Goddess in the Doorway - Jagger szólóban

Negyedik szóló albumával, mely az első az 1993-as Wandering Spirit óta, és amelyet Goddess in the Doorway címmel novemberben kíván megjelentetni, Mick Jagger visszatért az alapokhoz. „Nagyjából az egész arról szól, hogy én gitározok, a többiek pedig csatlakoznak, szóval túlnyomó részt az én művem. Persze mások sokkal jobban játszanak, mint én, de mégis csak érezhető, hogy az alapokat én adom.”

A rock legendának jelentős segítsége akadt, olyan sztárok személyében, mint Lenny Kravitz, Wyclef Jean és Rob Thomas a Matchbox Twenty-ből, de Bono is énekel egy dalban, Pete Townshend és az Aerosmith-szes Joe Perry pedig gitározik két másik szerzeményben.

„Nem hiszek abban, hogy konkrét zenekart kell összeállítani ahhoz, hogy az ember lemezt készítsen. – mondja Jagger – Fölösleges, már úgy értem, van nekem egy igazán jó csapatom, de ez most egy SZÓLÓ lemez.”

Téved, aki azt hiszi, kreativitása kimerül a zenében: George Hickenlooper filmjében, a The Man From Elysian Fields-ben Andy Garciával, James Coburnnel és Anjelica Hustonnal játszik, de a közeljövőben az ő életét is megfilmesíti majd az Oscar díjas Kevin Macdonald, aki ekképpen nyilatkozott róla: „Célom, hogy olyan portrét fessek Jaggerről, erről az óriási, energikus figuráról, aki számomra egy nagy túlélőt is megtestesít, amely kihangsúlyozza jelentőségét. Mick a mai napig minden energiáját beleadva, szenvedélyesen dolgozik, ezt a karaktert úgy érzem kötelességem megjeleníteni.”

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e, hogy Mcdonaldnak olyan nagylelkűen, természetben fizet a dokumentumfilmért, mint ahogy Elton John tette barátjának, David Furnish-nek a Tantrums and Tiaras-ért, nevetve válaszol: „Kevin és jómagam erősen heteroszexuális férfiak vagyunk.”

A Goddess in the Doorway számára öt dalt készített a valaha Stones billentyűs Matt Clifforddal, és másik ötöt az Aerosmith-nél közreműködő Marti Frederiksennel, például a gyors Everybody Get High-t és a Don’t Call Me Up című balladát. Jagger régi barátja, Lenny Kravitz segédkezett a God Gave Me Everything-nél, és Rob Thomassal együtt írták a Visions in Paradise-t.

„Kicsit korábban érkeztem, és csak úgy játszogattam a gitáromon, amikor megjött Mick, és lazán elkezdett rá énekelni, de úgy, mint egy isten! Ő épp az az ember, aki meghallja a dalt belül, a fejében, leül, és papírra veti. Ilyen könnyen megy neki a dalszerzés.” – emlékszik vissza Thomas.

A közreműködők és társ-szerzők között talán Wyclef neve fest a legfurcsábban, akivel egy reggae-hatásokkal átszőtt nótát hoztak össze: „Az egyik legemlékezetesebb session volt az életemben, sohasem fogom elfelejteni. – mondja Jean – Én csak magamat hoztam, a hip-hop-ot próbáltam összekeverni azzal az eredeti stílusú rock-kal és gitárhangzással, amiben Jagger mindig is nagyon erős volt. Nagyon forró, izgalmas a hangja, azt hiszem, abban a pillanatban, ahogy elkezdi énekelni a dalt, érezni fogjátok ti is.”

Az album készítésekor semmilyen missziót nem akart teljesíteni: „Egyszerűen a dalszerző szemszögéből néztem a dolgot, nem szerettem volna koncepciót, egy rap, rock vagy hiphop lemezt, balladákat, vagy blues-albumot. Egyszerűen felvettem azt, ami jött, és nem kezdtem el agyalni rajta.”

A lemezt nem engedte újra és újra átmosni, túlcsiszolni, a felkerült dalok nagy része megegyezik a demó verzióval: „Otthon, és a világ mindenféle pontjain rögzítettem, ami épp az eszembe jutott, folyamatosan munkálkodtam rajta, így sikerült megtartani az eredeti szikrákat, ami külön öröm számomra, mert még sohasem tudtam így dolgozni.”

„Valószínűleg nem annyira laza, mint egy Stones album, de van néhány dal, ahol érezhető a zenekarban eltöltött hosszú évek hatása, mert természetesen azt letagadni nem lehet és nem is kell, hogy Mick a Rolling egyik legfontosabb építőköve.” – adja hozzá Frederiksen. Amikor Jagger gitárjátékáról kérdezzük, bevallja, kellemes meglepetés érte: „Szerintem sokkal többet gitározott ő a Stones slágerekben, mint ahogy azt az emberek gondolnák.”

Hogy miben különbözik igazából a Rolling Stones lemezeitől?

„Személyesebb lehetek rajta, és némiképp felüdülés volt új, más emberekkel dolgozni. Innen aztán friss gondolatokkal és ötletekkel tudok visszamenni a zenekarhoz is, szóval jót teszek mind a két dolognak.”

És milyen a kapcsolata a Stones többi tagjával? „Nagyszerű! – válaszolja – A múlt héten elmentem megnézni Charlie-t az új jazz bandájával, ott volt Keith és Ronnie is, nagyszerűen éreztük magunkat.”

Terveznek-e együtt egy újabb lemezt?

„Igen, de nem idén. Lehetséges, hogy szóló turnéra is megyek, hogy bemutassam az albumom, persze az is lehet, hogy nem lesz ez olyan klasszikus értelemben vett turné, csak egy-két klub buli.”

Kíváncsian várjuk, Mick!

/C/

2001. szeptember 3.