Pantera

"Szerintem semmi kétség: ezt az albumot előzte meg a legnagyobb várakozás idén és egész pályafutásunk alatt. Szerintem nem okoztunk csalódást. Én bízom benne, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle"- mondta VINNIE PAUL, az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású együttesének, a Panterának a dobosa új albumuk kapcsán, melynek címe igen találóan Az acél újra-felfedezése. (Re-Inventing The Steel)

Jó néhány éve (?) hallottunk utoljára a Panteráról, amikor is 99-ben az újraegyesült Black Sabbath USA-beli turnéján segédkeztek, és utoljára Mexico Cityben léptek fel áprilisban. De a várakozásnak most vége, a Pantera visszatért, hogy új dallamvilággal szabadítsa rá őrületét a világra.

- Mi az oka az albumok közötti hosszú időnek?

- A turnézás mellett nem jutottunk el a stúdióba. Néhány dalt a lemezről éppen a turnén írtunk. A "Yesterday Don't Mean Shit"-et például egy torontói hotelszobában írtuk a Balck Sabbath turné alatt. Az utolsó bulink április 30-án volt (1999) a Metallicával Mexico Cityben. Aztán jött egy hónap szabadság, ezután kezdtünk írni és rögzíteni. Nem akartuk elsietni. A lehető legjobb Pantera-dalokat akartuk megcsinálni, nekünk ez akkor megy, ha rendesen van rá idő. Nem volt kényszer, határidő meg ilyesmik. Rászántuk az időt, elégedettek vagyunk vele, szerintem az időzítés a lehető legjobb egy új albumhoz.

- Hallottam, hogy folyamatosan írtatok, mégis az egyetlen dal, amit kiadtatok, az a Dallas Stars (a profi hokicsapat) Theme Song. Úgy gondoltátok, hogy ezt kiadjátok akkor, és majd építetek rá a későbbiekben?

- Elég sok cuccot csináltunk az elmúlt három évben. Gene (Simmons-Kiss, basszusgitáros) megkért, hogy dolgozzuk fel a (Ted Nugent-féle) "Cat Scratch Fever"-t a Detroit Rock City című filmhez. Csináltunk néhány Balck Sabbath dalt. Épp próbáltunk a turnéra. és marhára élveztük, hogy a dalaikat játszzuk. Az egyik, az "Electric Funeral", felkerült erre a N.I.B. dologra, ami az új Nativity in Black (tiszteletalbum a Balck Sabbathnak). Megcsináltuk a "Hole In The Sky"-t, és odaadtuk a rádióknak, hogy reklámozzuk a turnét a Black Sabbath-tal. Aztán jött ez a Heavy Metal 2000 soundtrack, amit direkt arra csináltunk. Sok kis projekten dolgoztunk akkoriban, de nem volt elég egy teljes albumhoz.

- Mostanság ti vagytok a lemez producerei is?

- Én magam és a gitárosom (Dimebag Darrell) csináltuk.

- Miért döntöttetek az egyéni munka mellett az régebbi lemezek után, melyeket Terry Date-tel csináltatok?

- Terry egy szuper lemez-producer, és nagyon-nagyon közeli jóbarát. Egész idő alatt kapcsolatban voltunk most is. Mindketten pontosan tudtuk, hogy eljött az az idő, amikor nem dolgozunk együtt, és a banda meg akar küzdeni ezzel a kihívással. Ahogy hozzáálltunk ehhez a lemezhez - dolgoztunk két-három napot, aztán három-négy-öt nap szünet, hogy kifújjuk magunkat, aztán megint két-három nap meló - elég inkorrekt lett volna vele szemben. Lehozzuk Texasba, betesszük egy hotelszobába, hogy ott üljön egész nap...nem, eljött az ideje, hogy magunk csináljuk. Sok jó dolga volt akkoriban. Nagyon menő producer, ha egy banda gyorsan tud dolgozni. Ez egyike azoknak a dolgoknak, ami nagyon jól működött közöttünk.

- Milyen különbségek vannak a produceri megközelítésben a Terry Date érához képest?

- Ami most volt, régen meg nem, és amihez Terry nagyon kellett, az az idő. Minden eddigi albumunk négy-hat hét alatt lett kész. Objektív szemlélet kellett. Ennél a lemeznél májusban kezdtük a felvételeket, és szeptember körül fejeztük be. Ez elég hosszú idő. Megvolt a lehetőségünk, hogy átnézzük, átírjuk a dalokat, csupa olyasmit tegyünk, amire régen sosem volt módunk. Talál ez volt a legfőbb különbség.

- Terveztek a testvéreddel valami Panterán kívüli dolgot a jövőben?

- Mindketten a produceri részére vagyunk ráindulva. A stúdiós részére. Ez tutira része lesz mindkettőnk jövőjének. Most éppen örülünk, hogy befejeztük a lemezt. Örülünk, hogy a lemez olyan lett, amilyennek a banda akarta, nem csak amilyennek ő és én. Mindenki a bandában elégedett a lemezzel. Ez nagyon jó érzés. Alig várjunk, hogy elinduljunk és nyomjuk a turnét. Hogy aztán mi lesz, hogy lesz-e új Pantera lemez, vagy jön egy új banda producersége, majd akkor meglátjuk.

- Rátérve az albumra, mesélj az "Acél újra-felfedezése" címről, meg arról, hogy van-e valami változás a szövegírási módszerben?

- Csak annyit mondanék, hogy a 96-os Great Southern Trendkill teljesen rendszerellenes lemez volt. Az ipar nem túl segítőkész a heavy metallal és a hard rockkal szemben. Senki sem akart hozzányúlni. Csak lökdösték ide-oda. A Pantera sosem lett hűtlen a gyökereihez, és ahhoz, amiről úgy éreztük, hogy a rajongók hallani akarnak. Megvolt a lemez...ha utáltad a heavy metált, azt akartuk, hogy még jobban utáld. A túlzásokról szólt, olyan hangos és olyan kibaszott agresszív volt, amennyire csak lehetett. Ez volt annak a lemeznek az alapgondolata és a hozzáállása. Ezzel az albummal ezt már megcsináltuk - ezt be is bizonyítottuk. Fenn akartuk tartani azt a kőkeménységet, ami mindig is a Pantera sajátja volt, de a valaha írt legjobb dalokat akartuk megcsinálni. Ezzel visszatérünk a dalokhoz. Minden számnak kellett az az idő, ami alatt azzá fejlődött, amivé. Kevésbé a hozzáállásról szólt a dolog. A lemez inkább a dalokról szól. Van zenei mélység, ami belefér. A cím végül is csak egy újabb állítás magunkról. A lemez majdnem egy újra-bemutatása a hard rocknak vagy a metálnak azoknak, akik azt hitték, ez már valami más. Ez csak zene, amit négy pali csinál. Nem computerek, gépek, szintetizátorok...van ma mindenféle zene - kemény zene - amikben ezek mind szerepelnek, és valahogy elvesztik azt személyes, emberi érzetüket. Ez az, ahonnan jöttünk. Meg ez egyben szójáték is a Judas Priest British Steel (Brit Acél) albumával. Az tíz elvetemült dal volt, amitől elejétől-végéig leszakadt a fejed. Nekünk is ez volt a célunk, és ez az, amit meg is csináltunk.

- Említettétek, hogy Kerry King vendégszerepelt a "Goddamn Electric"-ben. Ez hogy jött, azok után, hogy a korábbi lemezeken sosem volt külsős?

- Általánosságban egyik lemezünkön sincs vendégzenész. A dal alapvetően egy modern himnusz a 2000. évnek. Tisztelettel adózik néhány bandának, akiket szeretünk és tisztelünk. Ilyen például a Black Sabbath és a Slayer. Kelly hívott és azt mondta: "Nálatok játszunk az Ozzfest-en!" Erre mi: "Hallottuk, és tudod mit? Játszol az új albumunkon!" "OK, lássuk, mi sül ki belőle"- mondta ő. Lecígöltük a hordozható cuccunkat a helyszínre, és mikor végzett, begurította a Marshall ládáját az öltöző fürdőszobájába, rádugott egy mikrofont, és felvette az egészet. Egyszeri és élő volt. Király volt. Nagyszerű, hogy szerepel a lemezen.

-Említetted, hogy egyes kemény zenét játszó csapatok az elmúlt években a dobgépek és samplerek felé tendáltak, míg a Pantera hű maradt a heavy metalhoz. Minek tudható be ez a hűség?

- Talán annak, hogy láttuk, mi történik azokkal a bandákkal, akik megpróbáltak alkalmazkodni ahhoz, ami akkoriban zajlott. Hallgatunk a rajongókra. A rajongóink a legfontosabbak. 96-ban, amikor a Great Southern Trendkill-t mindenki a pokolba kívánta, mégis felmászott a negyedik helyig a Billboard-on. Mégis majdnem platina lett - most olyan 900.000 eladott példány körül járunk. Az az album számomra még mindig siker, és bár lehet, hogy nem éri el a másfél milliós példányszámot, mint a Vulgar Display Of Power, , még úton van feléje, és oda is fog érni. Ez a mi zene-imádatunk. Olyan banda akartunk lenni, amelyikből sosem fogy ki a szufla, olyan banda, amelyik a rajongókért van. Mindig is ez volt a hozzáállásunk.

- Az utóbbi években a bandán kívül szinte mindannyian más területekre merészkedtetek, te például nyitottál egy sztriptíz-bárt. Honnan jött az érdeklődés, feltételezve, hogy a Pantera minden idődet felemészti?

- Szinte minden időnket felemészti. Persze vannak más dolgok, amik érdekelnek, amivel foglalkozni akarsz, amikor épp nem Panterázol. Sok időt vagyunk együtt, és közel áll hozzánk a dolog. Egyértelműen ez az első számú célunk, ezzel keressük meg a napi betevőt. Meg ez az, amit mindannyian a legjobban szeretünk. Az, hogy van egy sztriptíz-bárom, hirtelen felindulásnak köszönhető. Annyi pénzt költöttem bennük, hogy gondoltam, megnyitom a sajátomat. Nem rossz bolt. Minden banda, aki Dallasban játszik, eljön ide. Szeretik, tényleg jó kis hely. Kemény zenét nyomunk. Ez egy más módja a kikapcsolódásnak, a szűkös kis bárok helyett, ha a haverokkal akarsz dumálni. Tuti hely a lógásra. Philnek van egy kísértet-tanyája lent New Orleans-ban. Ha voltál már ott, ilyet még tuti nem láttál. Egy hatalmas raktárépület 20 szobával. Ilyet még filmen se láttál. Száz százalék szórakozás, és ő tényleg imádja.

- Dimebag nyitott egy klubot?

- Az emberek tévesen azt gondolják, hogy az övé. Egy barátja nyitotta, ő csak úgymond segített megtalálni a helyes utat. Tattoo Bar-nak hívják, a Randy Adams Tattoo Studio mellett van, aki a banda szinte összes tetkóját csinálta. Tévesen gondolják az övének. Van benne némi pénze, de nem teljesen az övé.

- És mi van Rex-szel?

- Rex az egyik tulaj a Clubhouse-ban, a sztriptíz-bárban. Imád eljárni velem golfozni, ha alkalmunk van rá. Szeret horgászni járni velem. Csinál, amit csinál.

- És mi van Phil kiadójával? Sokat hallani róla mostanság.

- Ezt már vagy három-négy interjúban is hallottam. Nem tudok róla semmit. Tudom, hogy foglalkoztatja egy saját kiadó gondolata, akárcsak engem. Már dolgoztunk rajta alkalmanként. Ha meglesz az az egy-két banda, aki erre alkalmas lesz, belevágunk a kiadó-bizniszbe. Mostanság, hogy Phil csak a dalírással foglalkozik, szó sem esik a lemezcégről. Szóval ha összejön neki, az király lesz. Ez még kidolgozás alatt van.

- Mi van a kísérőbandátokkal, a Tres Hombres-val? Várható valami komplett anyag, ha legközelebb ráértek?

- Mindenféle mellék-dolgok futnak a banda körül. Philipnek, nekem Dime-mal, Rexnek és nekem. Csináljuk ezt a dolgot David Allan Coe-val, Phil dogozik az új Down lemezen, és dolgozik valami Superjoint (Ritual) nevű cuccon. Ezek mind alkalmat adnak nekünk, hogy kiéljük más irányú zenei kreativitásunkat, anélkül, hogy ez bezavarna a Pantera eszme- és dallamvilágába. Ettől marad a Pantera igazi. Sok banda nem tudja kiadni magából ezeket a másfajta érzelmeket és kreatív gondolatokat, csak ha beépítik az együttesbe. És ettől megváltozik a hangzás és a súlypont. Letérnek az ösvényről. Nekünk ezek a mellék-dolgok biztosítják, hogy a Pantera száz százalékban önmaga maradjon.

- Mi a helyzet a turné-tervekkel? Jól értem, hogy a Pantera résztvesz az Ozzfest 2000-en?

- A hír igaz. Először egy majdnem hathetes turnéra megyünk Európába (a Powerman 5000-rel és a Satyriconnal), aztán irány Japán, aztán megyünk az Ozzfestre. Az Ozzfest nekem mindig a világ legnagyobb turnéja, mert egyik nap játszol, a következőn meg szabad vagy. Találkozhatsz az összes résztvevő bandával, lehet együtt lógni. Az összes új csapat ott lesz, jó arcok, jó együtt nyomulni. A rajongóknak is nagy élmény. Jót tesz a kemény zenének. Sokan azért jönnek, hogy ez új együtteseket lássák, sokat, hogy a régieket. Jó reklám.

- Három éve már részt vettetek rajta. Voltak emlékezetes pillanatok?

- Ekkor volt először, hogy a Sabbath megint összeállt, ezt fantasztikus volt látni. Valószínűleg jó benyomást tettünk rájuk, mint olyan srácok, akikkel jó turnézni, mert újra hívtak minket, hogy menjünk velük a következő turnéikra is. Szuper túra volt, én mindig úgy tekintettem rá, mint remek alkalomra, hogy sok ember előtt játsszunk. Egészséges dolog volt neki, és jó a Panterának.

- Miért döntöttetek úgy, hogy ezt a turnét Európában kezditek?

- Eddig valahányszor Európába mentünk, az mindig egy turnéciklus végén volt. Mindig másfél-két év turnézás után. Több, mint 200 buli, és néhányról úgy éreztük, hogy nem teljes értékű. Ellentétben a szokásos Pantera-szinttel, amit az emberek az USA-ban, Dél-Amerikában és Ausztráliában megszokhattak. Szóval hogy korrektek legyünk az ottani rajongókkal, most ott akarunk kezdeni. Kapnak egy jó adagot egyenesen a kemencéből.

- Az elmúlt évek turnéiból megmaradt valami olyan momentum, amit szeretnél megosztani?

- 92-ben Moszkvában a Monsters Of Rock-on egymillió ember előtt játszottunk: ez akkor pályafutásunk egyik csúcspontja volt. 94-ben kiadtunk egy listavezető albumot, amitől mindenkinek leesett az álla, és azt kérdezték: "Pantera? Az meg mi?" 13 platinalemezt kaptam világszerte. Ez mind óriási volt, mindenre nagyon büszke vagyok, de mi már a jövőbe nézünk. Új album, új turné. Van egy dal az albumon, a "Yesterday Don't Mean Shit". Ebben van, hogy a tegnap szart sem ér, mert holnap lesz egy nap, amikor nem az lemúlt idővel kell szembesülnöd. A tegnap szart sem ér. És ez a mi filozófiánk. Sokat tettünk le az asztalra, büszkék is vagyunk rá, de nincs időnk hátradőlni és álmélkodni, hogy mekkora királyok vagyunk. Hosszú még az út, és mi készen állunk a haladásra.

- Amióta csak kijöttetek 91-ben a Cowboys From Hell-lel, új alapokra helyeztétek a metált akkor, amikor eltompultak a dolgok, és mérföldkövek lettetek. Szerintetek mi az a Panterában, ami segít fenntartani a színvonalat?

- Talán csak annyi, hogy mindig arra ösztökéltük magunkat, hogy az egyik legeslegjobb banda legyünk. Ez nekünk baromi fontos, és amikor a rádiók nem játszanak minket, az MTV nem játszik minket, csak úgy tudjuk a zenénket eljuttatni a rajongókhoz, ha megyünk és játszunk. Még sosem mondtunk le turnét. A legelső turnénk a Suicidal Tendencies-zel volt. 92-ben a Skid Row-val voltunk, ez valami olyan volt, amit sokan fel sem tudnak fogni. De nekünk jó alkalom volt, hogy sok ember előtt játsszunk. Azt hiszem, sosem koptunk el. Sosem voltunk hajlandók azt csinálni, amit a rendszer, vagy egyes emberek elvártak tőlünk. "Hé, megváltozott a világ, ideje stílust váltani..." Mindig is hittünk abban, amit csináltunk, hittünk abban, hogy a rajongók mellettünk állnak, emiatt tudtuk ezt ilyen szinten csinálni 10 éven át. 34 éves vagyok, de még mindig 17-nek érzem magam. Sok mai bandának kint van egy albuma, és az összes csávó 31 éves. Az emberek új együttesnek hívják őket, minket meg réginek. Ez baromság. Mi sokkal régebben csináljuk, de ez a banda minden, csak nem öreg. Mindenki szuperül éri magát a csapatban. Egészségi problémák nincsenek. Sok nagyszerű dolgon mentünk keresztül. Sok rossz dolgon mentünk keresztül. De mindig is kiálltuk az idő próbáját, megfeleltünk az összes kihívásnak, amik az utunkba akadt. Még itt vagyunk, van egy új lemezünk, és mindent kezdünk előről!

2000. szeptember 19.