U2 enciklopédia - magyarul

Van egy zenekar, amelyet valaha Hype-nak, majd Feedback-nek hívtak, aztán a dublini fiúk a U2 névnél kötöttek ki, amely egy amerikai kémrepülő rosszemlékezetű rövidítése. Így ismerjük őket ma is. Lehet a csapatot szeretni, vagy utálni, egy bizonyos: megkerülhetetlenek a „könnyű”-nek nevezett zene templomában.

Negyedszázados fennállásuk alatt mindent elértek, amiről zenészek valaha is álmodni mertek volna, sőt, frontemberük, Bono lassanként egyfajta karitatív Robin Hood-dá vált az elmúlt évtizedben. Számaik immáron több generációnak ajándékoznak újabb és újabb csodálatos perceket.

November második felében kerül a boltokba a „U2 enciklopédia” az Art Village Kft. gondozásában, amely világpremiernek számít, mert az eredeti kiadványhoz képest ez már egy bővített változat, amely előbb jelenik meg itthon, mint a 2003-as angol kiadás. Egy igazi enciklopédia, amelyben minden benne van a zenekarról, amire kíváncsi lehet az olvasó. A magyar kiadásban pedig legismertebb dalszövegeik fordítása is megtalálható, többek között az „I still haven't found what I'm looking for” is.

Elképesztő, még soha nem látott korai fotókról bámul ránk a könyvben négy tinédzser, és ártatlanságukat elvesztve, de még mindig hitelesen üvöltenek legutolsó „Elevation” turnéjukon a könyv lapjairól.

Pápai kézcsók, és ördögi szarvak fotói egy könyvben Paul Hewsonról, aki Bonó-ként képes elhitetni velünk, hogy üzlet, tehetség, és hitelesség egy mondaton belül leírható, úgy, hogy mi is átéljük, az Ír csapat kűzdelmét a világ szebbé tételéről.

Egy enciklopédia jelent meg tehát, de mindenkinek ajánljuk ezt a könyvet, azoknak akik még mindig nem találták meg azt amit keresnek… a U2-ról.


Kapcsolódó linkek:

http://www.u2hungary.hu

2003. november 3.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster