|
„A mondanivaló megvalósítása fontosabb, mint a ködösítés” – beszélgetés Nappal
Az Eleven Hold 3 CD-vel (album és maxik) és 3 videoklippel a háta mögött, november 12-én ünnepelte harmadik születésnapját egy budapesti kávézóban. A gyerekkori barátokból álló zenekar a bulin jelentette be, hogy második albumuk áprilisra várható, s egy igen rangos zenész is velük dolgozik majd. A zenei producerről csak annyit lehet tudni, hogy Ákos és Pierrot lemezein is közreműködött már.
Ezek a nyers információk.
Nappal azonban teljesen másról beszélgettünk a születésnapi torta árnyékában.
A hozzád kapcsolódó frontember szerep mennyire a média által gerjesztett dolog? Valóban te vagy a zenekar középpontja?
Az emberek valamilyen megszokás szerint az énekesre néznek először. Épp a napokban találkoztam egy sráccal, akinek a húgát a mi szövegeink gyógyítottak ki a depressziójából. Én direkt megkérdeztem, hogy egy olyan ember, aki nem ért a zenéhez, mire figyel először. S ő is mondta, hogy azonnal az énekre koncentrálnak az emberek. Ilyen szempontból vagyok csak frontember, de a zenekaron belül mindenki ugyanolyan fontos. Igaz, hogy én írom a dalok szövegét, s a vázukat, de a többiek is bele rakják a dolgaikat. A másik az, hogy ha megfigyeled, akkor én a koncerteken egy helyben kell hogy álljak, mert gitározom is. Ha a többiek nem lennének „frontemberebbek”, mint én; ha nem ugra-bugrálnának, s nem adnák elő a kis show-jukat, akkor nem működne a dolog. Ők koncerten sokkal nagyobb showman-ek, mint én. Tehát, ha így vesszük, akkor ők inkább frontemberek. Dalírás szempontjából azonban én. De ha mondjuk rábíznánk Gyulára, hogy hozzon össze egy lemezt, akkor ő meg tudná csinálni, csak ő Green Day-es, Faith No More-os stílusú anyaggal állna elő. Ha csak én írnék dalokat, akkor az sem Eleven Hold lenne, hanem valami lassabb, Radiohead-es. Bélának és Robogónak biztosan egy jazzes lemeze lenne, mert azt szeretik. Ha Zsófin múlna, akkor meg csak olyan dalokat játszanánk, amiben van egy zongora, egy cselló, egy hegedű, meg én egy akusztikus gitárral. Egyébként ő is szívesen énekelne, bár igazából mindig is táncolni szeretett volna.
A személyes kapcsolatotokban ez hogy alakul? Ha van valami probléma…
Ki mondja meg a frankót? (nevetés)
Van valaki, aki csitítja a többieket?
Hát akkor jellemrajzok következnek. Robogó (dob) mindannyiunk közül a leghiggadtabb, legnyugodtabb, legnormálisabb ember. Ha helyzetekről van szó, mindig ő tud a legjobban, hideg fejjel mérlegelni. S azt mondja, hogy „na gyerekek, ezt így kell csinálni, gondoljatok bele”, s tényleg igaza van. Tehát ő a legjobb üzleti ügyekben, meg amikor higgadtan kell valamit végig gondolni. Gyula (gitár), ha át kell vinni a zenekart a vízesésen, akkor átviszi. Ő cselekvő ember. Például legtöbbször ő vezet. Zsófi (hegedű) olyan, hogy csak akkor tudja előrevinni a dolgokat, ha átmegy egy bizonyos tortúrán ez az egész. Ha valami tetszik neki, akkor is megkérdőjelezi. Olyan, mint egy filozófus, hogy ha valamit kap, s azonnal egyetért vele, akkor sem fogadja el, hanem még feltesz mindenféle ellen-kérdéseket, hogy beigazolódjon, hogy az tényleg jó. Amit ír, azt is háromszor kipróbálja, meg nyolcvanszor megkérdezi, s a végén nagyon jó lesz. Tehát ő olyan…
Kicsit maximalista, nem?
Nem, ezt azért nem mondanám. Ő el akarja kapni azt, amikor már magától jó valami, amikor már a komolyságon túl van, s már nem is kell rá figyelni. Béla (basszusgitár) olyan, hogyha leteszed valahová, akkor ott marad, s benne van a vidámság, a biztonság. Valójában dobos, még az egykori Nyugat-Németországban dobosként nyomta az RH+ nevű zenekarral. Rá lehet számítani, ilyen alap-ember. A basszusgitár és a dob mindig ilyen, ha az nem jó akkor minden elúszik. Szili Robi (konga) alapvetően végtelenül kedves, szerény ember. Ha nagyon felszabadult, akkor azonban mindenkit cukkol. Ez néha nehéz helyzetbe hozza, de legtöbbször mindig jól sül el a dolog, s jót nevetünk. Olyankor nem érdekli, hogy a világ mit szól ahhoz, hogy mit csinál. Ági (hegedű), aki most velünk van, amíg Zsófi Angliában tanul, a zenekar képébe teljesen beleillik. Volt pár ember, akit meghívhattunk volna, de ő bizonyult belevaló „csajszinak”, hogy így mondjam. Amikor utazunk, s be vagyunk zárva egy kisbuszba, akkor ki kell velünk bírni mindent. S nem mindegy, hogy egy lány hogyan reagálja le a dolgokat, ha mondjuk van egy kis nehézség. Kibírta a nagy megmérettetést is, amikor Székesfehérváron játszottunk több száz ember előtt. Ott lett igazán bedobva a mélyvízbe. Csodálkozott nagyon, mert nem tudta igazából, amikor belépett, hogy milyen is ez. Egyébként nagyon lágy ember. Kedves, normális, mindent jól fog fel, a hegedűjátéka kicsit keményebb, mint Zsófié. Zsófi szép íveket, ő pedig szép durvaságokat tud játszani. Ha valamit nagyon el kell játszani, akkor azt Ágira bíznám, ha meg valamit gyönyörűen, azt Zsófira. Érződik Ágin, hogy ő igazából népi hegedűs, mert az Alba Regia Táncegyüttesnek a prímása a mai napig. Hetente játszik nekik éjszakákat, táncházakat vezet le egyedüli hegedűsként.
Mondtad, hogy Áginak az volt a mélyvíz, amikor Székesfehérváron léptetek fel. Mennyire más egy budapesti vagy másik városbeli koncert, mint egy fehérvári, ahol a legtöbben ismernek benneteket?
Igazából a koncert kétféle lehet. Van amikor teljesen idegeneknek játszunk, s akkor be kell vezetni a dolgot. Ők nem tudnak dalszövegeket, nem ismerik a zenekart, ott vagyunk egy úgymond idegen közönség előtt, s valamit mutatni kell. Ilyenkor általában a koncert három-negyed részére győzzük meg őket. Először csak állnak, néznek, majd felfogják a dalokat, tetszik nekik, nyomulnak velünk, s a végén nem akarnak minket elengedni. A budapesti koncerteken mostanában sokan vannak, ismernek minket, tudják a szövegeket, de igazából ezek a bulik a barátainktól jók, a levelezőlistásoktól. A fehérvári koncerteken meg mindenki ismer minket, s ha mondjuk én csak a közönség felé fordítanám a mikrofont, s semmit nem énekelnék, akkor is mindenki tudná a szöveget, csak zenélni kellene. Otthon felelősségben is más egy koncert. Ahol nem ismernek, ott el lehet térni a megszokottól, az nem tűnik fel. Hisz amit nem ismersz, az nem hiányzik. A hazai közönség betéve tudja, s el is várja, hogy például egy klipes dal olyan legyen, mint a lemezen. Érdekességeket szoktunk a koncertekbe vinni, de a klipes dalokhoz tartjuk magunkat. Olyankor én is fegyelmezettebb vagyok. Mostanában ugyanis az énekstílusom olyan, mintha egy kicsit részeg lennék, még akkor is, ha nem ittam szinte semmit. De itt most nem a modortalanságra vagy a dülöngélésre gondolok, hanem az elengedettségre. Egy koncerten nem vagyok annyira fegyelmezett, s ha valami baromságot akarok mondani, akkor mondom. Ha el akarok feküdni a színpadon, akkor elfekszem. Ha úgy akarok kimondani pár mondatot, ahogy akkor épp eszembe jut, akkor úgy mondom ki. De az ismertebb daloknál Fehérváron vigyázni kell, hogy pontosan úgy énekeljem, ahogy van. Ezekre oda szoktam figyelni, hisz akkor tudunk együtt énekelni, ha én is azt énekelem, amit ők.
A felszabadultságot mennyire sikerül a közönségnek is átvenni?
Hát ezt igazából ők tudnák megmondani. Amit én megfigyeltem, hogy ha rajtunk egy picit is látszik, hogy bármi gáz van, ha szomorú valaki, vagy feszült, akkor azt a közönség meglátja, megérzi. Nem elég, ha valami zörög, hanem látni kell a zenekaron, hogy boldog attól, amit csinál. Tehát nem lejátssza a koncertet, hogy túl legyen rajta, hanem látszódik, hogy ő szeretne még játszani, csak lejárt az idő. Ha nem örülnénk a színpadon annak, hogy zenélünk, ami az életünk, akkor ezt a közönség észrevenné, s nem lenne vevő rá. Biztos vagyok benne. Én is voltam olyan koncerten, ahol látszott a zenekaron, hogy úgy játsszák végig azt a másfél órát, hogy „bár mennénk már el innen”. Ott én sem tudtam magam jól érezni, pedig az egyik kedvenc zenekarom volt. Azóta is szeretem őket, csak akkor éppen rossz passzban voltak. Volt nekünk is hasonló koncertünk, de csak a kezdés volt rossz maximum. Például akkor, amikor először játszottunk Zsófi nélkül.
| Én úgy vettem észre, hogy míg más zenekaroknál van egy bizonyos fal a közönség és az előadó között, addig nálatok semmi ilyen elhatárolódás nincs. Így van ez tényleg?
Vannak szakértők, akik azt szokták mondani, hogy akkor tartod meg a sztárságodat, hogyha nem vagy elérhető. Szerintük az elérhetetlenségben van a sztárság. Nekünk nem célunk, hogy sztárok legyünk. Részemről ez az egész arra alapul, hogy amit én el akarok mondani, azt én úgy is gondolom. Nekem a mondanivaló megvalósítása fontosabb, mint a ködösítés. Szerintem, ha valaki be akar jönni, az öltözőbe, akkor jöjjön be. S ha kérdez valamit, akkor beszélgetünk. Vannak olyan emberek, akik direkt kötekedni akarnak, de ők szerencsére nem hallgatnak Eleven Holdat. Aki minket hallgat, az nem olyan, hogy kötözködik, az eleve olyan ember… igazából úgy szokták mondani az öreg bölcsek, hogy a szépséget az látja meg, akiben van szépség. Amit én közölni szeretnék a szöveggel, az valamiféle szépség, s ha ezt valaki észreveszi, akkor abban az már megvan. Ez olyan, hogy aki nem hallgat minket, s nem szeret, sőt hangoztatja is, akkor benne nincs meg az a valami. Akkor ő ne rontsa el a saját kedvét a mi zenénkkel, meg a mi kedvünket se magával. Tehát ha valaki Eleven Hold koncertnek örül, arról eleve tudom, hogy oda való, s vele szívesen beszélgetek, ennyi az egész. S nem fáradok le tőle, s ő sem tőlem, mert egy hullámhosszon vagyunk. A sztárság Magyarországon meg minek kellene, kinek? Most is hol vagyunk, egy kis kávézóban, itt ünnepeljük a harmadik születésnapunkat, nem pedig a Petőfi Csarnokban.
| Ez a családias hangulat mindig igaz rátok? Gondolom sokat vagytok együtt… nem terhes néha már a másik?
Nem, nincs ilyen. Szoktunk veszekedni, de az is igazi, jó veszekedés. Olyan, hogy valamiért van, nem valamitől. Nem a problémák miatt veszünk össze, hanem a megoldásért. Ez sosem olyan, hogy bárki haragszik bárkire. Ha mondjuk valaki tényleg tudja a megoldást, s azt erősen hangoztatja, akkor a végén a többiek is rájönnek, hogy igaza van, de ezért tenni kell. Sokat voltunk együtt, akár több napig is, de mindig jó volt. Olyan ez, mint amikor a tanár panaszkodik a szülőnek, hogy megváltozott a gyerek. S a szülő nem érti, mert az ok az, hogy olyan társaságba keveredett a gyerek, ami átformálta. Amikor sokat vagyunk együtt, akkor mi is megváltozunk. Én is teljesen más leszek, mint a rossz társaságba keveredett kisgyerek. Olyankor átveszem a dumákat, mindent. Ha belegondolok, épp’ hogy keveset találkozik a zenekar. Egy héten egyszer van próba, vagy maximum kétszer. Az együtt utazás igazából az élmény, meg az együtt töltött hosszabb idő. A próbák olyanok, hogy ötkor találkozunk, iszunk egy sört, aztán zenélünk, s kilenc körül haza megyünk.
Volt szó az elején arról, hogy mennyire vagy te frontember. Mondtad, hogy a dalszövegek szempontjából teljesen. Ha valaki meghallgat egy Eleven Hold dalt, s a szövegre figyel, akkor mennyire tudja meglátni benne a többieket? Mert hogy téged meglát, az azt hiszem egyértelmű…
Ha a zenekar elfogadja, hogy egy dal úgy kerüljön fel a lemezre, vagy úgy kerüljön ki koncertre, ahogy én megírtam a szövegét, akkor az azt jelenti, hogy nekik tetszik, s azonosulnak vele. Ezzel ők is felvállalják. Lehet, hogy például Béla nem ír szöveget, meg hogy neki másodlagos dolog ez a zene után, de ha úgy vesszük, mivel elfogadja ezt az egész dolgot, őt is jellemzi. Régebben én olvastam Gyula pár versét, nagyon jók voltak, mostanra már biztosan jobbak annál is. Kassák Lajosra emlékeztettek engem. Kassák meg mindig zenész akart lenni, úgyhogy lehet, hogy a Gyulában megszületett. Kassák Lajos volt, s most végre zenél és verseket is ír. (nevetés) Szili Robinak is vannak versei, úgy tudom, hogy a honlapunkon már ott vannak azok, amelyeket nyilvánosság elé szeretett volna tárni. Azokban nagyon jó eredeti dolgok vannak. Nem a rímeiktől, meg a szerkezetüktől jók. Ha sokat foglalkozna ezzel, s ismert költő lenne, akkor meglenne az a bizonyos Szili Robis stílus. Írhatnának ők is dalszöveget. Az igaz, hogy én írom őket, de ha valaki azt mondaná valamelyik sorra, hogy az baromság, akkor most nem az lenne a lemezen. Az a sor ki lenne cserélve valami hasonló értelműre, s én is elérném ugyanúgy amit akarok, meg nekik is tetszene. Tehát biztos, hogy megtalálja mindenki a zenekart is a szövegekben.
A dalokkal kapcsolatban van egy dolog, ami meglepett. A honlapon olvasható egy-két szövegnek a születési története, ami nagyon személyes hangvételűre sikerült. Nem félsz attól, hogy ez egy támadási felületté válik? Hisz rengeteg ember hozzá juthat…
Nem. Igazából a szövegekben én a legbelsőbb dolgaimat tudom csak kiadni, mert ha felszíneket adnék, akkor felszín lenne az egész. De ha már úgy döntök, hogy zenélek, s a dalaimban odaadom magam, akkor mindenkit egy potenciális barátnak tekintek. Ha valaki vevő az én barátságom kiáradására, s ő azt visszatükrözi, s ő is odaadja az övét, akkor nincs okom aggodalomra. Ha meg direkt ellenségek vadásznak olyan előadókra, akikbe bele lehetne kötni, s ilyen felületeket keresnek, azt fel lehet ismerni. Hisz ha ő nem érti meg azt, amit én adni próbálok, akkor nincs köztünk semmilyen azonos dolog. Miért sértődjek meg valakin, aki nem is tudja mit beszél? Ha meg tudja, hogy mit beszél, akkor nem fog megsérteni. Ez így működik. Ha valaki előadó, s a nyilvánosságnak odaadja a maga kis dolgait, akkor felelősséggel is tartozik. Én azért gondoltam, hogy megteszem ezt, mert volt olyan, amikor én olvastam ilyen történeteket, s az én saját kis problémáimat ennek alapján könnyebben tudtam megoldani, mintha a nulláról kezdtem volna. Ez egy segítség is. Ha más útjából okulhat az ember, akkor könnyebben lépdel a sajátján.
Ujvári Barbara
Kapcsolódó linkek:
www.elevenhold.hu
2001. november 13.
| |