Brian Eno, a rock reneszánsz embere

Brian Eno magányos kereszteslovagként definiálta újjá a producerszakma mibenlétét a Roxy Musictól kezdve David Bowie-n, James-en, a U2–n át egészen saját egyéni kísérleteinek megvalósításáig.

Brian Eno karrierjének kezdetén nehéz lett volna megjósolni azt, hogy a három évtizeden át tartó pályafutás során olyan meghatározó és napjaink szinte legsikeresebb pop-producerévé növi ki magát, aki David Bowie, a Talking Heads, a U2 és James zenéjének, illetve hangzásvilágának megújítójává lép elő.

Kezdeti produkcióihoz olyan művészek, mint Michael Nyman, az avantgarde zeneszerző, Gavin Bryars, és a Portsmouth Simfonia nevű együttes járult nagyban hozzá. Eno sikereit elsősorban kiváló ötleteinek köszönheti, producerként pedig képes volt arra, hogy klienseinek zenei ambícióit egy azidáig feltérképezetlen területre irányítsa és a művészek előtt egyúttal a zene határtalan lehetőségeinek világát tárja fel. Az alábbi részletek a Mojo magazinban közölt interjúból valók.

- Vannak olyan producerek, akik egyszerűen csak szervezők és vannak olyanok, akik inkább a hangzásvilágon dolgoznak. Ön melyik csoporthoz tartozik?

Elsődlegesen azért választottam a produceri pályát, mert azt gondoltam, hogy a hangzásvilágban jó ötleteim lennének. Később letisztult és kirajzolódott előttem, hogy inkább a strukturális és motivációs dolgokban vagyok képes jobban kiteljesedni. Azt hiszem, az emberek elfogadják, hogy őszinte és makacs ember vagyok. Nem nagyon érdekelnek az érzéseik. Az a munkám, hogy a legjobb zenét csináljam, ami csak tőlem telik és ha valami nem tetszik, akkor szeretem, ha azt mindenki tudja. Részt veszek a zeneszerzésben is, új ötleteket adok, vagy éppen a tempón gyorsítok, ami az egész zenére hatással van. Ezt megtehetem, mivel kívül állok a zenekarokon.

- Létezik valamiféle specifikus Eno-hangzás, vagy módszer, ami a produkcióiban meghatározó?

Nem is hangokról, inkább talán stratégiákról beszélnék. Mindig megkérdezem az emberektől, hogy: „Miért is csináljuk mindezt?" Ha ez nem tiszta, akkor valami baj van. Egy másik módszerem az, hogy a zenét önmagában kell olyan lenyűgözőre csinálni, hogy a mixelés ne legyen kérdés. Ha már ez is problémát jelent, akkor tulajdonképpen nem is a mixelés az, ami gondot okoz. Arra törekszem, hogy a zene minden egyes momentumát tökéletesre csináljam, ez fontos.

- A régebbi idők felvételeire az volt a jellemző, hogy a produkció leginkább a mikrofon elhelyezésén és a környezet megválasztásán állt, vagy bukott. Mi a véleménye, manapság melyek azok a lényeges dolgok, amelytől egy produkció sikere függ?

A válaszom lehet, hogy kicsit viccesen hangzik, szerintem manapság is ugyanezekre a dolgokra kell odafigyelni. Az új James anyag felvétele közben kitaláltuk, hogy valami olyat próbálunk meg, amit hosszú évekig senki sem csinált: először is megírtuk a dalokat, jól felépítettük, elpróbáltuk és előadtuk sok ember előtt. A felvételekre pedig csak ezek után kerül sor. Ön például mikor hallott olyan csapatról, akik ilyen módon készültek föl a felvételekre? Az öreg mestert, Gary Langan-t választottam magam mellé, hogy segítsen végrehajtani ezeket a dolgokat. Nagyon érti a mesterségét. Nem mondom, az eredmények is magukért beszéltek, olyan remek felvételeket készítettünk, mint még soha.

- Tulajdonképpen ezzel lelőtte a következő kérdésemet, ami az lett volna, hogy zenekarokkal, vagy egyedülálló zenészekkel szeret jobban dolgozni?

általában véve szívesebben dolgozom együtt egy csapattal, mivel az emberek csoportosan sokkal jobb ötletekkel képesek előállni, mint egymagukban. Az ember hajlamos beleveszni a részletekbe és túlvariálni a dolgokat, ha egyedül van. Ezáltal pedig nem képes arra, hogy a teljes képet lássa az apróságok helyett. Rég rossz, ha azt mondod valakinek, hogy: „Felugrunk délután, hogy kidolgozzuk azt a gitáros részt!" Mit gondol, szerintem az a minimum, hogy az az egy délután rá fog menni…

- Milyen hatással van napjaink áldásos komputertechnológiája a zeneiparra?

A számítógépek reménytelenek! Alulfejlettek. Persze a jövő zenéjének ígéretével kecsegtetnek, de jó ég, alapvetően rosszul vannak megtervezve! Az a probléma, hogy a hárommillió éves evolúciónak úgy kelljen végződnie, hogy az emberi ujjak az egéren kattogtatnak? Gondoljon csak néhány analóg hangszerre, vegyük mondjuk a gitárt. Játék közben legalább hat különféle dologra figyelünk.

- Producerként a művész világszemléletének kialakítását, avagy annak kitágítását tartja elsődleges feladatának?

Azt hiszem, e két dolog összhangját. Azt a zenét akarom csinálni, amit szeretek szóval olyan számomra megfelelő jelöltekkel dolgozom, akiknek mondhatom, hogy: „Nézd, én így képzelem a jövő zenéjét" De közben én is elvárom, hogy azt mondják: „Igen, de az elképzelésedet még némiképp pontosítanánk és ezt, meg azt szeretnénk." Csakis a közös együttműködés során érhetünk el megfelelő eredményeket.

- Változik-e valamennyire a funkciója azáltal, hogy egy művésszel már régóta dolgozik együtt és albumok sorozata született közös munkájuk által?

Igen. Minden egyes esetben egyre mélyebb lesz a kapcsolat. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy egy idő után ráérzek arra, ami fellelkesíti az énekest. Mivel jómagam is énekelek, bele tudom képzelni magam ebbe a helyzetbe és ezáltal hatékonyabban tudok dolgozni a dolgokon.

- A stúdióban ösztönösen cselekszik?

A legtöbbször igen. Mondanék is egy jó példát erre, ami éppen az Achtung Baby felvétele közben történt. Már a határidőhöz közeledtünk és a dolgok rettenetesen zavarossá váltak. Azt mondtam a fiúknak: „Azt hiszem, mindannyiunkra ráférne mondjuk egy kéthetes pihenés, eközben pedig nem foglalkozunk semmivel, nem hallgatjuk az anyagot, stb." Az történt ugyanis, hogy már túl régóta csináltuk a dolgot, ezért akadtunk el. Jó ötletnek tűnt kiszabadulni egy kicsit a kötöttségek alól. A pihenés után pedig remekül tudtuk folytatni a munkát.

- Ön szerint mi volt eddigi legjótékonyabb hozzájárulása általában a produkcióhoz?

Ez egy jó kérdés. Tíz évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy: „Rá kell vezetni az embereket arra, hogy a stúdió nem csupán egy olyan hely, ahol a zenét felvesszük, hanem ahol készül." De most már annyira elegem van ebből, hogy nem szeretném ha ez lenne a sírkövemre írva! Azt hiszem, ma azt tudom erre mondani, hogy a stúdióban egyfajta kulturális küldetést hajtunk végre. Magunkat pedig művésznek tartjuk, éppen úgy, mintha zeneszerzők, filmesek, vagy akármilyen kultúrmunkások lennénk. Ez nem egy hobbi, olyan zenét kell csinálni, ami teret biztosít érdeklődési körünk teljes kiéléséhez.

2001. június 15.