Bon-Bon lemezbemutató

A nyolcéves zenekar nyolcadik albumának lemezbemutató koncertje: június 8-án este 8-kor a Petőfi Csarnokban

Nyolc éve van együtt minden botrány és tagcsere nélkül a Bon-Bon zenekar. A nyolcas szám mostanában fontos szerepet játszik a mindennapjaikban, hiszen nyolcadik albumuk címe: 008. Hogy folytassuk a sort, június 8-án este 8 órakor rendezik lemezbemutató koncertjüket, a két frontemberrel kiegészülve éppen nyolctagú zenekarral.

A Bon-Bon eddigi történetének messze leglátványosabb show-jával kísért esemény házigazdája Jáksó László lesz, és vendégművészként fontos szerephez jut majd egy tizennyolc tagú big band együttes is. Sztárvendégként a Fool Moon nevű öt tagú énekegyüttes és a Zanzibar lesz jelen, a Bon-Bon tagjai ez utóbbit tartják a legtehetségesebb fiatal csapatnak, ráadásul a rockos hangzás is közel áll a szívükhöz. Egy unplugged blokk is színesíti majd a koncert programját, egyszóval rengeteg meglepetés vár a közönségre a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán. A főszerep természetesen azoké a daloké lesz, amelyek az új albumon hallhatók (néhány cím: Jól vagyok, C’est la vie, Harmadik menet, Csak egy dal, Váratlan vendég).

Az új lemezt több mint három hónap alatt vették fel a stúdióban, de egy teljes évet dolgoztak az anyagon. A stúdióban töltött hetek jó hangulatban teltek, hiszen a kísérőzenekar tagjai egytől egyik jó barátai az együttes frontembereinek, Szolnoki Péternek és Török Tamásnak. Tizenegy új nóta, a Valami Amerika filmzenéje, és két remix is került a lemezre. Tamáson kívül Duba Gábor írta a legtöbb szöveget, aki szintén nagyon jó viszonyban van a zenekarral ahhoz, hogy azonnal ráérezzen, hogy melyik témából mit szeretnének kihozni számaikban.

„Az a legfontosabb, hogy megtartottuk a ránk jellemző iróniát a dalainkban: továbbra is görbe tükröt tartunk a minket foglalkoztató témák elé ” – mondja Tamás.

A hangszerelésnél az volt a legfőbb szempont, hogy élő hangszerekkel is előadhatók legyenek a dalok – a Bon-Bon mindig is előnyben részesítette az élő hangzást a koncerteken, fellépéseken.

A lemez elkészítésében nagy segítségükre volt Szentmihályi „Michel” Gábor, aki egy személyben hangmérnök, producer és a dobok „ördöge”.

Ennél a lemeznél első alkalommal „tesztelték” a számokat középiskolás és egyetemista fiatalok bevonásával. Az ő szavazataik alapján határozták meg, hogy melyik dalból lesz single. A fiatalok tetszését a Jól vagyok című vidám, rockos, tempós nóta nyerte le leginkább.

A Bon-Bon zenekar ezzel a lemezzel minden bizonnyal kivívja majd a különböző korosztályok elismerését: eddig is megfigyelhető volt, hogy a gyerekektől az idősebbekig széles közönség kedveli zenéjüket.

Nyolc év alatt összesen nyolc nagylemezt készítettek. Hat stúdióalbumot, egy angol nyelvű anyagot és egy válogatást adtak ki. Két filmzenét készítettek (Európa Expressz, Valami Amerika). Bejárták egész Magyarországot és a környező országokban is koncerteztek. Két évvel ezelőtt játszottak a New York-i Magyar Ház meghívásából az USA-ban, idén pedig az Ausztráliában élő magyarokhoz készülődnek Sydney-be, Melbourne-be, Brisbane-be.

2003. május 20.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster