Static-X – nem is olyan vicces

A zenészek többsége – mintha ez már törvényszerű lenne – vicces ember. Nem olyan nagyon kacagtató, csak úgy egyszerűen humoros. Egy kicsit. Wayne Static, a Static-X nemkomplett frizurájú frontembere sem kivétel. Ezzel a gondolattal a fejemben tárcsázom a számát és indítok:

A Machine egy igen kemény album.

Köszi!

Te egy dühös ember vagy, Wayne?

Csak belül.

Hát akkor a Machine igen jól bemutatja a lelkivilágodat!

Az album 11 dala útközben íródott, turnézás közben. Ezek közül jónéhány miatt már megérte beszállni a turnébuszba. Vannak persze olyanok is, amelyek arról szólnak, hogy elegem van az egészből, utálom az életemet és haza akarok menni, és naná, hogy vannak őrölt számok is, mint a Shit in a Bag. Ha tudnád, milyen hülye dolgokat él meg az ember, amikor a turnébuszban jön rá a „nagydolog”, de ott nem szabad kimenni… igen érdekes szituációkat szül ez a helyzet.

Tehát a turnézás nem is annyira menő dolog, mint ahogyan azt gondolnánk?

Nem, a koncertezés egyáltalán nem a csillogásból áll. Pláne akkor, amikor tulajdonképpen csak egy tucatnyi srác van a buszon, szellentenek, böfögnek és horkolnak. Meglehetősen különös életstílus. Ahogyan az This is Not-ban is van: „Ez nem az én életem, nem az én otthonom és ez nem én vagyok, utálom mindezt…” Mindenki át tudja érezni ezt a helyzetet.

Annak idején, amikor a Machine-t felvettétek, Koichi Fukuda gitáros eltűnt…

Ja, hetekig hívogattuk, üzeneteket hagytunk, kerestük őt mindenhol, de senki sem tudta, hol van. Már azt hittük, meghalt, a rendőrséget is értesíteni akartuk, de Tony rátalált. A Machine-t már nélküle vettük fel, akkor érkezett a Dope ex-gitárosa, Tripp Eisen, és minden jól működött vele.

A Machine úgy látszik jó úton van afelé, hogy megismételje a korábbi, Wisconsin Death Trip sikereit, ami első albumotok létére platina státuszt ért el. Nagy volt a teher a vállatokon, amikor hozzáfogtatok a második lemezhez?

Igen, már akkor éreztem, amikor befejeztük a Wisconsin-t. Tudtam, hogy aggódni fogok, amint végzünk vele, de keményen dolgoztam, minden nap foglalkoztam az újabb dalokkal, csiszolgattuk őket folyamatosan. Tudod, időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, melyek azok, amiket meg akarsz tartani, és melyek a teljesen használhatatlanok.

A This is Not, az album első kislemeze meglehetősen depressziósra sikerült.

Azt hiszem, éppen utaztunk, nem bírtam aludni, és előreültem a buszban. Csak bámultam a sötétben a felezővonalat az úttesten, és pocsékul éreztem magam. Sokszor előfordult az ilyesmi, mert nem tudok aludni, ha mozog a busz. A többiek csak szunyáltak, mint egy kisgyerek, én meg ott gubbasztottam. Ez például olyan pillanat volt, amikor szívesen lettem volna máshol. Tudom, hogy sokan magukra ismernek, amikor a szöveget hallgatják, mert mindenkinek vannak időszakai, amikor utálja a munkáját, az iskolát, és mindent, ami körülveszi. Talán ezért szeretik ennyien a számot.

2002. április 24.