A hatvanas évek - Megállt az idő

A hatvanas évekig Magyarországon a fiatalok szórakozása egyhangú és eseménytelen volt. A történelmi forgószelekből kikerült ország, a felnőttek társadalma kevés figyelmet fordított a fiatalokra. pedig csak Budapesten közel félmillió tinpédzserkorú várt a "felszabadulásra". Utálták a kaszárnya szellemben nevelő, mindent rendszabályokkal és fenyítésekkel elintéző, regulázó, "bilincses" iskolákat, a fojtó légkörű családi tűzfészkeket, torkig voltak az állandóan emlegetett vélt és valós történelmi bűnökkel, a nagy tévedésekkel és a nagy kinyilatkoztatásokkal.Unták az unalmas vasárnap délutánokat, a régi, beidegződött családi és társadalmi szokásokat, unták, hogy statisztálniuk kell a felnőttek mellett és mégvéletlenül sem adatik meg számukra az önállóság lehetősége. Szabadidő-programjaik: családi- és rokonlátogatások, utcai csellengés, csavargás, tanulás, presszó, mozi, foci, olvasás. Unalom, unalom,unalom...

S akkor hirtelen ebbe a zárt, elfojtott vágyakkal, feszültségekkel, indulatokkal teli világba berobbant az új zene.Mint akiket a villéám sújtott vagy az áram rázott meg, úgy eszmélek kábulatukból a fiatalok. Az első Bill Haley-, Elvis Presley-, Little Richard-, Chuck Berry-dalok hallattán mindenki felkapta a fejét. Hát ilyen is van!? Így is lehet!? Lúdbőröztető borzongások,eszelős táncolások, vulkánként kitörő tombolások követtékaz első élményeket. Az új zenét csak szeretni lehetett, mert új volt, más volt, elemi erővelfelrázó, táncbahívó volt, gyógyír a bajokra, szédítő mámor a szürke hétköznapokban (lásd még Össztánc a Vígszinházban).

Az ötvenes évekig a rock and roll születéséig sehol a világon nem vált külön a felnőttek és a fiataliok szórakozása, szórakoztató zenéje. A könnyűzene egy kaptafára készült, szentimentális, zenei és szövegi közhelyekkel telezsúfolt sláger volt, amely elsősorban a felnőttvilág igényeit szolgálta.

1955-től ezt az egyetlen kaptafát számolta fel a rock and roll és rondított bele féktelen ricsajozásával a felnőttek finomkodó, kordában tartott, jólnevelt szórakozásába. Chuck Berry, Fats Doimino, a Platters, majd ElvisPresley dalaivalszinte hónapok alatt elsöpörte az addig divatos big band swinget, a dixi zenét, a szimfonikus tánczenét, az önmagukat megkönnyező Broadway-stílusú zenéket.

A rock and roll Amerikában friss szélként söpörte el a zenei kacatokat, de nálunk akkoriban még ezt a zenei kacatot sem tűrte meg a kulturális politika. Csak az ötvenes évek fordulóján látta be a kulturális vezetés, hogy a szórakoztatás ügyét is "meg kell "oldania". A "dzsesszcsata" (Erről lásd az Archívum írásait - Dália presszó) megvívása után nem sokkal ezért kapott zöld utat a tánczene is. A Rádió Könnyűzenei Híradójában így tolmácsolták a döntést: "Azt kell adni az embereknek, amit akarniuk kellene /dzsessz), és hagyjuk élvezni azt, amit élvezni tudnak(tánczene)."

Az ifjúság igényeiről azonban ezuttal sem esett egy szó sem. A "jampi" zene továbbra is a tilalmi listán szerepelt, helyette olaszhonból, San Remoból importált zenei konfekciót kínáltak a "népnek". Domenico Modugno, Rocco Granata, Milva, Mina, Vico Torriani, Silvio Francesco, Caterina Valente, Bobby Solo,stb voltak a futtatott sztárok, az angol- amerikai kínálatból legfeljebb egy-egy dal jut el - mutatóba - hozzánk - Pat Boone, Paul Anka, Neil Sedaka, Frank Sinatra, Dean Martin előadásában. A hollywodi pop veterán előadói és arock and roll második (digo) hullámának pomádés, kiglancolt, minden eredetiségüktől megfosztott előadói képviselik az izgalmas új hangokat, s a fiatalok a külföldi rádióadásokat hallgatva döbbennek rá, hogy mi a különbség az eredeti rockand roll és annak felvizezett, kommercializálódott változata között.

A magyar fülekre azonban még ezek a dallamok, ritmusok is felkavaróan hatottak. A hazai slágerpiac kínálatához képest egy Boone- vagy Paul Anka-sláger (Diana) is revelációszámba ment.

A dzsesszisták" új törzshelyeit leszámítva a felkapott budapesti szórakozóhelyek: Club bár, Marika presszó, Gellért terem, Astoria bár, Duna bőár, Városkapu presszó...

A korabeli közönségkedvencek: Chappy, a Kovács-Váradi duó, a Martiny-Beamter duó, a Club együttes, a Club vokál, a Visszhang vokál, a Módos vokál, a Vidám Fiúk, a Holéczy-,Tabányi-, Kelényi-, Balassa-, Körmendi-, Deák-, Dobsa együttesek,Záray Márta, Vámosi János, Ákos Stefi, Kovács Erzsi, Németh Lehel, Sárosi Katalin, Korda György....

A nagy slágerek: Összecsendül két pohár,Jó az álmodozás, Resztket a hold a tó vizén, Valaki kell nekem is, Egyedül a tóparton, Az én babám egy fekete nő, Megáll az idő, Ne hagyd el soha, ki téged szívből imád...

A búgó-bájolgó énekesnők,a bájgúnár, szívtipróra fazonírozott énekesek, a döglesztően unalmas bel canto epigonok mereven a mikrofon mögé cövekelve, örökmosollyal, villogó fogsorral, szenvelegkve énekelték ezeket a dalokat, olykor a kezükkel téve egy- egy mozdulatot, mintha a világot akarták volna átölelni. A zene: fele cukor, fele méz-melódiák, subi-dubi vokálok,bús-bánatos szaxofonszólók, érzelgős-csöpögős hangszerelés. A szövegek témája: holdfény, magány, elhagyott és megtalált kedves, andalgós szombat esték, érzelgős-émelygős giccsvilág. Jól ismert, évtizedek óta változatlan slágervilág volt ez. Jól séfült és közhelyes, a K.u.K.hagyományok,a bécsi valcerek és operettek, a német-amerikai filmzenék sajátos magyaros egyvelege.

2001. május 23.