Paul McCartney kedvenc lemezei

A popzene Macca-ja szerelmes, ezért jobbára érzelgős kedvenceket hallgat. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy kis rapre nem jut idő.

"Oh, ez milyen szörnyű" - szisszent fel Paul McCartney a fájdalomtól, amikor kiderült, hogy kedvenc szerelmes dalaiból egy kollekciót kell összeállítania a Mojo magazin részére. "Soha sem emlékszem a dalcímekre és az előadókra. Ha hallok egy dalt és megállapítom róla, hogy 'Istenem, ez egy tuti dal', tényleg le kellene írnom a dal címet és az előadó nevét."

Egy perccel később aztán már csak úgy áradnak belőle a címek. Bárki, aki londoni irodája ablaka alatt halad el nem hall mást, mint Yarwood-féle pontosságot (a ház specialitásai Louis Armstrong és Fred Astaire). Olyan könnyeden utánozza kedvenceit, mint amikor Eddie Cohran Twenty Flight Rock c. számát énekelte. Akkori közönségét, egy helybélit, pontosabban egy bizonyos Lennont akkor annyira lenyűgözte, hogy szerződtette a zenekarába.

"A lemezgyűjteményem mára nagyon sokrétű" - állapítja meg McCartney. - "Nem nagyon vagyok jelen a zenei piacon, inkább zeneélvező vagyok. A zene nálam inkább funkciót tölt be és nem domináló, mint a Nick Hornby esetében. Én egyszerűen csak sok CD-t hordok magammal a táskámban. Például Frank Sinatra-t. Azelőtt sohasem hallgattam Frank Sinatra-t, de (mondja dúdolva) 'Ez egy igazán remek mód/ Hogy eltölts egy estét.' Tudod, amikor égnek a gyertyák és éppen vacsorázol a kedveseddel - úgy ahogy most én éppen - egy pohár borral. Nincs - komolyan nincs - jobb lemez ennél."

Hát, persze azért van.

Ezért a műszereket a "Maximum Érzelgősségre" állítottuk.

NAT KING COLE: When I Fall In Love

(az Unforgettable Nat King Cole c. albumról 1991)

"Szeretem Nat King Cole-t. Mára rászoktam és egyre többet játszom. Szerettem gyerekkoromban is. Emlékszem, régi házunk konyhájában ő a 'When I Fall In Love' c. dalát énekelte a rádióban és én remek énekesnek tartottam, a dalt pedig nagyszerűnek. Manapság egész egyszerűen azt gondolom, hogy ő a legjobb. Szeretem a dalait és a korszakot, ahonnan a dalai csengenek.

FRED ASTAIRE: Cheek To Cheek

(A The Irving Berlin Songbook albumról 1952)

"Mindig is szerettem Fred Astaire-t és a Cheek To Cheek mindig is a kedvenc dalaim közé tartozott. Dalszerzőként, különösen, ha hosszú ideig szerzed a dalokat, azon kapod magad, hogy a mesteri munkákat tanulmányozod. Ez kicsit olyan mintha székeket gyártanál és nem a szék funkciója érdekelne, hanem azt gondolnád, hogy 'Ez az asztalosmunka, ez igen'. A Cheek To Cheek önmagában élményt jelent, olyan mintha a mennyországban lennék (és elénekli az egész dalt, hogy megértesse, hogy a mennyország szó milyen sokszor szerepel a dalban). Az író a dalt tökéletesen tisztán írta meg, és ahogy Fred Astaire énekli..."

DUKE ELLINGTON & LOUIS ARMSTRONG: Duke's Place

"Sokkal több jazzt hallgatok mostanában, mint eddig bármikor. Miles Davis, Chet Baker, imádom ezeket a fiúkat. Nem voltunk nagy jazz szakértők a Beatlesben, de most nagyon szeretem. Hallottam Duke Ellington és Louis Armstrong dalát, a Duke's Place-t a minap. Az egész úgy hangzik, mint egyetlen hang 'Down-to-Duke's-place'. Louis énekel és így folytatja 'Take it away, Duke!'. Duka zongorázik és csak ennyit dúdol, hogy 'Dn-dn-dn-dn'. Ahogy következik a második versszak azt hinnéd most következik valami (úgy csinál, mintha trombitálna), de csupán 'dn-dn-dn-dn'. Szinte zavarba ejtő, ennek ellenére nagyon tökös."

MARVIN GAYE: Yesterday

(A That's The Way Love Is c. albumról 1970)

"Marvin Gaye! Apám, teljesen odavagyok Marvinért. A Yesterday elnyerte az egyik MTV díjat, erre Geoff (Baker, egy újságíró) azt kérdezi tőlem: Tudod-e hogy kik énekelték?' Sinatra. Elvis Presley. Marvin Gaye. Ray Charles.' Erre én: 'Szerezd meg nekem az összes verziót.' És az összes közül a Marvin-féle Yesterday a kedvencem, még a sajátomnál is jobban tetszik. Nagyon király. És a legdilisebb verzió Elvis-é. 'Azért, mert nem ismeri a szöveget. Őrülten szeretem Elvist, de ez egész dal teljesen eszetlen, egy koncert-verzió. A zongorista próbál bevezetőt játszani és Elvis . (csönd) . miután a drog hatására egy kicsit megkönnyebbül elkezd énekelni. (Utánozza Elvist, úgy, mint egy ittas kocsmai énekes.) 'Yezzurday, love was such an easy game to play/ Now it looks as though they're here to stay.' (Tegnap, a szerelem olyan könnyed játéknak tűnt/ Most úgy tűnik, itt maradnak) Ami egész egyszerűen értelmetlen! De szeretem őt.

"És van még valami, amit ezek a fickók csinálnak - szerintem ez valamiféle amerikai jellegzetesség - ,egyikőjük sem csinálja azt, amit én. Én vallomást teszek a dalban és azt éneklem: 'Why did she had to go I don't know. I did something wrong' (Miért kellett elmennie nem tudom. Valamit elrontottam). Én bevallom. Ők ezzel szemben ezt éneklik: 'I must have done something wrong' (Valószínűleg elrontottam valamit). A 'valószínűleg' szót mindannyian kihangsúlyozzák."

ALBERT AYLER: The Marseillaise (azaz Spirits Rejoice)

(a Spirits Rejoice c. albumról 1965)

Van egy kedvenc dalom Albert Aylertől, a jazz szaxofonostól. A legjobb dal, amit néhány házi videómhoz aláfestésként is használtam emlékszem, a The Marseillaise volt, a Francia nemzeti himnusz, bár meg kell hagyni kicsit úgy játssza mintha kábítószer hatása alatt lenne. Vagy mint olyasvalaki, aki nem tud szaxofonozni (most egy asztmás dorombjátékost imitál). És szól a basszus (mániákus pengetés) megszólnak a dobok (eszeveszett ütőhangszerek hangja). Egész egyszerűen őrületes. Egyszer lefilmeztem egy csendőrt, amint a forgalmat próbálta megállítani, de végül nem sikerült neki. Sajnos, évekkel ezelőtt elvesztettem, de a Marseillaise tökéletes volt aláfestő zenének. Albert Ayler - Barry Miles ezt a jelenetet juttatja eszembe.

RODGERS & HAMMERSTEIN: The King And I OST, 1956

"Vége a játéknak. A "The King And I" egy bitang jó dal. Yul Brynner. Rodgers & Hammerstein, nagyszerű a szerzeményük. Beszélj a férfiak és nők közötti kapcsolatokról: 'Nem mindig fogja azt mondani, amit szeretnél, hogy mondjon/ De egyszer-egyszer mondani fog valami csodálatosat. Nekem ez nagyon bejön."

STING: Fields Of Gold

(A Ten Summoner's Tales c. albumról, 1993)

EVA CASSIDY: Fields Of Gold & Over The Rainbow

(A Songbird c. albumról, 1998)

"Igazán szeretem a Fields Of Goldot. Az emberek sokszor azt kérdezték, hogy 'Van-e olyan dal, amit szerettél volna te megírni?' És én erre mindig azt feleltem, hogy Billy Joel: Don't Go Changing (Just The Way You Are) c. dala, mert úgy gondoltam a megjelenést követően, hogy igazán ügyes.

De a Fields Of Gold nagyszerű dal, és mára ez 'A Dal Amit Én Szerettem Volna Megírni'. És Eva Cassidy verziója nagyon kitűnő. Az egész Eva Cassidy-történet olyan megindító. És én egyszerűen csak kedvelem az Over The Rainbow c. dalt. Reményt és hitet sugárzó ez a szám. A sok cinizmus ellenére még a mai napig jelen van, és egy nap talán befut. A remény mindig ott van valahol. Igazán érzelgős és nagy része valószínűleg csak képzelgés, de ez engem nem érdekel. Szóval a dal újra megjelent az ő előadásában."

EMINEM: Stan

(a The Marshall Mathers LP albumról, 2000)

Eléggé szeretem Stant. Sőt, az a verzió is tetszett, amit Eminem és Elton John a Grammy díjkiosztón énekelt. Addig úgy tartották, hogy Eminem fél a melegektől. Szerintem, ez a produkció véget vetett ennek a feltételezésnek. Ami jó, mert az egész csak show business. Eminem maga is csak show business. Jó ezt észben tartani, máskülönben még az ember elkezd azon gondolkodni, hogy 'Apám, mi a szar történik a világon?'. A fiam volt az első a családunkban, akit elkezdett érdekelni a rap, és ő áttanulmányozta az olyan dalszövegeket, mint a 'Slap my bitch' (Megpofozom a kurvámat). Ebben Eminem ócsárolja a nőket, nekem erről az jut az eszembe, hogy 'Hmm, biztos vagy te ebben?' Erre a fiam azt mondja, hogy 'Apa, ez csak egy dal.' Eszedbe juttatja, hogy mindez megvolt a rock'n'rollban is: Elvis senkit nem próbál megkefélni, egyszerűen csak mozgatta a csípőjét! Ennek ellenére a mi szüleink erre azt reagálták, hogy 'Oh, AZT akarja!' Mi persze nem vettük észre, amíg ők nem mondták. Szerintem az egész ismét pontosan ugyanolyan. Nem túl bölcs dolog az egészet túl komolyan venni."

FELA KUTI & THE AFRICA 70: Shakara (Oloje)

(a Shakara albumról, 1972)

A Band On The Run idejében valaki odaadta nekem a régi Africa 70 lemezét. Ez az album nagyon király. Shakara nagyszerű dal. Fantasztikus zenekara volt: 30 topless feleség volt a háttérénekes! Akkor ment tönkre, amikor rajtakapták, amint egy bőröndnyi kábítószert próbált bevinni Angliába. Csak Fela volt erre képes. Isten áldja!"

JULIAN BREAM: Joaquin Rodrigo Guitar Concerto/ Benjamin Britten: The Courtly Dances from Gloriana

"Ez egy régi lemez. Mára már letörölték, de játssza Rodrigo Guitar Concerto-ját és Benjamin Britten The Courtly Dances c. darabját Glorinatól, amit mindig is nagyra becsültem."

ELVIS PRESLEY: Live 1955: The Hayride Shows, 2000

"Elvis 1955-ben, ami egyszerűen hihetetlen, mármint a hangzás. A lousiniai Hayride során vették fel őket és a lemezen remek dalok vannak, mint pl. az I Was The One. A lemezen Elvis komédiázik és igazán vicces, én is így emlékszem rá. Később viszont halálosan komollyá vált. Hát, legalábbis az emberek szemében. Én nem hinném, hogy bármikor is komolyan vette volna."

WHITNEY HOUSTON: If I Told You That

(A My Love Is Your Love, 1998)

"Igazán kedvelem Whitney Houston legutóbbi albumát. Szerintem az If I Told You That igazán 'gyilkos' dal. A zongora bevezető. tényleg gyilkos egy dal. Az emberek kigúnyolják Whitney-t, de szerintem (felsőbbrendű akcentussal) igazán remek énekes, kifejezetten jó énekes."

MACCA A BEATLES TÖRTÉNETÉNEK LEGFONTOSABB DALÁRÓL

THE QUARRY MEN: That'll Be The Day/In Spite Of All Danger

"Ezt elzárva tartom, mert tökéletes és egyben pótolhatatlan. Másoltattam példányokat belőle a cimboráimnak: küldtem egyet Johnnak, azt hiszem, és mindenkinek, hogy évezhesse. Szóval, nagyon hiteles másolatokat sikerül készítenem. Az eredeti lakklemez a kincstáramban van valahol. Gondolom ismerős a történet, kézről kézre járt. Azt hiszem öt Font volt az ára és öten vettük: én, George, John, Colin (Hanton) és Duff (John Lowe). Mindnyájan beleadtunk egy Fontot és az volt az elképzelés, hogy hetente mindig másnál lesz.

"Szóval nálam volt egy hétig, aztán George-nál egy hétig, Johnnál egy hétig, Colinnál egy hétig és Duff, nála 23 évig! Egyszer aztán kaptam tőle egy levelet, és azt írta, hogy 'nálam van, tudod'. Én erre 'OK. Hadd halljam a további feltételeket?' Erre ő: 'Eladom neked. Kicsit többért, mint egy ötös.' De még mindig megérte, Duff jó fickó volt, együtt jártam vele iskolába. Nem igazán volt zenekartag, de ez nem volt túl fontos."

2001. július 9.