"Pozitív csalódások értek." - interjú Kékkői Zalánnal, Ákos új gitárosával

A magyar könnyűzene kapcsán Ákos nevét még a legügyesebben lavírozók sem tudják kikerülni. A legnagyobb hazai produkció idén a szokásosnál nagyobbat változott. A zenekar két kulcsfontosságú posztjára ugyanis fiatal tehetségek kerültek. A gitáros Kékkői Zalán neve mellett eddig a Psycho, a Smith's & Session szerepelt. Új tagként fotogén megjelenésével az Ákos-rajongók kedvencévé válhat. Most itt a lehetőség, hogy a „babaarc” mögé nézzünk.

Amikor Ákos felhívott azzal, hogy te leszel a zenekar tagja, elejtetted a telefont. Ez a dalainak szólt vagy inkább annak a tömegnek és nyilvánosságnak, ami mögötte van?

Ez igazából úgy kezdődött, hogy Koppány János, Ákos gitártechnikusa szólt, hogy beajánlana a produkcióba, mert gitárost keresnek. Aztán nem történt semmi másfél–két hónapig. Gondoltam, „jó, persze, ilyet én is tudok mondani”. Aztán egyszer a rögzítőn a megszokott, anyukámnak szóló üzenetek helyett Ákos szólalt meg, s belekezdett egy rövidebb monológba. Fura volt hallani, hogy akit eddig a tévében láttam, az a nevemen szólít, s kéri, hogy hívjam vissza. Ezt többször is vissza kellett hallgatnom, hogy elhiggyem.

Egyébként az egész vonzó volt, hogy a kérdésedre is válaszoljak. Mindig szimpatikus volt emberileg. A zenéjét is szerettem, annak ellenére, hogy nincs otthon Ákos lemezem. Annyit találkozni vele mindenfelé, hogy ismertem a dalokat.

Nehéz volt belerázódni a produkcióba?

Az elején meg kellett küzdeni mindenért, de volt idő dalokat tanulni. Mikor kiderült, hogy ketten maradtunk egy másik sráccal, már tíz dalt tudtam. Mikor végleges lett a helyünk Alex-szel (ő az új dobos), kaptunk egy CD-t a koncertesélyes dalok alapjaival. Ez az első próba előtt másfél hónappal történt. Tehát a próbára úgy mentünk, hogy több számot tudtunk, mint ami végül a koncertműsorban helyet kapott. Mindenre megvolt az idő, így jól ment a munka.

Már régebben is voltak pletykák, hogy a régi gitáros otthagyja a csapatot, de a közönség szemszögéből egyik napról a másikra történt a váltás.

Nem követtem ezeket a dolgokat, nem tudtam, hogy a régi gitáros ki akar szállni. Ákos önálló produkciója sokkal jobban tetszik, mint a Bonanza: nagyon jó muzsikusokkal dolgozik. Azt a zenekart, ahol Samu bőgőzik, Dorozsmai Péter dobol, zenészként is jó nézni és hallgatni. Madival találkoztam, nagyon sokat segített, de az okokról nem beszéltünk. Bár biztosan rengeteg összetevője van egy ilyen döntésnek, számomra furcsa, hogy a úgy szállt ki a bandából, hogy megunta, elfáradt. Engem, mint idegen embert, aki először állt Ákos mellett, megtapsoltak és ünnepeltek a koncert végén, ugyanúgy, mint a zenekar többi tagját. Szeretettel fogadtak minket. Minden nap meg kellene ismételni! Nem értem, hogy ezen mit lehet megunni.

Ráadásul Madi kulcsfigura volt Ákos mellett, nagyon sokan szerették. Egyáltalán nem volt háttérben…

Senki sincs háttérbe szorítva. Ákos mindenkit a produkció lényeges részeként kezel és ez nagyon jó.

Gondolom azért teher is volt, hogy egy ilyen remek zenész helyére kerültél.

Eddig kivülről, szakmai szemmel figyeltem, hogy milyen jól játszik, s milyen profi az egész. Az elején még kérdeztem is magamtól, hogy „mit keresek én itt?”. De ez eltűnt. Volt idő feldolgozni, hogy hova kerültem.

A színpadra kilépve is ugyanez volt a helyzet?

A koncert előtti órák stresszmentesen teltek el. Egész nap együtt voltunk, be volt osztva az időnk. Például együtt néztük meg az aznapi focimeccset is. Ákos szerintem jobban izgult, mint mi. Tudta, hogy nagy felelősség kiállni sok ezer ember elé úgy, hogy ők hozzászoktak egyfajta minőséghez, amely alá nem mehetünk. Arra készült, hogy ettől mi esetleg kényelmetlenül érezzük majd magunkat a színpadon, leblokkolunk, félni fogunk. Két-három dal után vette észre, hogy miközben ő azzal foglalkozik, hogy ne történjen semmi baj Alex-szel és velem, mi mindketten jót bulizunk. Meg volt elégedve, s szerintem is nagyon jól sikerült a koncert.

A dalok mennyire állnak hozzád közel a szövegüket tekintve? Vagy ezzel egyáltalán nem foglalkozol?

De, abszolút. Sokat beszélgettünk az elmúlt hónapokban, s kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk ilyen téren is.

Valamennyire téged is tükröznek ezek szerint?

Aki szereti Ákos zenéjét és dalait, az sajátjának érzi bizonyos szinten a zenét és a szövegeket is. A dalok szellemiségével abszolút tudok azonosulni, szerintem másképp nem is tudtam volna beiilleszkedni. Pont attól ment könnyen, hogy szerettem, amit és ahogy játszani kell. Sok dolog van, ami hasonlóan szól, mint korábban, de keményedett a hangzás. Igaz, ez inkább Alexnek köszönhető.

A lassú dalok is elég erőteljesen szóltak.

Igen. A koncert után orvost kellett keresnünk, mert Alex szétverte a kezét. Lejöttünk, mindenki egymás nyakába ugrott, boldog volt. Aztán vettük észre, hogy ömlik a kezéből a vér. Úgyhogy orvos, fertőtlenítés. Annyira persze nem volt meglepő, mert próbán is ezt csinálta. Repkednek a törött dobverők egyfolytában.

Emberileg is sikerült gyorsan beilleszkedni a társaságba? Azt szokták mondani, hogy Ákosnak nagyon nehéz természete van.

Nem volt gond ezzel. Ráadásul a válogatásnál is szempont volt, hogy az új tagok emberileg is passzoljanak. Azt hiszem Alex-szal mindketten úgy voltunk vele, hogy elfogadjuk azt, amit a többiek mondanak, mert sok éves tapasztalat van mögöttük.

A magánéleted megváltozott? Mert gondolom, ha bekerül valaki egy ilyen produkcióba, akkor fokozatosan felborul minden. Az időrendtől kezdve…

Az időrend felborult, pontosabban megszűnt, mert nem tudtam semmi mással foglalkozni. Ez persze hálás dolog: annak idején éppen ezért kezdtem el gitározni. Jó érzés, hogy semmi mással nem kell foglalkoznom. A barátaim nagyon szorítottak nekem. Többen voltak, akik nem tudtak a meghallgatásokról, bár szívesen nagydobra vertem volna, de nem akartam nagyot esni. Így volt, aki először a koncerten látott. Másnap reggelre 15-16 üzenet jött, hogy „úristen, tényleg te voltál az?”. Jópofa volt. Tehát pozitív érdeklődés van, de ettől nem lettem „megasztár”. Persze az is új dolog, hogy itt ülünk és beszélgetünk, mert ez sem volt eddig.

Mennyire volt álomszerű, vágyott dolog?

Álom volt, hogy egy ilyen zenekarban játszhassak. Jó dolog, amikor az ember kimegy a színpadra, s semmi mást nem lát csak rengeteg lelkes embert, mindenki ugrál. Technikai szempontból meg szerintem minden zenész álma, hogy úgy állhasson színpadra, hogy minden érte történik, már a beállástól kezdve. A klubokban erre nincs lehetőség: ha egyáltalán van monitor, akkor kiraknak egyet az énekesnek, s abból esetleg hallod magadat. Ha pedig nagyobb koncerten vagy, mint előzenekar, akkor megint nem veled foglalkoznak. Jó érzés, hogy a kétórás beállás azért kell, hogy többek között én is jól érezzem magam a színpadon, s koncert közben csak a zenére figyelhessek.

Ha már az álmoknál tartunk… hogy kezdődött? Miért lettél gitáros?

14 évesen többek között nagyon szerettem az Eddát. Megfogott benne a gitár, ennyi volt az egész. Aztán egy nyaralás alkalmával a család egyik barátja lehozott egy akusztikus gitárt, s nagyon jó hangulatot teremtett egy perc alatt. Ez megtetszett, s eldöntöttem, hogy nekem is meg kell tanulnom. Tőle kaptam egy gitárt, amelyen elsajátítottam az alapokat. Aztán tanárhoz kezdtem járni, és rájöttem, hogy a rockzene irányába kellene mennem. Érdekes, hogy az elejétől kezdve szólózni tanultam, miközben azt sem tudtam, hogy hogyan tartsam a gitárt. Ez ilyen őrült dolog. Végig mázlista voltam, mert jó tanárokkal hozott össze az élet. Olyanoktól tanulhattam, akiket nagyon szerettem. A bikinis Daczi Zsoltitól másfél-két évig vettem órákat. A Kőbányai Zenestúdióban, ahova öt évig jártam, Maróthy Zolival (Ossian) barátkoztam össze, aki három évig tanított. Valahogy így kezdődött.

Otthon is gondolom inkább rockzenét hallgatsz.

Igen, bár pont az iskola hatására picit tágabb lett a kör. Jazz-, jazz-rock típusú kedvenceim is vannak, s valahogy a nagyon kemény zene lemorzsolódott. Fontos, hogy halljam, emberek zenélnek. Magyarok közül például a Black Out-ot imádom, s szerencsére ismerem is őket személyesen. Vagy említhetem a Junkies-t is. Igazán nagy kedvenc nincs, sokfélét meghallgatok. Külföld szempontjából most inkább „Ákos-hatás” van jelen. Például számos hörgős metal-csapatot hallgattatott végig velünk. Olyan őrült fazonok vannak ma már, hogy hihetetlen. Sok koncertfelvételt, klipet néztünk meg.

A színpadi megjelenés kérdése hangsúlyos? Ez mennyire Ákos „erőltetése”?

Egyáltalán nem erőltetett. Szerintem a színpad erre is való. Extrémebb dolgokat is megtesz, felvesz az ember, amit a hétköznapokban nem. Nincs ebből probléma a zenekarban. Például nekem is új fazonom lesz. Nem leszek „babyface” többet, azt hiszem.

A színpad tényleg egy más közeg, de mondjuk a frizura az a magánéletben is megmarad.

Anyukámnak „tetszeni” fogok, azt tudom. (nevetés) De engem ez annyira nem zavar, nem hiszem, hogy ettől megváltoznék.

Gondolom ez a fajta extrém hajlam, a „magamutogatás” egy bizonyos szinten mindenkiben megvan, aki ezzel kezd foglalkozni.

Persze biztosan van egy kis „majd én megmutatom” érzés bennem. Bár ezt inkább kívülállóktól kellene megkérdezni, mert ezt így sosem éreztem. Most is inkább csak vártam, hogy végre ott legyek a színpadon. Két hónapon keresztül tényleg egyfolytában próbáltunk, készültünk. Kemény időszak volt, de tudtuk, hogy ha ennyit dolgozunk, akkor meglesz az eredménye. Ráadásul a végén több mint egy hetet próbáltunk egy raktárban koncertszerűen. Megkaptuk a fülmonitorokat; felépítették nekünk a színpadot. Jó volt tapasztalni, hogy ezt így is lehet.

Ez a profizmus, a „gépezet” működése azonos volt azzal, amit elképzeltél? Értek csalódások?

Inkább pozitív csalódások értek. Ez az egyik legnagyobb könnyűzenei megmozdulás az országban. Bárki, aki a produkció közelében dolgozik, azon van, hogy minden a legjobb formában kerüljön ki a keze közül. A hangmérnök és a fénytechnikus is járt például a próbákra, jegyzeteltek, kipróbáltak többféle dolgot, hogy a koncertre minden a legtökéletesebben működjön.

Nem volt furcsa, hogy kiszolgáltak? Nem volt kényelmetlen érzés?

A jót könnyű megszokni. Amit eddig egymagam csináltam, arra rögtön ott volt két-három ember. Nem kellett például gitárt hangolnom: Ákos stábjában külön gitártechnikus és hangszerész is van. A legfurcsább az, hogy koncerten biztonságiak vannak a zenekar körül. Például az övemért nem mehettem ki a kocsimhoz biztonsági ember nélkül. Ezt túlzásnak éreztem, s érzem most is. Persze biztosan van olyan dolog, ami miatt kell.

Tudod, jönnek majd a sikító lányok…

Igen, meg utána a barátaik! (nevetés) Bár az új külsőm után már lehet, hogy nem kell ettől tartanom....

A közönség véleménye egyébként elér téged?

A koncerten úgy éreztem, hogy Alex-szel együtt megkaptuk a bizalmat, s ez nagyon jó! Remélhetőleg mindenkinek bizonyítani tudunk majd a további helyszíneken.

Továbbá olvastam a Vendégkönyvet Ákos honlapján, mint ahogy azt néha ő is megteszi. Ott például sokkal rosszabb visszhangra számítottam.

„Vissza Madit!” követelésekre, vagy mire?

Igen, például. Ami persze teljesen érthető lett volna, mert Madi nagyon jó gitáros. Egyébként is nehéz egy új embert megszokni. Ehhez képest pozitív vélemények születtek. Azt hiszem egy srác volt, aki egy hibára hegyezte ki a dolgot, de ő sem azt mondta, hogy nem tetszett neki. Szerintem nem akart ő rosszat, de aranyos volt, ahogy páran „megvédtek”. Jól esett.

Ujvári Barbara
fotók: www.akos.hu, C.

Kapcsolódó linkek:

www.akos.hu

2002. július 2.