Kosheen az A38-on! - december 18.

A Kosheen igen rövid idő alatt vált az első számú elektronikus zenei csapattá, amely többek között köszönhető a fülbemászó, dallamos alapoknak és Sian Evans szomorkás, erős hangjának. Sokoldalú, komplex és hipnotikus break beatjeik áttörést jelentettek ebben a műfajban. Zenéjükkel, amely sikeresen ötvözi a klasszikus dalformát és a drum’n’bass motívumokat, sikerült elérniük, hogy ez a műfaj kiemelkedjen a szubkultúrából és szélesebb közönség előtt is ismertté váljon. A zenekar vegyíti a drum’n'bass, a hip-hop, a triphop, a rock és a jazz stíluselemeit, sőt, áttételesen még kelta népzenei motívumokat is felhasználnak.

Indulásuk helyszíne Bristol, ahonnan a kilencvenes években az elektronikus zene olyan új és meghatározó egyéniségei és csapatai nőttek ki, mint a Massive Attack, Tricky és nem utolsósorban a Portishead, melynek zenei agya, Geoff Barrow igen nagy hatással volt az egyik Kosheen-tagra, Darren Decode-ra.

A Kosheen megszületése 1998-ra tehető, amikor az énekesnő és szövegíró Sian Evans megismerkedett Darren Decode-dal és Markee Substance-szel, akik dance fellépéseket vállaltak kisebb bristoli szórakozóhelyeken. Egy közös munka kapcsán felismerték, hogy Sian különleges hangját remekül kiemeli a Darren és Markee által játszott elektronikus hangzás és viszont. Így megalakult a Kosheen és első slágerük a Hide U hihetetlenül nagyot tarolt 2001 közepén. Nagy Britanniában elnyerték a legjobb Drum & Bass Kislemez díját és a BBC1 éjjel-nappal a számaikat játszotta. Dance produkcióként egyedülálló módon koncertturnéra indultak a Resist című debütáló albumuk apropóján. 144 koncert, 33 országban, több mint egymilliós közönség előtt. Többek között 2001-ben Szerbiában 20 000 lelkes rajongó várta őket. Egy évre rá itthon, a Sziget nagy színpadán, majd 2003-ban a Volt Fesztiválon léptek fel óriási sikerrel.

Második albumuk, a 2003-as Kokopelli zeneileg sötétebb és apokaliptikusabb lett, Sian szövegei sokkal személyesebbek. A nagy fesztiválszínpadok élő fellépései után a Kosheen most az A38 Hajón ad úgynevezett „power and amplified” koncertet (teljes fellálásban érkező zenekar élő énekhanggal és elektronikusan kevert alapokkal).

Előttük Bergi, utánuk Secam kever breakbeat és d’n’b ritmusokat.

Belépő elővételben: 3000 Ft, a koncert napján: 3500 Ft.


Kapcsolódó linkek:

www.a38.hu

2004. december 13.



Click to Visit

FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster