SXE ikonok

(Interjú Karl Buechenerrel, az Earth Crisis énekesével)

A két legrosszabb dolog, ami egy interjú alatt megtörténhet, bekövetkezett. Konkrétan: az akkora alapzaj, hogy nemhogy a választ, a saját kérdését nem hallja az ember, a másik, amikor az alany szűkszavúskodik és lespórolja a válaszok felét, mint ahogyan azt az egyébként teljesen barátságos Karl Buechener, is tette. Így negyedórányi kérdezz-felelek után az interjút megköszönve voltunk kénytelenek befejezni a beszélgetést.- Milyen volt a ma esti buli?

- Tulajdonképpen jó volt, csak kicsit sok energiát vett ki belőlünk a tegnapi nap, ezért kicsit fáradtabbak voltunk.

- Hallottad az előttetek fellépő két másik zenekart?

- Nem, sajnos nem volt rá alkalmam. Négy interjút adtam, amióta itt vagyunk, úgyhogy eléggé el voltam foglalva.

- Mely újságoknak?

- Fogalmam nincs. (Röhögés.)

- Az új lemezetek már a kanyarban van. Mondanál róla pár szót?

- Sokkal több munkát fektettünk bele, mint eddig, de meg is lett az eredménye, jobban is szól, mint az eddigiek, ráadásul egész Amerikában bekerültünk vele a nagy metalműsorokba, a napi rotációba.

- Mi az ábra a Roadrunner Records-sal?

- Mintha ott se lettünk volna. Számunkra a Victory kiadó a legjobb. Mikor eljöttünk tőlük, négy cég is versenyzett értünk, de a legjobb ajánlatot a Victory-tól kaptuk. Lehetőséget egy jó minőségű, nagyobb költségvetésű videó elkészítésére és már elindult a lemez intenzív reklámozása, ráadásul turnéra tudtunk menni az In Flames-szel és a Skinlab-bel. Átjöttünk ide és azóta főleg főbandaként játszunk, és próbálunk érvényesülésre juttatni fiatal srácokat is. Meg amióta itt vagyunk, olyan lapoknak adunk interjút, vagy írnak recenziót a lemezünkről, mint a Terrorrizer, vagy a Metal Hammer, talán ennek köszönhető az, hogy egyre több metalos is lejár a bulikra. Ahhoz képest, hogy szinte mindent magunknak köszönhetünk, elég jó eredmény.

- És ahhoz a pletykához mit szólsz, hogy a Victory számokat ad el különböző pornófilmekhez?

- Nem hiszem, hogy a mi zenénk menne bármilyen pornófilmhez, bár ha így lenne, valószínűleg tudnék róla, bár eléggé ellene vagyok.

- Mennyire tartjátok a kapcsolatot más bandákkal?

- Turnéztunk az Ignite-tal, a Madball-lal, a Scarhead-del, a Vision Of Disorder-rel, és ők mind New Yorkiak, vagy környékbeliek, így elég jó barátságban vagyunk velük. De ugyanezt elmondhatom a többiekről is olyan különböző stílusú bandákról, mint a Downset, a Sepultura, vagy a Misfits.

- Parrish Mayhew, a Cro-Mags gitárosa nyilatkozta nemrégiben, hogy a straight edge csupán pótcselekvés, és semmi köze a HC-hoz. Te mit gondolsz erről?

- Nem hiszem, hogy érintettek lennénk ebben. Csak a hozzáállásunk HC, a zenénk inkább egyfajta metal-rock-HC ötvözet.

- Mesélnél az SXE-ről és a veganról?

- Szeretem az állatokat, és akit szeretek, annak nem akarom, hogy bántódása essen. Így nincs szükségem húsra sem. Szeretnék békében lenni a természettel. Sokat turnéztunk olyan zenekarokkal, mint a Madball, Ignite,Vision of Disorder, és nem egyszer közös buszban. Ők ittak, dohányoztak, esetleg szívtak, és mi mégis jól éreztük magunkat. Megvannak nekünk is a nézeteink, nekik is, és nem szólunk bele a másik dolgába, ennyi az egész.

- Engedj meg végül egy kicsit rendhagyó utolsó kérdést! Mit tennél, ha az éhhalál szélén egy szelet hús lenne az utolsó lehetőséged?

- Valószínűleg hazaugranék egy szendvicsért, vagy főzni valamit.

Vincze Ádám & Cseplész Péter

2000. október 11.



Click to Visit


FÓRUMOK

The White Stripes
Superbutt
Linkin Park
Heaven Street Seven
Placebo
Limp Bizkit
Darren Hayes
Blue
P!nk
A legjobb klubok
Eminem
50 Cent
Snoop Dogg
Sub Bass Monster