Deftones belharcok

A Deftones egyike volt az első produkcióknak Madonna Maverick nevű cégecskéjénél. Legutóbbi lemezük megjelenése óta három év telt el. Chino Moreno és csapata most ismét új albummal jelentkezik: négy hónapig dolgoztak a stúdióban a White Pony című korongon. Moreno, Chi Cheng basszista, Frank Delgado Dj, Stephen Carpenter gitáros és Abe Cunningham dobos kétszer annyi időt töltött a felvételekkel, mint az Around The Four elkészítésekor.

- Olyan lett a lemez, amilyennek eredetileg is elképzelted?

Chino Moreno: Azt hiszem, eredetileg egyikünk sem ilyennek képzelte, de a végén mindannyian elégedettek voltunk az eredménnyel. Őszintén szólva, az elején fogalmunk sem volt arról, mit is akarunk igazán.

- Állítólag maximalisták vagytok a stúdióban.

Moreno: Inkább csak lusták. Sokat időztünk a stúdióban, ez igaz, de valójában nem dolgoztunk, hanem írtunk. Vagyis inkább megpróbáltunk írni. Korábban mindig én írtam, vagy Stephen, aztán ezeket egyszerűen eljátszottuk. Még sohasem írtunk úgy, hogy abban mindenki részt vett volna, mint most.

- Mi volt a fordulópont?

Moreno: Amikor a Change című dallal próbálkoztunk. Elkezdtem énekelni, Stephen gitározott hozzá, Frank pedig billentyűzött. Végül mindenki csatlakozott. Senki nem mondta a másiknak, hogyan csinálja, minden jött magától. igazán ezekben a pillanatokban rázódtunk össze.

- Hány dalt sikerült feljátszanotok?

Moreno: Tizenhármat, de ebből csak tíz vokális. Két hetet terveztünk a feléneklésre, és végül két hónap lett belőle. Azt hitték, majd naponta felveszek egy dalt, de ez nem így működik.

- Volt valami különös oka, hogy ilyen gyorsan akartátok elkészíteni a lemezt?

Frank Delgado: Sok ember már nagyon várta tőlünk az új albumot. Állandóan sürgettek, de mi azt mondtuk, bassza meg, végül is magunknak csináljuk.

- Nem lehetett ebben az is, hogy lemez nélkül kiestetek volna a turnézásból?

Moreno: Erre csak annyit tudok mondani, hogy amikor elkezdtük a felvételeket, már nagyon elegem volt a turnézásból. Jobban szerettem volna dalokat írni. Az Ozzfesthez már semmi kedvem nem volt. Készen álltam arra, hogy bármelyik percben hazautazzam. Amikor végre stúdióba vonulhattunk, olyan volt, mintha vakációra mentünk volna.

- A White Pony egészen más, mint a korábbi két lemezetek. Mondhatjuk azt, hogy jobban tükrözi a saját ízléseteket?

Moreno: Az biztos, hogy zeneileg jobban odafigyeltünk a dolgokra, mindenki belevitte a saját egyéniségét. De hogy ettől jobb lett-e a lemez, az még nyitott kérdés.

Chi Cheng: Most tényleg minden kijött belőlünk. Nem volt vesztenivalónk, és olyan lemezt csináltunk, amilyet akartunk.

Delgado: Talán önzőnek hangzik, de most olyan albumot akartunk összehozni, amit mi is szívesen hallgatnánk. Ez a lemez nem a rajongóknak készült.

- Van valami vezérmotívum, ami végigfut az albumon?

Moreno: Tulajdonképpen nincs, de most először fordult elő, hogy nem énekeltem önmagamról. Teljesen kivontam magam a forgalomról, igyekeztem minden egyébre koncentrálni. Sztorikat írtam. Az emberek rengeteget fognak kérdezni ezekről, de tőlem ne várjanak választ. Ezek a dalok nem belőlem fakadnak, ezek csak sztorik.

- Mindannyian nagyon erős egyéniségek vagytok. Hogyan juttok közös nevezőre a zenében?

Moreno: Fogalmam sincs.

Delgado: Sohasem beszélünk a zenéről. Csak egyszerűen tesszük a dolgunkat. Mindannyiunkat idegesít a másik, ugyanakkor képtelenek lennénk létezni egymás nélkül. Nem tudom, hogy lehetne ezt megmagyarázni.

- Elfogadjátok a kritikát egymástól?

Moreno: Ha lenne ilyen, biztosan komolyan vennénk. De legtöbbször csak annyit mondunk: ember, ez kibaszott szarul szól

Stephen Carpenter: Általában csak szemétkedünk. Olyan sokszor próbáljuk megbántani a másikat, amilyen sokszor csak lehet.

- Hogy tudtok így dolgozni?

Carpenter: Ez a legnagyobb rejtélyek egyike.

Moreno: Amikor a lemezt vettük fel, nem telt el nap anélkül, hogy valaki ki ne akart volna szállni. Volt, amikor egy este mindenki egyszerre akart lelépni.

- Mennyi ideig tartott ez?

Carpenter: Körülbelül negyvenöt percig. Amikor először volt ilyen, nagyon kiakadtam, azt hittem, miattam van az egész. Aztán a második lemezre már megszoktam. Rájöttem, úgyis mindig visszajön a sok faszszopó, bármennyire is rühelli a képem.

Delgado: Esküszöm, egyszer még sírva is fakadtam.

- Van egy diktátor a zenekarban?

Moreno: Van néhány anyabaszó, aki az akar lenni, de egyelőre még egyiküknek sem sikerült.

Cheng: Sok szakács van a konyhában, de mindegyik ugyanazt akarja főzni.

Abe Cunningham: Ha megpróbálsz főnökösködni, a többiek a pofádba röhögnek. Így képtelenség irányítani.

- Gondoltatok arra, hogy sokan utálni fogják az új lemezt, amiért annyira eltér a korábbiaktól?

Moreno: Tisztában vagyunk azzal, hogy eleinte így lesz. De a daloknak idő kell. Emlékszem, annak idején egyszerre vettem meg a Cure Disintegration című lemezét meg a Japanese Whisperst. Okádnom kellett a Disintegrationtől, és imádtam a másikat. Egy hónappal később már bele se tudtam hallgatni a Disbe, folyamatosan a Japanese szólt. A lényeg, hogy a lemez évek múlva is a boltokban legyen. Nem tudom, a Limp Bizkittel például így lesz-e, de vannak kétségeim.

2000. szeptember 30.