 A Good Charlotte is eljön a Szigetre Újabb banda mondott igent az idei Sziget Fesztiválon való fellépésre. A legfrissebb értesülések szerint a punkrock egyik fiatal képviselője, a Good Charlotte is koncertet ad. Az amerikai formáció jelenleg tavaly megjelent lemezével járja a világot, így műsoruk nagy valószínűséggel nálunk is erre épül majd. Az augusztus 10 és 17 között megrendezésre kerülő szabadtéri rendezvényre egyébként nemrég a Toy Dolls is igent mondott, illetve fellép még a The Wailers, a Brand New Heavies és Nick Cave is.
Cream: újra egyesült a legendás csapat Közel 4 évtizeddel a búcsúkoncert után újra egymásra találtak a Cream együttes tagjai. A gitáros Eric Clapton, az énekes és basszista Jack Bruce és a dobos Ginger Baker május 2-án a londoni Royal Albert Hall-ban tartották meg első fellépésüket, amely az összesen négy állomásosra tervezett koncertsorozat nyitórendezvénye volt. A közel két órás műsorban olyan slágerek csendültek fel, mint a „Crossroads”, A „White Room” és a „Sunshine of your love”, amelyeket a közönség ugyanolyan rajongással fogadott, mint 37 évvel ezelőtt. A csapat egyébként a feloszlás után egyszer már újra színpadra állt, mégpedig 1993-ban. A mostani koncertekre szóló jegyekért az interneten 1200 eurót is elkérnek.
Turbonegro: új klip a neten Alig néhány napon belül útjára indítja legújabb nagylemezét a Turbonegro. A banda „Party Animal” című albuma május 9-én jelenik meg, de az első videoklip már most elérhető, az MTV Europe zenei magazin internetes oldalán. A skandináv csapat legelső single-je, a „High on the Crime” , amelyet természetesen kislemez formában is meg lehet vásárolni. A Turbonegro egyébként most is ezerrel turnézik, a fiúk éppen Németországban tartózkodnak, ahol többek között Berlinben, Leipzigban és Münchenben készülnek fellépni.
Bruce Springsteen első a németeknél „Devil & Dust” című albumával Bruce Springsteen megint elkápráztatta a világot, számai olyannyira megnyerték a közönséget, hogy a korong a németeknél első lett az LP slágerlistán. Az 55 éves zenész állítólag pont az új lemez népszerűsége miatt döntött úgy, hogy 1996/97 után idén először megint turnézni indul. Az idei koncertsorozat különlegessége nem csak az, hogy az amerikai szupersztár friss anyaggal lép színpadra, hanem az, hogy csapata, az E-Street Band nem vesz részt egy koncerten sem.
Újra itt a System of a Down A négy kaliforniai zenész pont ott folytatja, ahol három évvel ezelőtt abbahagyta. A System of a Down visszatért és kritikus szemléletükkel ismét támadásba lendültek. Első számuk a „Bring Your Own Bombs” is a lázadás szellemében ihletődött. A bandatagok elmondása szerint a dal minden háborúban, minden helyzetben megállja a helyét. Emberekről szól, akik honfitársaikért harcolnak, illetve a másik oldalon azokról, akik Allah akaratából vonulnak harcba. A dal természetesen ezúttal is kitér a háborúk hátterében álló részletekre, mint például a gazdasági érdekekre és a különböző társadalmi törekvésekre.
|