Manson megállíthatatlan

Marilyn Manson
Bár Marilyn Manson a rock egyik legvitatottabb, legnagyobb port felkavaró jelensége, a fickó mégis – vagy talán épp ezért – meglehetősen meg van elégedve magával.

"Ez életem legjobb éve, az álmaimat válthattam valóra. Nem vagyok zseni, de azzal tisztában vagyok, mi érdekli a legjobban az embereket: a szex, Isten és a félelem."

Nem biztos, hogy meg kell döbbenni azon, hogy az igazán vallásos és hű katolikus amerikai államokban Manson hatalmas sikereket arat.

A sokkoló rocker Brian Warnerként született 1969-ben, Ohioban és már a kezdetek óta felhívta magára a figyelmet, azzal, hogy a híres színésznő és a sorozatgyilkos nevéből összerakott nevén mutatkozott be. Úgy látta, ez az út vezet egyenesen a sikerhez: "Amerika mindig is szeretett a popsztárokból törvényenkívülieket, a bűnözőkből pedig sztárokat csinálni."

Édesapja sikeres bútorkereskedő, talán meglepő, de gyakran látni őt a színpad mögött Marilyn Manson pólóban.

"Marilyn-nek hívom őt, ezzel jelzem, hogy tisztelem őt, mint művészt." - mondja az idősebb Warner.

Marilyn Manson
Angliában is több a Manson show, mint pantomim előadás, bár a stílusnak már ismerjük a gyökereit – olyan zenekarokra gondolok, mint a Bauhaus vagy a Black Sabbat -, ez az amerikai fickó mégis tudott valami újat és meglepőt hozni. Talán az európai fülnek már megszokott mindez, ám Amerika veszélyesnek tartja őt.

Abban az időben, amikor a kis Brian a katolikus iskola padját koptatta, heavy metal albumokat játszottak visszafelé, hogy bebizonyítsák, sátáni üzenetek vannak elrejtve rajtuk, és keményen eltiltották a gyerekeket még a lemezboltok környékéről is.

Dehát – mint tudjuk – a tiltott gyümölcs a legédesebb, nem volt ez másképp hősünk esetében sem: a tiltás megszülte azt a kreatúrát, aki ellen most az egész társadalom rettegve félti a fiatalságot.

Az anti-rock sztár, az ördög cimborája, a pornográf és az erőszakos antikrisztus szupersztár alakja mögött azonban nagyon is okosan és jól megtervezett figura áll.

Színpadi kellékei között láncfűrészek, válogatott kínzóeszközök, ketrecek, élő állatok találhatók, és megtörtént, hogy Floridában letartóztatták, mert anyaszült meztelenül állt a színpadra. Salt Lake City-ben a színpadon szaggatott szét egy Mormon szent könyvet, és megvádolták azzal is, hogy emberi csontokat lopott el egy sírból, és azokat magával cipelte a turnén.

A külsőségek azonban közel sem fedik hűen a valóságot, Manson szövegeire igenis oda kell figyelni. Hatalmas vitákat indítanak az olyan dalok, mint a Get Your Gunn, amely egy anti-abortusz aktivistáról szól, aki agyonlövi az orvost, pedig ha jól meggondoljuk, csak a realitásokat tárja elénk, persze egy kicsit elkarikírozva, hisz társadalmunkban sajnos valóban hatványozottan vannak jelen a fegyverek, és a vallási fanatizmus.

1996-ban drog használatáért elkapták és kórházba is került, ám biográfiájában (a The Long Road Out Of Hell-ben) bevallja, még mindig használ tiltott szereket: "Amikor egy művész abbahagyja a drogozást, teljesen elveszti a szikrát. Én azon a ponton vagyok, amikor még mindig élvezem, de kontrollálni tudom."

Marilyn Manson
A média azonban újra meg újra megpróbál belőle bűnbakot csinálni. A Columbine-i gyilkosságok idején, 1999-ben, többen megvádolták, hogy a két tinédzsert, Eric Harrist és Dylan Kleboldot – akik 12 iskolatársukat és egy tanárt is lelőttek – Manson zenéje inspirálta. Válaszként kijelentette, beperel bárkit, aki a nevét a mészárlással hozza kapcsolatba, a két fiú ugyanis nem volt a rajongója.

"Háborút folytatunk a konzervativizmus és a butaság ellen. A mi generációnk nem él háborúban, ezért elhatároztam, a Holy Wood-dal megcsinálom a legtámadóbb, legerőszakosabb albumot, amit csak tudok."

És úgy tűnik sikerült is neki. Turnéja iránt hatalmas az érdeklődés világszerte, és bár vannak eminemek és limpbizkitek, akik megpróbálják túltenni őt is, ám Marilyn Manson megállíthatatlan.

Tervei vannak, egy novellát és számos forgatókönyvet tartogat számunkra, nem számít majd, ha a zenéjével már nem tud újat nyújtani, meg fogja találni a módot, hogy kiforgassa a sarkából a világot.

Aki élőben szeretné látni a show-t, annak ajánljuk a turné európai állomásai közül Bécset (Libro Music Hall, február 10.) vagy Prágát (Paegus Arena, február 11.).


Kapcsolódó linkek:

http://www.marilynmanson.net/

2001. január 24.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster