„Too hot for you, too hot for me” – avagy a Fun Lovin’ Criminals élőben

Már régóta szerettem őket. Talán mert a zenéjük annyira „cool”. Vagy talán mert valami olyasmit játszanak, ami hitelesnek tűnik. Az embernek mi más is jutna eszébe New Yorkról, mint egy nagy massza, amiben összeolvadnak kultúrák, stílusok, emberek. A Fun Lovin’ Criminals pedig éppen valami effélét csinál a zenéjében: történeteket mesél a városról, ahol él, közben pedig összegyúrja a hip-hopot és a rockot, a bluest és diszkót és még ki tudja mi mindent.

Már hét év is eltelt az első lemezük óta, mire végre-valahára eljöttek kis hazánkba. A tavalyi Sziget és a negyedik, nem kevésbé fantasztikus stúdióalbumuk után azonban ismét Budapestre érkeztek, ezúttal a Petőfi Csarnokba látogatóknak bizonyítva be, hogy ők tényleg igazán laza, mókát szerető rosszfiúk a Nagy Almából, s pont ezért nem tudnak gyenge számokat írni, s pont ezért olyan nagyszerűek élőben is.

Az „előzenekar” mindenesetre elég érdekes volt. A DJ, aki melegített minket, az alapvető rap zenéktől eljutott egészen az örökbecsű Another brick in the wall-ig, bár a nóta végét már nem skandálhattuk, mert a FLC hirtelen rákezdett. Éles váltás, nem tagadom. Nagyon szeretném persze hinni, hogy ez is afféle „kriminális” poén volt. A srácoktól kitelne, mint afféle brutális show-elem.

Így kezdtek tehát bele. Szerencsénkre minden albumról lenyomtak jó pár számot. A frontember láthatóan beleszeretett a gitárjába, néhol mintha egy metálkoncertre csöppentünk volna. Szemügyre véve, a színpadkép bárhangulatot árasztott, fenn egy diszkógömbbel. Néha a gitár széttépte a fülünket, de volt amit punk-rock számként konferáltak be, volt amit diszkószámként. No persze, hiszen ezért olyan jók! S ó igen, a diszkógömb is nagyszerűen funkcionált a Barry White-nak örök emléket állító kultikus nóta alatt. A dalok meg csak kígyóztak, mint a frontember Huey Morgan szövegei – vagy mint a cigifüst a fényben: lazán, mindig lazán.

Minden tiszteletet megérdemel Huey (ének), Brian (egyéb hangszerek) és Frank (dob) hogy kísérőzenészek nélkül is képes pluszt hozzáadni a lemezein hallható hangzáshoz. A srácoknak mindenféle különösebb nehézség nélkül sikerült mindez, sőt, az összekötő szövegek szellemességére is maradt energia, majdnem két óra hosszáig. A nagyszerűen kiválasztott befejező Big night out után aztán vége lett.

Sajnos. Kissé süketen és szótlanul botorkáltunk ki. A koncert után velem együtt egy darabig szótlanul maradt haverom aztán végül megjegyezte: „Szeretem, ha azt kapjuk, amire számítottunk…No meg egy hajszállal többet!” Azt kaptuk: hibátlan zenét, egy nagyszerű estét. Meg azt a bizonyos hajszálat. Ami elég vastag volt ahhoz, hogy újra megnézzem őket, ha –ahogy ígérték- nyár elején jönnek. Mert régóta szerettem őket, de kedd óta kijelenthetem: imádom a Fun Lovin’ Criminalst!

-HZ-

2004. március 17.