Voltatokmá' Idén Nyáron Olaszba'?

A V.I.Ny.O. zenekar (teljes nevén: Voltatokmá' Idén Nyáron Olaszba'?) 1998-ban alakult meglehetősen spontán módon. Tagjai a saját örömükre kezdtek együtt zenélni, azonban az együttes és zenéje néhány hónap elteltével lassanként színpadképessé érett, amit eleinte gimnáziumi, illetve főiskolai, egyetemi rendezvények alkalmával sikerült kamatoztatni.

Később a csapat sok tagcserén ment át: az eredeti felállás megváltozott és kibővült; mára csupán egyetlen alapító tag maradt. Talán ez az átalakulási folyamat az oka annak, hogy a zenei stílus igen változatos, ha úgy tetszik, vegyes, sokak szerint eklektikus. Annyi mindazonáltal megemlíthető jellegzetességként, hogy a dalszövegek zömmel magyar nyelvűek, és a gitárközpontú zene többnyire ezek köré rendeződik, bár az egyre-másra születő újabb daraboknál megfigyelhető egy - elsősorban a ritmus-szekció kezdeményezésére indult - ezzel ellentétes, lassan fejlődő tendencia is, amely ritmikus, helyenként (dallamos-) rock-jellegű, másutt funky-, illetve jazz-szerű önálló hangszeres elemekben mutatkozik meg.

A zenekar jelenlegi, 2001 tavasza óta állandó felállása és tagjai a következők:

Petrányi Nóra: ének

Kardos Péter: ének, gitár

Csongrádi Gábor: gitár

Kardos Kata: szaxofon

Száva Tamás: basszusgitár

Kocsis Péter: dob

A V.I.Ny.O. zenekar fő profiljának elsősorban az élő fellépések tekinthetők. Az elmúlt 2-3 év során rengeteg helyszínen lehetett részese a közönség a hamisíthatatlan V.I.Ny.O.-koncertélménynek (néhány korábbi fellépési helyszín: Pepsi-sziget [többször is], mezőtúri Wanted fesztivál, Kotta fesztivál, Efott; valamint egyetemi és főiskolai rendezvények [gólyabálok, stb.] és igen sok kisebb-nagyobb klub, főként a fővárosban)

Az élő koncertek mellett a zenekar másik célja mindig is a saját szerzemények minél jobb minőségű rögzítése volt. Ennek megfelelően az elsőként elkészült 11 számot az együttes többször is rögzítette demonstrációs céllal és a szerencsésebb rajongók egy-egy koncert után meg is szerezhették ezeket az igen kis példányszámban készült, ma már különlegességnek számító lemezeket.

2000. őszén kezdte meg a csapat legújabb számainak (10 db) rögzítését. Az új album felvételei idén, május közepén fejeződtek be, végleges formában pedig ez év novemberének végén jelenik meg a Bahia kiadó gondozásában előre hátra oldalt vissza címmel.

Ez a lemez mind zenei, mind technikai szempontból kiforrottabb, érettebb, összességében magasabb minőségű produkciót képvisel az előzőleg készített „demo”-felvételekhez viszonyítva. Mind a zenekar, mind a kiadó érdemesnek találta arra, hogy a szélesebb nagyközönséghez is eljuttassa.

2001 nyarán elkészült a V. I. Ny. O. első videoklipje is a Nyári sablon című számból, melyet már jelenleg is több televíziós társaság sugároz. Ezzel párhuzamosan az együttes egyre több nyilvános médiaszerepléshez jut. A zenekar fél éve saját honlappal is rendelkezik a www.vinyo.hu címen, amely a lemez megjelenésekor formailag megújul, illetve tartalmilag tovább fog bővülni és gazdagodni.

A zenekar a közelgő lemezkiadást követően ingyenes lemezbemutató koncertet ad, melynek helye és ideje:

Blues Alley (Bp., V. Szent István krt. 13.);

2001. december 7. 21. óra

Az új album megvásárolható november végétől a lemezboltokban, a zenekar honlapján és a koncertek (többek között a lemezbemutató koncert) helyszínén.

2001. december 5.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster