A 30 legsúlyosabb album

A heavy-ség nem egy stílus, nem kategorizálható be a rock műfajába, ez egy életforma, egy állapot. Az AC/DC-től a Korn-ig, az Aphex Twin-től a King Krimsonig minden belefér, ami súlyosságával beledöngöli az embert a küzdőtér földjébe.

Sorozatunkban három alkalommal 10-10 albumot mutatunk be, melyekről úgy érezzük, beleférnek ebbe a kategóriába.

AC/DC – Let There Be Rock

1977

Chuck Berry jammelése egy felszállni készülő Boeing 747-tel – körülbelül ezzel lehetne jellemezni ezt a lemezt. Olyan mega dalok találhatók rajta, mint a Problem Child, a Bad Boy Boogie, vagy a címadó Let There Be Rock. Angus Young rövidgatyás figurája ma már megszokott show elem, akkoriban azonban még meglehetősen sokkolóan hatott.

Aphex Twin – Classics

1995

Ez az EP válogatás lehet, hogy nem a legjobb anyag Richard D James-től, viszont minden kétséget kizáróan a legharapósabb. Kiváló eszköz, hogy az éjszaka végén könnyedén lehessen kiüríteni a klubokat.

Black Sabbath – Master of Reality

1971

Az első két Sabbath album sem volt semmi, ám a sötét borítós harmadik mindkettőn túltesz. A nyitó Sweet Leaf-ban Ozzy nagyot alakít, de ez piskóta a többi dalhoz képest, vegyük csak példának az After Forever-t („…Szeretnéd látni a pápát a kötél végén? Azt gondolod, hogy bolond?…” vagy a Lord of This World-öt.

Marilyn Manson 1971-ben.

Guns n’ Roses – Appetite for Destruction

1987

A szívem szakad meg, amikor arra gondolok, hogy a hiper sikeres első albumuk után mennyire elbaltázták karrierjüket. Folyamatos botrányok, elvonókúrák, majd megalomán turnék és dupla lemez… Az egykori nyers rockzenekar kilehelte a lelkét. Ez az lemez olyan himnuszokat adott a rock világnak, mint a Paradise City vagy a Welcome to The Jungle, hogy az MTV által is felkapott Sweet Child o’ Mine-ról már ne is beszéljünk.

Iron Maiden – The Number of the Beast

1982

Pokol tüze, átok, armageddon, prostitúció.. Azok a szőrös Kelet-londoni fickók nem cicáztak sokat, lemezük a nyolcvanas évek heavy metáljának egyik alapműve lett. Vígan galoppoztak azon a szinten is, ahol őseik, a Black Sabbath csak csoszogni bírt.

Csak néhány számcím: Run To The Hills, Horsemen Of the Apocalypse, The Number of The Beast…

Deep Purple – Machine Head

1972

Aki nem ismeri a Smoke On The Water-t, az szégyellje magát össze meg vissza. A legtöbb heavy metal gitáros első leckéje ennek a számnak a futama volt, őszintén bevallom, hogy még én is megtanultam. A rock egyik legnagyobb tanítómestere ez a csapat.

Korn – Korn

1994

Talán itt kezdődött a nu-metal. A Korn a kezdetektől fogva modernebb metált játszott, a mondat „Are you ready?” itt nem kérdés, inkább figyelmeztetés, itt jövünk mi. Az összetevők pedig: lehangolt gitárok, vastag groove-ok, és a tetején habnak Jonathan Davis durva gyermekkori emlékei, és pszichotikus fantáziálásai.

King Krimson – Red

1974

Progresszív rock, sorozatgyilkosoknak. Kurt Cobain egyik kedvenc csapata, a Yes riválisa. (nem véletlenül dereng egy két riffjük a Nevermind album hallgatásakor…) A Red tele van büntető gitárokkal, halál pontos ütemekkel és életveszélyes intellektussal, mintha egy harvardi professzor ideológiáját olvasnánk a heavy metalról.

Led Zeppelin – Physical Graffiti

1975

A Sgt Pepper heavy metál változata. Nincsen rajta ugyan a Stairway to Heaven vagy a Whole Lotta Love, de ez a lemez akkor is valószínűleg a legjobb Zeppelin album. Az eklektikus dupla lemez multi-platina státusa biztosította a zenekar helyét a világ legnagyobb rockzenekarai között. A nem túl fanatikusok talán megrántják vállukat, de ha jobban megnézzük, van itt azért csemege, például a Kashmir, amelyet Puff Daddy (fuj fuj fuj) gyúrt újra és adott el, mint a Godzilla című film egyik betétdalát.

Manic Street Preachers – The Holy Bible

1994

Miközben erősen próbáltak a Guns n’ Roses és a The Clash keverékévé válni, egyszeriben olyanok lettek, mintha a Joy Devision-t mixelték volna a Big Black-kel. Cenzúrázatlan kántálások, Richey Edwards zord szövegei, valamint szegény James Dean Bradfield próbálkozásai, hogy lehetőleg minden egyes sorba bepréseljen valami szociális mondanivalót. A borító pedig egy külön élmény.

/C/

2001. július 26.