Nick Wire: a rockzene kilátásairól

Akárcsak az ún. "új rock'n'roll", a móka és kacagás, illetve a kereszténység is megvetendő dolog volt egy időben. Még most, a 2000. év küszöbén sem nyilvánvaló, hogy az új évezred beköszöntével maga a rock'n'roll képes lesz-e a humorhoz és a valláshoz hasonlóan talpra állni és kikecmeregni a kátyúból?

"Hmmm"- tűnődik Nicky Wire. - "Valójában nincs túl sok időm arra, hogy azon vitatkozzak, a rockzene fölött eljárt-e az idő?. A rock szerintem örökérvényű dolog, ami mindig is ott lesz a háttérben. Ami pedig a rock'n'roll-t illeti, még most is rengeteg ember életének a szerves részét képezi. Annyiban azonban vitába szállnék másokkal, hogy nem hiszek abban, hogy a jövőben valaha is előkerülne még egy Kurt Cobain-nel egyenértékű jelenség. Semmi esélyt nem adok a dolognak, mert a zeneipar már lejátszotta a kérdést, az űrt pedig a futószalagon gyártott együttesek hivatottak kitölteni. Ezekkel nem nehéz boldogulni, nem balhésak. Na, persze más a helyzet a rock bandákkal. "

Bár -Wire szerint - a jövő nyitva áll, de a jelen helyzeten azért lehetne változtatni.

Napjainkban két uralkodó rockzenei irányvonalat lehet elkülöníteni. Míg Angliában a "The Beta Band", a "Gomez", a "Blur" féle "13", és a haladó szellemiséget megtestesítő "Embrace" által képviselt "eklekticizmus" a mérvadó, addig Amerikában a "Nine Inch Nails"-től a "Limp Bizkit"-ig bezárólag mindent a rajzfilmek világának erőszakossága itat át.

"Tulajdonképpen arról van szó, hogy az összes brit zenekar elpuhult. Eljutottunk egy olyan pontra, ahol már mindenki csak a hangszereivel foglalatoskodik ahelyett, hogy valamilyen bombasztikus megnyilatkozást tenne. Már nem menő dalokat írni, az egész befuccsolt. Szerintem a "Gomez" a legrosszabb. Emlékeztet arra a '80-as évekbeli TV műsorra, aminek a Rock Suli címet adták. Szóval ebben a műsorban ezekhez hasonló barmok okították a népet arra, hogyan játsszanak tiszta basszust.

Egyébként rühellem ezt az amerikai balhét is. Szerintem ez a "nagyüzemi rockzene" minden idők legrosszabb zenei stílusa, ami alól csak Marilyn Manson a kivétel. Komálom, mert nagyon klassz és mert bosszantja az embereket. Ki nem állhatom a "Nine Inch Nails" féle mentalitást, amikor kijelentik, hogy: "Ó, megvesszük Charles Manson házát! Ez aztán tényleg elrémíti majd az embereket." Zeneileg totál csőd az egész. Másrészt ezek az együttesek az antiszociális és meg nem értett ember szerepében tetszelegnek. A rajongóikat pedig akár már egy mérföldes távolságból is fölismerheted. Mindegyik ugyanazt csinálja és ugyanúgy is néz ki. Őszintén szólva, én Alice Coopert kedvelem."

Nincs semmi kivetnivaló Wire érvelésében, hisz a "Manics" feltűnése óta nem akadt még egy olyan zenekar, aki ilyen hathatósan képviselte volna egy banda daccal kevert túlfűtött idealizmusát.

"Érdekes"- mondja Nicky.- "Nem érezzük öregnek magunkat, így harminc körül. Azt gondoltam volna, hogy az elmúlt tíz év során - mióta a "You Love Us" c. albumot megjelentettük - majd jönni fog valaki, aki átveszi a stafétát. Le a kalappal a "Primal Scream" előtt, ők legalább megmondták a magukét. Ezek a srácok eredendően nagyon dühödtek. Többek közt ezt hiányolom a feltörekvő együttesekből.

A "Damon"-ban van valami intellektuális löket, amit egyébként csodálok. Számottevő az "Oasis" hatása is, csak éppen ez az egész már nem olyan, mint amikor az ember hőbörög és közben úgy érzi, hogy megváltja a világot."

Ez egy meglehetősen találó nézőpont. Sokak szerint a mai társadalom túlzottan kényelmes és körültekintő ahhoz, hogy megadja a kellő löketet a rock jogfosztott kitaszítottjai számára.

"Azt hiszem, itt elég sok mindennel számolni kell."- mondja Nicky. "Ez csak az egyik oka annak, hogy manapság már miért nem tűnnek fel a"The Clash"-hez és a "Manics"-hez hasonló bandák. A kívülállók perifériára szorulnak, a figyelem inkább az egyszerűbb dolgokra terelődik, mint pl. a környezetvédők ügye. Hová lettek a nagy tettek és a virtus? Hová tűnt az idő, amikor még a lehetetlenért is harcoltunk?"

A kesztyű a földön van. Kérdés, hogy ki veszi föl azt?

Lio Getz (BZ) lijo@index.hu

2000. október 20.