FIBENARE Gitárkiállítás ZED-en!

A Fibenare Gitárkészítő Manufaktúra a tavalyi évhez hasonlóan idén is részt vesz a 2001-ben még Mezőtúri Wanted, idén pedig ZED fesztivál néven futó ötnapos rendezvényen. Ez több szempontból is fontos a Fibenare cég számára. Egyrészt a tavalyi év sikeres megjelenése miatt, másrészt a Fibenare helyi kötődése révén, hiszen a családi manufaktúra története Kecskemétről indult el.

Ebben az évben ez az első lehetőség, hogy élőben is megtekinthető és kipróbálható a Fibenare gitárpaletta minden egyes darabja. A már jól ismert modellek, a Fibenare Erotic, Fibenare Classic és a Fibenare Naturalis, valamint a Fibenare basszusgitárok (négy-, öt- és hathúros) mellett bemutatásra kerül a Fibenare Art modell legszebb darabja. A Fibenare Art modell egy olyan fejlesztés eredménye, ahol a technikai fejlesztések művészi kidolgozással párosulnak és a hangszer teljesen egyedi megjelenést kap.

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is megrendezésre kerül a Tehetségkutató verseny. A verseny nyertesének, a legtehetségesebb gitárosnak a Fibenare egy Fibenare Naturalis modellt ajánl fel, melyet szakmai zsüri ítél oda. A Fibenare fontosnak tarja, hogy a fiatal tehetségeket támogassa, a gitárt Németh Gábor (NÉMÓ) adja át, aki az elmúlt év októberében a Fibenare JAM bulin kapta meg a Fibenare első singature modelljét, a Fibenare Captain Némó signature modellt. A signature modell is ott lesz a ZED Fesztiválon.

A kiállítás ideje alatt három alkalommal egy-egy órás hangszerbemutató kerül megrendezésre, ahol élőben mutatják be meghívott zenész vendégeink - akik már Fibenare hangszereken játszanak - a gitárok nyújtotta lehetőségeket. A napok végén pedig koncerteken lesz élvezhető a gitárok együttes hangzása.

A felajánlott gitárról és a ZED fesztiválról (utazási információ, jegyárak, részletes program) a www.zedfestival.hu oldal nyújt részletes információt, míg a Fibenare Gitárkészítő Manufaktúra a www.fibenare.hu weboldalon érhető el.

2002. május 21.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster