Félre a hedonizmussal

A Placebo véget vet turnéján a kicsapongásoknak

Placebo 1
Brian Molko, a Placebo tagja szerint ő már túl öreg a rock' n’ roll-hoz. Legalábbis a koncertek előtt. Az énekes, akinek hírhedt hedonizmusa ezernyi rajongó fantáziáját izgatta, azt állítja, hogy vége a koncertek előtti bulizásoknak. Sőt, azt is elmondta, hogy manapság a koncertek előtt a zenekar legnagyobb bűne az, hogy pingpongoznak!

Bár Molko egyébként nem feltétlen híve a koncertek utáni absztinenciának –amit nehéz is lett volna nem észrevenni, mikor a liverpooli Royal Court-i koncert után, a turné első éjszakáján a Melody Maker munkatársa beszélt vele.

/Ekkor került fel egyébként a Placebo új albuma, a Black Market Music a nagylemezek listájának hatodik helyére./

- Milyen a hangulat jelenleg a zenekaron belül?

Nagyon lelkesek vagyunk. Nagyon várjuk a turnét – bár még fogalmunk sincs, milyen kicsapongások lesznek.Szabad időnk mostanában rengeteg volt, s ezt megpróbáltuk egészségesen eltölteni, mert tudtuk, hogy az elkövetkezendő tizenkét hónapban sok minden vár ránk.”

- Bármi extravagáns dologra számíthat a környezet a turnén?

„Pingpongozunk. Semmi hátsó szándék, egyszerűen csak szeretünk játszani. Van egy asztalunk, amit mindenhová magunkkal viszünk. Színpad mögött tilos bárkinek sárga ruhaneműt viselni mert az egyszerűen rossz, és kész. Ugyancsak tilos Simply Red, Phil Collins, vagy Dire Straits - hallótávolságon belül. Szigorú szabály.

- Igaz az, hogy vége a hírhedten kicsapongó ’Rock isten’ életmódnak? Lehiggadtatok?

 Ezek igen érdekes kérdések. Az emberek sokkal komolyabbnak tekintik a dolgot, mint amilyen valójában. Mintha valaki a konzervatívoktól a Munkáspárthoz csapódott volna. Ez nincs így. Annyi történt, hogy már sokkal profibbak vagyunk és - sajnos - egy kicsit öregebbek is. Jobban oda kell figyelni, mikor, mit szabad. Már nem vagyunk húszévesek, a bulizásra szánt időt is előre be kell osztani.”

- Nem érzitek úgy, hogy meg kell felelni a hírneveteknek?

 Nem, nem érezzük, hogy meg kellene. Annyi a felelősségünk, hogy amikor turnézunk, száz százalékot nyújtsunk a rajongóinknak. Minden egyes éjszakán. Ha csak kilencven százalékot teljesítünk, akkor semmi jogunk bulizgatni. Megyünk, bulizunk, szórakozunk, de a tempót meg kell tartani, hogy ne menjen más rovására.

- De nem éppen ezek a kicsapongások, a bulizások inspirálták a dalaitokat?

 Dehogynem. De az életünk most is ugyanolyan őrült, mint bármikor is volt. Olyan nagyon nem változott semmi sem. Csak annyi, hogy úgy döntöttünk, nem akarunk másnaposan játszani. Annyiszor léptünk már fel így, és nem akarom többet csinálni. Nem akarok szenvedni. Élvezni akarom a koncertet. És utána élvezni a bulit.

- Az Idlewild-ot viszitek magatokkal turnézni. Csak nem akarjátok megfertőzni ezeket az aranyos skót srácokat a turné-életmóddal?

 Hát… egy ujabb példa arra, amikor a zenekart megelőzi a híre. Nem akarjuk megfertőzni őket. Nem hinném, hogy tanítani kellene őket ilyen téren. Skótok a fiúk, vagy miazisten!”

- Rosszul érzitek magatokat, hogy néhány tizennyolc alatti rajongótoknak gondja akadt a koncerteitekre belépéskor?

 Igen, természetesen. Ezidáig nem találkoztunk ezzel a problémával. A koncertjeinken mindig azt az elvet tartottuk szem előtt, hogy ha van jegye egy tizencnyolc év alattinak, akkor jöjjön be nyugodtan. Még embereink is voltak a kapuknál,akik gondoskodtak arról, hogy akinek jegye van, az életkorra való tekintet nélkül be tudjon jönni.

- Ez álmaitok nagy visszatérése?

 Nem tudom, de magabiztosak vagyunk. A lemez listahelyezése mosolyt csalt az arcomra. De ez az egész innentől kezdve már csak nagyobb és nagyobb lesz.

- Nem gondolod, hogy benne vagy az emberek bögyében?

 Úgy gondolom, hogy vannak barátaink, és ellenségeink is. Ez teljesen természetes. Nem tudom magam megváltoztatni, hogy jobban elfogadjanak. Sajnálom. Az vagyok, aki vagyok. Szeretsz, vagy nem szeretsz, a te dolgod! Ha az agyadra megyek, akkor úgy a jó.

- Nehéz ember vagy?

 Ezt nem egyszerű megmondani. Az elmúlt 24 órában nem voltam például annyira nagyon durva.

2000. november 24.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster