Másfél Neo - Almássy tér

El nem tudjátok képzelni, milyen nehéz dolog kritikát írni egy ilyen buliról, amit a hétvégén a Másfél és a Neo csinált az Almássy téren. Ott voltak a Tudósok is, de őket sikerült lekésnem, ezért elnézésüket kérem, majd legközelebb...

Hogy miért szenvedek ennyire, amikor leülök, és megpróbálom összeszedni a gondolataimat? Mert össze vissza kavarognak bennem az érzések és gondolatok. Egyrészt nagyon nagyra tartom a zenészeket, amit csinálnak hihetetlenül jó, és bár nem jártam zeneiskolába, én is hallom, hogy nem piskóta, amit a színpadon művelnek (vonatkozik ez mindkét zenekarra). Mégis volt egy pont, amikor azt mondtam, nem bírom tovább, túl súlyos nekem, amit csinálnak. Annyira tömör és feszes a programjuk, hogy az én gyomromat megülte három-négy szám után. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem kiváló, sőt. Nagyon is az.

Biztosan sokan vagytok úgy, hogy szerettek meghallgatni egy-egy komolyzenei darabot, egy igazán nehéz művet, de egy egész albumnyit már nem tudnátok befogadni. Pontosan ugyanezt éreztem én is.

A Másfél.

A Másfél basszusgitárosa
Óriási, amit a basszusgitárosuk művel. Mintha egy zongorán játszana, úgy kezeli a hangszert, sokszor nem penget, hanem "tappingol" a basszus nyakán. Csodálatos élmény volt vizuálisan is, komolyan. Ha egyszer elmentek - márpedig tessék elmenni - egy koncertjükre, figyeljétek meg, észbontó a pali.

Nekem egyébként olyan volt, mintha egy filmet hallgatnék, még ha nem is mondták be a dalok címeit, akkor is el tudtam hozzájuk képzelni a vásznat, kíváncsi lennék, mi sülne ki abból, ha jó sok tőkével meginjekciózva forgathatnának.

Tényleg ne sértődjön meg senki, amit hallottam, láttam, az kiváló volt, csak az én egyszerű ízlésem.. szóval formálódnia kell, de erről majd teszünk, köszi Másfél.

Neo
Neo.

Elfogult vagyok velük szemben, mert nagyon régóta kísérem figyelemmel ennek a két fickónak a pályafutását, még a Popular idejében ismertem meg őket, és már akkor is kinyílt a bicska a zsebemben, mert a zeneipar hagyta őket elsorvadni, pedig nagy dolgokra lettek volna képesek. Sajnos a helyzet azóta sem változott sokat, ugyan egy lemezük megjelent, de már legalább egy éve ígérgetik a másodikat, számos kiváló dalukat tolták vissza a fiókba, mert egyszerűen túl sokat haladtak (fejlődtek) ahhoz, hogy ha egyszer mégis sikerül lemezt kiadni, a "régi" szerzeményekkel rakják meg. Ahogy én látom, kezd egyre nagyobb szakadék tátongani az Eklektogram és az újabb szerzeményeik között, és attól tartok, hogy a következő lemezt értetlenül fogják fogadni azok, akik nem járnak a Neo koncertjeire. Képzeljétek el, mintha a világ történelméből kimaradt volna a kőkorszak és az Internet-korszaka közötti rész.

Márk elmondása szerint igyekeznek kísérletezni, több énekes számot csinálni, és több feladatot adni a Heaven Street Sevenből jól ismert Szűcs Krisztiánnak. Hát nem tudom. Ha a Neo gyenge pontját - a bulijain - kellene meghatároznom, biztos, hogy őt említeném meg legelőször. Engem kifejezetten zavart, hogy olyan pillanatokban lép be, amikor nem kellene. A színpadi teljesítménye pedig katasztrófális. Lehet, hogy ez elmegy egy HS7 koncerten, de a Neo-nak egy MC-re lenne szüksége, aki hergeli a közönséget, aki ugráltatja őket, aki az ujja köré csavarja és vezeti őket, aki vezényel, és erre Krisztián abszolut alkalmatlannak tűnik. Elképzelhető, hogy az a cél, hogy lazítsa a programot, és egy kis humort vigyen bele, de idétlenkedéssel csak ront az összhatáson.

Meg kell még emlékeznünk a hangosításról, és a fénytechnikáról is, kifejezetten kellemes meglepetés volt számomra, hogy mindkét zenekar jól szólt, és élvezet volt nézni őket, úgyhogy ezúton is köszönöm azoknak, akik a háttérben dolgoztak, jó munkát végeztek!

Csak ajánlani tudom mindkét zenekart, biztosan kiválóan fogtok szórakozni.


Kapcsolódó linkek:

http://neo.disp.hu/
http://masfel.bahia.hu/

2001. május 17.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster