Andrew W.K. – „Ne nyeljetek!”

Reggel van Tampában. A rock újdonsült nagy fehér jelensége, Andrew W.K. fogat mos, gargalizál, aztán véletlenül félrenyel. „Csíp, mint a barom!” – mondja, közben mosolyogni próbál, de nem sikerül neki.

A magas, vállas, 22 éves, Jézus-arcú fickó Michiganből meglepte az amcsi rockereket I Get Wet című első albumával, amely márciusban került a boltokba, és máris számos slágerrel gazdagította a rock-rádiók választékát. A 35 perces, energikus korong akár a tivornyázó fiatalság kedvence is lehet, elég, ha csak az „It’s time to party”, a „Party hard” vagy a „Party til you puke” című számokra gondolunk.

Az I get wet olyan, mintha a Meat Loafot ráznánk össze a Ramones-szal, adnánk hozzá egy kis rágógumi popot, korai Beastie Boys stílusú hedonizmust, majd a végén az egészet a death-metal színpadiasságával tálalnánk.

„Még mindig meg vagyok lepődve, hogy a világ mennyire éhesen zabálja a zenémet, – mondja jólnevelten. – de Amerika az otthonom, itt akarok a legnagyobb lenni.”

Andrew W.K. – a W.K. valódi nevének, a Wilkes-Krier-nek kezdőbetűiből adódik, de azt suttogják, hogy inkább a White Killer vagy a Women Kum illene rá jobban – gyermekkorában klasszikus zongoraleckéket vett, aztán ahogyan az lenni szokott, a pubertás kor elérése után elmaradozott az órákról.

„Nagyon dühös kölyök voltam. – emlékszik vissza. – Erőszakos.”

18 évesen New Yorkba költözött, negativitását önsegítő könyvek tanácsaival próbálta legyűrni, és örök szerelmére, a zenére koncentrált.

„Haver, ez tök egyszerű. Annak ellenére, hogy mennyi szarság történik nap mint nap a világon, semmi okom arra, hogy ne jókedvűen ébredjek, és élvezzek minden egyes napot. A számaim vidámak, mert boldog vagyok. Élek, egészséges vagyok. Szeretem az életet és a zeném ezt tükrözi.”

Kirázza a hideg, de nem azért, mert megbánta, amit az imént mondott, inkább még mindig a szájvíz zavarja.

Elindul kifelé a szobából, majd megáll, visszanéz ránk, és csak annyit mond: „Ne nyeljetek!”.

2002. április 15.