Creed: Nagyratörnek

„Vagy imádsz, vagy utálsz minket” – mondja a Creed gitárosa, Mark Tremonti, arról viszont fogalma sincs, hogyan alakult ki mindez. Amerika egyik legnépszerűbb rock csapatává váltak, első két lemezükből több mint 15 millió talált gazdára, új albumukat pedig már az első két hónapban 4 millióan vásárolták meg, és naná, hogy ilyenkor előjönnek a fanyalgók is, ez már a siker velejárója. „Nem csináltunk semmi rosszat, mindig is pozitív csapat voltunk. Egyszerűen csak vannak emberek, akik nem bírják, ha mások sikereket érnek el.” – magyarázza.

Egy januári vasárnapon, három nappal a turné kezdés előtt Tremonti otthon ücsörgött, amikor egy barátja New Yorkból hívta. A srác épp az Interneten olvasgatta a Creed üzenőfalát, ahol valaki azt írta, hogy a TV bemondta, a csapat turnébusza karambolozott. Tremonti először nevetett, de aztán ő is megnézte az ominózus üzenetet, amelyben az is benne volt, hogy az énekes, Scott Stapp súlyosan megsérült a balesetben.

„Megállt bennem az ütő.” – mondja. Ő és a dobos Philips saját autóikkal mentek haza a próba után, de elképzelhetőnek tartotta, hogy Stapp a turnébusszal indult otthona felé. Azonnal megpróbálta hívni az énekest, akinek éppen ki volt kapcsolva mobiltelefona, ráadásul a turnémenedzser sem volt képes elérni a buszsofőrt. Totális katasztrófát gyanítottak, közben Stapp otthon játszott három éves fiával, Jagger-rel. Csodálkozott is azon, hogy miért cseng folyton a telefon, de nyugalmat akart, úgyhogy nem vette fel. Amúgy is mindig cseng, és többnyire csak piszlicsáré ügyekkel zavarják. Időnként kisfia veszi fel helyette, mert ő tudja igazán, hogyan tegye helyére a dolgokat. „Helló, hagyjál minket békén!”, majd lecsapja. Volt, hogy a dolog odáig fajult, hogy Stapp egy közeli tóba hajította az állandóan berregő készüléket.

Mire sikerült őt a telefonhoz csábítaniuk, már mindenki tudta, hogy a hír kacsa volt, egy rendkívül rosszízű tréfa, amit egy unatkozó Limp Bizkit rajongó indított el.

Nem csoda, hogy épp Stapp lett a céltábla, hiszen ő a Creed egyik legaktívabb tagja, mindig is komoly részt vállalt a munkából, és ő a csapat szószólója is. Egyáltalán nem csoda, hogy már csak dacból is egy rockzenekarban kötött ki, hiszen keresztény-fundamentalista szülei megtiltották, hogy rockzenét hallgasson, és egy egy rossz jegyért hosszú zsoltárokat kellett lemásolnia.

Tizenhét éves korában azonban megelégelte a szülői szigort, és egy éjjelen meglépett otthonról. A Creed dalszövegeiben még mindig gyakran visszaköszönnek azok az évek.

Tremonti szerint az a sikerük titka, hogy a régi jó és egyszerű rockzenét hozzák vissza, amit a Kiss és Ted Nugent is játszott.

„Azért jönnek ennyien a bulijainkra, hogy old-school rockot hallgassanak.”

Azt mondja, a díszletként használt római Colosseum is a rock fénykorának hatására lett „nagy és masszív”.

Nem bírom megállni, és azt mondom neki, hogy aki meglátja majd a színpadot, mindjárt a Spinal Tap fog az eszébe jutni.

„Lehet. – válaszolja. – Egy kicsit igazuk lesz, de ez inkább azt jelenti, hogy nem félünk száz-százalékosat nyújtani.”

110 – teszem hozzá.

„Ja. – mondja unottan. – Ha egy kicsit is alább adtuk volna, tényleg Spinal Tap-esen nézne ki a dolog, de szerintem vagyunk olyan nagyok, hogy megengedhessük magunknak.”

2002. február 26.