis az üzleti érdekből felpumpált, reklámkitöltő előadókkal szeretne egy zenei blokkba kerülni. Ezen célért (legnagyobb bánatomra) új hangszerelést keresett az egyébként még mindig jól megírt számaihoz. Gondoljunk csak a Desert rose alaposan „felturbózott” verziójára, amely ugyan siker lett az MTV-n és a diszkókban is, de az igényesebb zene iránt rajongók, akik hallották és szerették az albumon található eredeti verziót, inkább csak borzongással és fejcsóválással kommentálták Sting sikert aratott „remixét”.

Sajnos nem ez az első eset (és nem is az utolsó), hogy a minőséget feláldozzák a nagyobb kereskedelmi siker oltárán. Az új albumon is érezhető ez a fajta tendencia. A Send your love című szám például igényesen van ugyan tálalva, de nem áll össze, amiért éppen a hangszerelés hibás: a spanyol gitárszóló, az arab motívumok nem férnek meg a beletuszkolt, bántóan primitív tuc-tuc szerű dobbal, ezért a szám kifejezetten kellemetlen, bár kétségtelenül konformabb a szélesebb közizléssel. A soron következő daloknak is ez a legnagyobb hibája. A dalok ugyan jók lennének, ha nem lenne beleerőltetve mindegyikbe valami R&B-s effekt (egy kis dobgép, egy kis elektronikus effekt vagy efféle). A jazzes, kellemes dalokat ezek a hangszerelési megoldások szinte megerőszakolják. Sajnos pontosan értem, miért kellett ezt erőltetni, de kissé elszomorít a dolog.

Azért a Stinget szeretőknek nem kell kétségbe esni. A régebbi albumokat idéző remek számok is kerültek a korongra: a The book of my life már ráférne egy korábbi albumra. Emellett vannak itt igazi gyöngyszemek is, például rögtön a nagyszerűen nyitó, kissé rögeszmés Inside vagy az album közepén található Stolen Car. A lemez messze legerősebb dala pedig egyenesen a legjobb Sting számok közé sorolható: ez a csodálatosan dallamos és végre megfelelően hangszerelt This war. Ezekért mindenképpen érdemes meghallgatni a lemezt, s talán az elrontott dalok is életre kelnek, ha élőben, átdolgozva hallhatjuk őket.

Az persze biztosra vehető, hogy kereskedelmi szempontból a Sacred Love siker lesz. Valószínűleg a kommerszebb számok vagy ezek remixelt verziói a rádiókban és a zenecsatornákon is agyon lesznek játszva, nekünk pedig marad 4-5 jó szám a korongon, s a várakozás, hogy a következő album ismét nagyszerű lesz, mert Stinget azért nem szabad leírni.

-HZ-

2004. január 2.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster